Fesztivál

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó

  • Sisso
  • 2013. július 6.

Színház

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) keretében ünnepelték idén a szervező Csiky Gergely Állami Magyar Színház fennállásának 60. évfordulóját, de a koncertekkel, szakmai beszélgetésekkel kiegészülő rendezvényt szerencsére nem folyta be a pátosz. A húsz előadásból hármat vonunk most megfigyelés alá, amelyek történetesen egyaránt az egyhetes műsorfolyam második napján buktak a felszínre.

A Mihai Eminescu Nemzeti Színház kettes stúdiótermében, értsd: az egykori várhoz tartozó lovarda épületében néztük meg Mihai Maniutüiu rendezésében Az élet álom című előadást. A neves román rendező Calderón hatalomról, apa-fiú komplexusról szóló drámáját, illetve a valóság és az illúzió közötti átjárás lehetőségeit kórházi és háborús környezetben képzelte el. Hogy hatásvadász vagy kifejező képeket látunk inkább, azt nagyon meghatározza a színházi szocializáció - én hajlottam arra, hogy a román posztmodern bizarr regnálásaként értékeljem a túl erős képeket és a kegyetlen intermediális effekteket. Mindenesetre képtelen voltam elaludni ilyen brutál technozajban, miközben a színészi játék az alámondásos fordítás ellenére is legalább annyira lekötötte a figyelmemet - különös tekintettel a leláncolt Segismundóra, aki ugyan hajlottabb korú volt annál, hogy kivont karddal és hihetően hódítsa el apja elől a nőket, de a konvenció e játékos felrúgása teherbíró ötletnek bizonyult. A hatás pedig még az idegesítő, űrlényre maszkírozott aneszteziológusok karán is átverekedte magát.

Az Újvidéki Színház Opera Ultima című produkciója (képünkön) már közelebb lendített a fesztiválhangulathoz. Mondhatnám azt is, hogy a színház megélhetési problémáit, szükségszerű prostituálódását, illetve az alkotói szabadság kérdését is boncolgató párkapcsolati opera szinte olyan volt, mintha itthon lettem volna: Abszurdisztánban, a kényelmes fapadomon. Kokan Mladenovic magyar nyelvű rendezésének mindkét felvonása mellbevágó volt a maga módján. Az első rész a szórakoztató színház túlkarikírozására alapozott, az operajátszás nevetséges gesztusaival, Beaumarchais nyomán, de éppen a csömörig, amire hosszabban nem lettem volna kíváncsi. A hófehér habos világból a második részre aztán lett nemulass. Még jó, hogy visszamentem a szünet után. Kifordult a Figaro-történet, valóságos opera noir, a jelen kelet-közép-európai társadalom- és kultúrpolitikája elleni vádirat kerekedett belőle. A kabaréból a teljes közérzeti összeomlás felé ívelt a színészek játéka, megmutatták, hogy tényleg meg kell halni a színpadon. (Utóbbi tétel végérvényes igazolására később, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház hét és fél órás Sirályában került sor.)

A nap végén érkezett egy identitásutazásról szóló összművészeti performansz a kelebiai Nyári Mozi Színházi Közösség előadásában, Lit és Mix könyve címmel. Lajkó Félix élő metál-citera koncertje és matematikus édesapja emléke volt az alap, amelyre Döbrei Dénes óvatos duhaj tánc- és tárgyjátéka, azaz felmutató színháza és a Buharov testvérek ritmikus, meditatív vetítése építkezett. Mindez a maga esetlegességeivel együtt volt nagyon pihentető annak, aki képes azonnal belehelyezkedni a burokban születni a másvilágra atmoszférába.

A Forte Társulat A nagy füzet című előadását a Csiky Gergely Színházban csak azért említem meg még a végén, mert itthon az évad egyik legjobb előadásának tűnt - és ez Temesváron is így volt. (Kritikánkat lásd a március 7-ei számban!)

Temesvár, május 25.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.