Musical

A hely szelleme

Stewart-Ballard-Rubin: Ghost

Színház

"Mikor, milyen módon és hova jutunk, ha távozunk a Földről, és mi van az Élet után... Titkok... rejtélyek... találgatások..." - a műsorlap szövege a végső titkok feszegetését ígérte a Ghost egészen friss, 2011-es musicalváltozatának hazai bemutatója előtt, ám aligha tévedünk nagyot, ha megkockáztatjuk: nem ez garantálja a londoni West Enden számottevő, míg a Broadway-n mérsékelt sikert aratott musical hosszú budapesti szériáját.

Hanem kisebb részben az 1990-es film emléke, nagyobbrészt pedig az a zenés színpadi jártasság, amellyel a musical "eredeti verzióját" az Operettszínházban megvalósították. Imponálóan lendületes koreográfia (koreográfus: Tihanyi Ákos), biztos kezű zenei vezetés (Balassa Krisztián), s persze Kerényi Miklós Gábor mindenkor hatásos, a közönség kollektív lelkületét mélyen ismerő rendezése: sok látvánnyal, sok vetítéssel, szolid, de mégis jól érvényesülő speciális effektekkel. Mindez nagyon is elkél, hiszen a musical amúgy több ponton is kikezdhető lenne: a filmből ismerős sztori még a felhizlalás után is csak alig-alig tölti ki a színházi este kereteit, ami pedig a zenét illeti, onnan váltig az 1955-ös sláger, az Unchained Melody marad az egyetlen emlékezetes momentum, dacára az amúgy a szakmájukban kimondottan jó nevű Stewart és Ballard urak fáradozásainak.

A siker kovácsai között persze az Operettszínház musicalsztárjait is okvetlenül meg kell említenünk, jóllehet ők akarva-akaratlanul azt is megéreztetik a nézőkkel, hogy hol is húzódnak a Nagymező utcai musicaljátszás művészi határai. A színpadi fegyelem maximuma, üzembiztos és mindenkor legalábbis korrekt, sokszor pedig egyenesen élményszerű éneklés - de majd' mindenütt a színészi játék kisebb-nagyobb fogyatkozásai, a hitelesség deficitje. A színpadi jelenlétében már meggyilkoltatása előtt szellemnek tetsző Dolhai Attila (Sam) éppúgy nem tűnik Wall Street-i bankárnak, akárcsak a mobiltelefonjával összenőtt barátja-elveszejtője, Mészáros Árpád Zsolt (Carl), de amíg Dolhai ezúttal is készen hozza magával rokonszenvességének elemi adottságát, addig Mészáros a hiszteroid acsargás hangjait próbálgatja, meglehetősen kültelki modorban. A bankárözvegy Vágó Bernadett (Molly) talán még enynyit sem tesz, mindössze a szépségét kamatoztatja, ám ez a kamat csupán látra szól, míg játékában a gyászmunka és a szerelem egyként sápadtan depresszívnek hat. (Igaz, dolgát megnehezíti, hogy talán neki kell megküzdenie Müller Péter Sziámi legfárasztóbb soraival, amelyekben a nap sosem "felkel", hanem legalábbis elvégzi szokott reggeli tornáját.)

Nem vitás, Szulák Andrea (Oda Mae) sem tetszik éppenséggel afroamerikai spiritisztának, ám paradox módon mégis egyedül neki sikerül elfeledtetnie filmes elődjét, az 1990-es szereposztásból olyannyira kiugró Whoopi Goldberget. Hálás szerepében mindvégig túláradónak bizonyul, s mivel ez a túláradás, ez a kicsattanó kedély természetesnek látszik, valóban magával is ragadja a közönséget. Kedvesen ordenáré, dévajul trampli ez a jósnő; elementáris lendületével életteli figurát teremt, s hozzá félreismerhetetlenül ott van a dög a hangjában. S ez a dög messze érdekesebb, mint bármilyen testetlen kísértet, aki átmegy a falon.

Budapesti Operettszínház, május 31.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.