"Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című darabjának magyar felolvasó-színházi ősbemutatójára a szerző jelenlétében került sor. Ulickaja szándékosan elkésett, mert ahogy mondta, felderengett neki a kép, amint színészek egy asztalnál ülve, magyarul olvassák fel a művét, és ez egyáltalán nem volt az ínyére. Amikor aztán az utolsó negyven percre odaért, annyira tetszett neki a nagyon látványos előadás, hogy elsírta magát, amiért nem érkezett időben" - meséli Radnai Annamária, a Színházi Dramaturgok Céhének társelnöke. A céh szervezi 1985 óta a Nyílt Fórum nevű eseménysorozatot (idén június 9. és 12. között), amelynek célja a legjobb kortárs magyar drámák felkutatása és felolvasása (vagy kiadása), majd megvitatása.
A felolvasószínháznak az elmúlt évtizedekben - nem függetlenül a Nyílt Fórumtól - komoly presztízse és nézőtábora lett: egyre nevesebb rendezők és színészek vállalják a felkéréseket, és évek óta jellemzően telt házzal futnak az előadások a 2001 óta a POSZT idején tartott eseményeken meg az ország egyre több táján felbukkanó hasonló megmozdulásokon is. Sok nézőt a műhelymunkaszerű hangulat varázsol el; a kézben tartott szövegkönyvek meg a legfeljebb jelzésszerű díszletek és jelmezek miatt olyan az egész, mintha egy amúgy mindig zárt próbán lehetne kukkolni. Mások meg annak örülnek, hogy mindenféle kötetvásárlás és különösebb energiakifejtés nélkül, könnyen fogyasztható, egyszerűen követhető módon találkozhatnak egy-egy izgalmas, új szöveggel (a Nyílt Fórumon indult például Székely Csaba Bányavirágának, korábban pedig Garaczi László vagy Erdős Virág némely darabjának pályafutása is). Ráadásul a szövegnek addigra már a dramaturg és a rendező kidomborította az értékeit, kihámozta a velejét, esetleg kijavította a hibáit.
De a műfaj korántsem csak a nézőkért van: egy alapvetően nem olvasásra szánt szöveg legjobb próbája mindig az elhangzás - szögezi le Radnai Annamária. Egy felolvasó-színházi előadás pedig meglehetősen kis költséggel, pár napi, legfeljebb egyheti próbaidőszak után létrehozható, így kisebb a kockázat is: nagyot bukni itt nem lehet. Épp ezért - így Radnai - alig találni olyan színház-igazgatói pályázatot, amelynek szerzője ne ígérne a kortárs drámairodalommal való jó viszony nevében serény felolvasó-színházi tevékenységet. "A színészek is nagyon fel tudnak ilyenkor szabadulni, mert olyan számukra a kézben tartott szövegkönyv, mint a védőháló: úgy érzik, nem tudnak nagyot zuhanni" - véli Laboda Kornél rendező, aki mind a kaposvári fesztiválon, mind a Nyílt Fórumon egy-egy Szálinger Balázs-dráma megrendezésével vétette észre magát (sőt a pécsi Rudolf királyfi társszerzője is).
A legjobban talán mégis a szerző jár. Nem is csak azért, mert egy-egy felolvasó-színházi pályázat nagyon erőteljesen tudja serkenteni a drámaírási kedvet, vagy mert a felolvasásokat szinte kötelezően követő, komoly szakmai beszélgetések eligazítják az írókat, hanem mert a felolvasás sokszor a darab továbbfejlesztését segíti - magyarázza Brestyánszki B. Rozália, a Szabadkai Népszínház író-dramaturgja, aki Fanyar ódium című darabjával szerepelt Kaposváron. "Ilyenkor hallom először férfi- és női hangon mindazt, amit én fejben valahogy elképzeltem, és ilyenkor derül ki, hogy a színpadon is működik-e egy-egy dialógus vagy szituáció - mondja Szálinger Balázs. - De az is ugyanilyen hasznos, ha a rendező segít belátni a szerzőnek, hogy az adott szöveg úgy reménytelen, ahogy van: akkor nem kell tovább feleslegesen hülyeséggel foglalkozni."
