Musical

A hely szelleme

Stewart-Ballard-Rubin: Ghost

Színház

"Mikor, milyen módon és hova jutunk, ha távozunk a Földről, és mi van az Élet után... Titkok... rejtélyek... találgatások..." - a műsorlap szövege a végső titkok feszegetését ígérte a Ghost egészen friss, 2011-es musicalváltozatának hazai bemutatója előtt, ám aligha tévedünk nagyot, ha megkockáztatjuk: nem ez garantálja a londoni West Enden számottevő, míg a Broadway-n mérsékelt sikert aratott musical hosszú budapesti szériáját.

Hanem kisebb részben az 1990-es film emléke, nagyobbrészt pedig az a zenés színpadi jártasság, amellyel a musical "eredeti verzióját" az Operettszínházban megvalósították. Imponálóan lendületes koreográfia (koreográfus: Tihanyi Ákos), biztos kezű zenei vezetés (Balassa Krisztián), s persze Kerényi Miklós Gábor mindenkor hatásos, a közönség kollektív lelkületét mélyen ismerő rendezése: sok látvánnyal, sok vetítéssel, szolid, de mégis jól érvényesülő speciális effektekkel. Mindez nagyon is elkél, hiszen a musical amúgy több ponton is kikezdhető lenne: a filmből ismerős sztori még a felhizlalás után is csak alig-alig tölti ki a színházi este kereteit, ami pedig a zenét illeti, onnan váltig az 1955-ös sláger, az Unchained Melody marad az egyetlen emlékezetes momentum, dacára az amúgy a szakmájukban kimondottan jó nevű Stewart és Ballard urak fáradozásainak.

A siker kovácsai között persze az Operettszínház musicalsztárjait is okvetlenül meg kell említenünk, jóllehet ők akarva-akaratlanul azt is megéreztetik a nézőkkel, hogy hol is húzódnak a Nagymező utcai musicaljátszás művészi határai. A színpadi fegyelem maximuma, üzembiztos és mindenkor legalábbis korrekt, sokszor pedig egyenesen élményszerű éneklés - de majd' mindenütt a színészi játék kisebb-nagyobb fogyatkozásai, a hitelesség deficitje. A színpadi jelenlétében már meggyilkoltatása előtt szellemnek tetsző Dolhai Attila (Sam) éppúgy nem tűnik Wall Street-i bankárnak, akárcsak a mobiltelefonjával összenőtt barátja-elveszejtője, Mészáros Árpád Zsolt (Carl), de amíg Dolhai ezúttal is készen hozza magával rokonszenvességének elemi adottságát, addig Mészáros a hiszteroid acsargás hangjait próbálgatja, meglehetősen kültelki modorban. A bankárözvegy Vágó Bernadett (Molly) talán még enynyit sem tesz, mindössze a szépségét kamatoztatja, ám ez a kamat csupán látra szól, míg játékában a gyászmunka és a szerelem egyként sápadtan depresszívnek hat. (Igaz, dolgát megnehezíti, hogy talán neki kell megküzdenie Müller Péter Sziámi legfárasztóbb soraival, amelyekben a nap sosem "felkel", hanem legalábbis elvégzi szokott reggeli tornáját.)

Nem vitás, Szulák Andrea (Oda Mae) sem tetszik éppenséggel afroamerikai spiritisztának, ám paradox módon mégis egyedül neki sikerül elfeledtetnie filmes elődjét, az 1990-es szereposztásból olyannyira kiugró Whoopi Goldberget. Hálás szerepében mindvégig túláradónak bizonyul, s mivel ez a túláradás, ez a kicsattanó kedély természetesnek látszik, valóban magával is ragadja a közönséget. Kedvesen ordenáré, dévajul trampli ez a jósnő; elementáris lendületével életteli figurát teremt, s hozzá félreismerhetetlenül ott van a dög a hangjában. S ez a dög messze érdekesebb, mint bármilyen testetlen kísértet, aki átmegy a falon.

Budapesti Operettszínház, május 31.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.