Színház

Az előadó-művészetben dübörög a progresszió: a költők az új rocksztárok, Rutkai Bori az új Halász Judit és az ausztrál újcirkusz az új francia újcirkusz. Különleges, organikus mixet látunk: akrobatika, erőművészet, tánckoreográfia, geg, színészet, filozófia, líra, hangköltészet és a mindebből kikerekedő egész.

Az elmúlt pár évben a magyar színház egyik legbefolyásosabb alakja lett. Ellentmondásokkal gazdag pályáján most a Nemzeti Színház igazgatói széke lesz a korona, ám régóta kérdés, hogy a politika ölelése nem fojtja-e meg benne a művészt.

A világ talán legrangosabb színházi fesztiváljára őt és Nagy Józsefet hívták meg – más magyar nincs. A svájci színművészeti egyetem provokatív előadásának bemutatója után beszélgettünk vele az itthoni színészképzés problémáiról és a magyar politika vakságáról.

A múlt héten rendezték Dunaújvárosban a Börtönszínházak Országos Találkozóját. Nem volt még hasonló Magyarországon: hat büntetés-végrehajtási intézet színjátszó köre versengett egy igazi színházban.

"Mikor, milyen módon és hova jutunk, ha távozunk a Földről, és mi van az Élet után... Titkok... rejtélyek... találgatások..." - a műsorlap szövege a végső titkok feszegetését ígérte a Ghost egészen friss, 2011-es musicalváltozatának hazai bemutatója előtt, ám aligha tévedünk nagyot, ha megkockáztatjuk: nem ez garantálja a londoni West Enden számottevő, míg a Broadway-n mérsékelt sikert aratott musical hosszú budapesti szériáját.

Két héttel az első kaposvári Kortárs Felolvasó-színházi Fesztivál után, Pécsen, a POSZT idején huszonkilencedik alkalommal rendezett Nyílt Fórum néven felolvasó-színházi sorozatot a Színházi Dramaturgok Céhe. Mindkét helyen telt házak. De miért?

Jeles András szombathelyi Félkegyelműje bekerült a pécsi találkozó versenyprogramjába, és ez a tény - noha semmilyen módon nem ellensúlyozza a válogatás hiányosságait és szakmaiságának hanyatlását - akkor is üdvözlendő, ha fogadtatása nem egyértelmű. Jeles színháza ugyanis - aki emlékszik a réges-régi produkcióira, az tudja - mind keletkezésében, mind végeredményében elüt a fősodortól, ezért befogadása nyitottságot, empátiát és kíváncsiságot igényel, ezek pedig mostanában a kőszínházi szférában, valamint a hatalom által preferált viszonyulási módozatok között nem trendik.

"Akkor a boltban itt-ott beleolvastam, és éreztem valami szédületet. Gyorsan fizettem, pánikszerűen menekültem ki a boltból. Aztán a frissen zsákmányolt könyvet olvastam a villamoson, a buszon, a folyosón. A vásárlástól számított néhány óra alatt, ha jól emlékszem, el is olvastam, mohón és türelmetlenül. Aztán még többször." Így számol be a Kaddissal való találkozásáról nagyszerű esszéjében Borbély Szilárd, és én sem tudnék mást mondani arról a kísérteties tapasztalatról, amikor először szippantanak be ezek az örvénylő mondatok.

Világsztárok, kíméletlen radikalizmus, átgondolt összművészeti koncepció, mindez a helyi közönség és az európai szakmai elit figyelmétől kísérve. Tulajdonképpen miért is nincs nálunk ilyen?

Volt vasúti dolgozó, író és filmszínész, aztán 2003-ban többedmagával megalapította a Dumaszínházat. Badár Sándorral indulásáról, a magyar stand-up helyzetéről, valamint műhelytitkokról beszélgettünk.

A Csepeli Munkásotthonba érkező közönség buszra száll, fülhallgatót húz - és indulás után már nem érezheti magát biztonságban. Színházban ritkán leptek meg és bizonytalanítottak el ennyiszer. Ugyanis a játék tere és a szereplők köre bámulatosan tág, pontosabban behatárolhatatlan: voltaképpen minden és mindenki benne van, akit az ablakból látunk.