Abban többnyire mindenki egyetért, hogy a felolvasószínháznak nem a nyájas nézőközönség szórakoztatása az elsődleges célja, és nem is a nagyszabású rendezői vízió érvényesítése vagy a csodás színészi alakítások, hanem a szöveg felmutatása; egyes nézőpontok szerint annak minden hibájával együtt, mások szerint azért minél jobb színben feltüntetve. "Azért magunk is ellentmondásokba keveredünk, mert amíg egyfelől azt mondjuk, hogy a szöveg megmutatása áll mindenek felett, addig másfelől olyan kritériumokat szabunk, mint hogy az előadás ne legyen több egy, de maximum másfél óránál, mert annál többet nem bír el a közönség - szabadkozik Bérczes László rendező, a kaposvári fesztivál szervezője. - És veszélyes a humor csábítása: az ember valahogy sikerre akar jutni, ezt pedig ilyen rövid idő alatt a szövegben rejlő poénok kiaknázásával - akár a szerzői utasítások vicces beolvasásával is - tudjuk elérni, hiszen ez a nézőknek is tetszik, és közben mi is jól érezzük magunkat."
Bár sok felolvasószínház fantáziadúsan szcenírozott, jelzésszerű díszletek közt, valamiféle jelmezben adatik elő, azért senki nem állítja, hogy teljes értékű színházi előadásokról lenne szó; inkább - Radnai Annamária kifejezésével - a szöveg "tanulmányi promóciójáról". "Egy felolvasószínházhoz mindenképpen máshogy kell hozzáfogni, mint egy rendes előadáshoz - fogalmaz Laboda Kornél. - Fontos elkülöníteni, hogy ez felolvasás, nem pedig olyan színházi előadás, amiben a színészek kezében éppenséggel ott van a szövegkönyv. Van, hogy a színész úgy érzi, már tudja a szerepet, de ilyen rövid idő, pár próba alatt nem tudhatja. Itt pont az működik jól, ami az igazi színházban tilos: ilyenkor nem megélni kell a dolgokat, hanem megmutatni. Ha a színész leteszi a szövegkönyvet, és megpróbálja pár próba után már beleélni magát a szerepbe, az katasztrófa, akkor olyan lesz az előadás, mint egy rossz lejárópróba. Az tudja jól működtetni a dolgot, ha létrejön az illúzió a nézőben azáltal, hogy a színész illusztrálja, milyen állapotban van az adott mondatot mondó ember." "Ha a dolog színészileg is elkezd működni, az nagyon jó, de nem ez az elsődleges cél, itt nincs érlelés, inkább a rendező diktál" - fűzi hozzá Radnai Annamária. És persze korlátol a forma is: különféle díszletek és más vizuális ingerek, zenehasználat nélkül és szövegkönyvvel a kézben a felolvasás csak egy limitált ideig tud működni a színészek számára is.
Bár akadnak olyan sikertörténetek, mint a Nyílt Fórum keretein belül is díjat nyert Székely Csabáé a Bánya-drámákkal vagy Szálinger Balázs és Lénárd Róbert esete, akiknek egy-egy darabját a sikeres felolvasó-színházi előadás segítette hozzá a nagyszínpadi ősbemutatóhoz, a műfaj mégsem csak az ilyesfajta siker mérlegén mérhető. "Lehet felolvasva egy színdarab sikeres, attól még elképzelhető, hogy a benne lévő probléma nem megfelelő a bemutatáshoz; és az is lehet, hogy a felolvasás miatt figyelnek fel a szövegre. Ez mindkét esetben mindegy - jelenti ki Szálinger Balázs. - A lényeg, hogy a szöveg végül a lehető legjobb legyen - ebben pedig rengeteget segít egy felolvasó-színházi előadás próbafolyamata."
