A Self Tango című előadást Nagy Csilla, a Cipolla Collectiva alapító tagja koreografálta és adja elő Tóth Mátyás zeneszerzővel, Szűcs Edit (Természetes Vészek Kollektíva) látványtervező jelmezeiben. A fel nem kért nő táncát látjuk, miközben egy gondatlan trubadúr gitározik. Erős, a két nemet egyszerre idéző öltözékekben, szimbolikus kellékek között zajlik a szinglimese. Nagy Csilla tánca meditatív és erős, önmagára reflektáló színészi játéka viszont elbizonytalanít: több lenne, ha csak a tánc volna. Aztán felkéri a zenész, de ebből az innovatív együttműködésnek szánt dologból inkább valami kedvesen amatőr dolog sül ki. A táncos jobban táncol, és egyébként is mindent jobban csinál egyedül. Nyilván az a koncepció, hogy a férfi nem érzi a nő igényeit, csak lötyög vele, vagy nincs is jelen.
Egyébként a tangó köztudottan nevelő hatású, segíti a férfi és a női kommunikációt. Együtt mozgás, amelyben közös a döntés a következő lépést illetően. Ugyan férfidominancia mutatkozik meg benne, de a tangó akkor az igazi, ha a táncosok érzik a másik gondolatait. A legjobb együttélési vagy házassági tanácsadó, elő lehetne írni a templomi jegyesóra helyett.
A tárgyalt élőzenés táncszínházi előadás ennek a tökéletességnek a hiányát, illetve a tökéletesség vágyát és a lemondást szerette volna megmutatni. Jó koncepció, szép képekkel, amik így, a karmafonatnak nevezett, az ősi női erőt szimbolizáló hosszú műhajjal, Nagy Csilla akváriumba mártózásával, vizes hajának csapkodásával, legókalózos tengeri csatájával együtt, mint egy elszakadt nyaklánc fényes gyöngyszemei gurulnak sokfelé.
MOMKult, március 11.
