| ||
magyarnarancs.hu: A gimnázium után nem akartál színész lenni. Milyen ambíciókkal jelentkeztél akkor a szentesi gimnázium dráma tagozatára?
Badár Sándor: Leginkább semmilyenekkel, mert eleve nem dráma tagozatra jelentkeztem. Testnevelési osztályba jártam. Az akkori igazgatónak, Bácskai Mihálynak, aki a dráma tagozatot is indította, jó szeme volt ahhoz, hogy meglássa a fiatalokban a nyitottságot, a formálhatóságot, egyszóval felfigyelt olyanokra, akikről azt gondolta, hogy jó helyen lennének egy drámaosztályban. Engem már korábban látott egy amatőr színházi előadáson, és úgy gondolta, nem biztos, hogy a testnevelés tagozattal jó irányt lőttem be magamnak. Egyszer egy szünetben megkérdezte, hogy nem akarok-e átmenni a drámai osztályba, mire én azt feleltem, hogy nem. Két hét múlva azonban bukásra álltam mindenből, és akkor már örömmel mentem át. Négy év után azonban mégsem éreztem azt, hogy mindenáron színész szeretnék lenni, úgyhogy elfordultam ettől az iránytól, és elmentem a vasúthoz. De amikor 1985-ben filmezni kezdtem, akkor viszont már azt éreztem, hogy ez az én közegem.
magyarnarancs.hu: A 80-as évek elején japán szakra is jártál.
BS: Igen, mivel nagyon érdekeltek a keleti kultúrák, és karatéztam is, nagy lelkesedéssel jelentkeztem az ELTE által indított kísérleti japán szakra. Kísérleti volt, hiszen mi voltunk az első évfolyam tizenöt fővel. Két és fél évig jártam fel egyetemre a vasúti állásom mellett, de mikor már nagyon nehéz lett a nyelv, nem bírtam a tempót.
magyarnarancs.hu: Tíz évvel ezelőtt alapítottad meg több kollégáddal a Dumaszínházat. Hol tart most szerinted a stand-up?
BS: Eddig elég szép utat járt be, de azt gondolom, hogy még félúton sincs. Nehéz kezdet áll a műfaj mögött, hiszen egy olyan dolgot kellett meghonosítanunk, amit itthon még nem ismertek. Régen csak 15 percig beszéltünk, most már 1 órát. Nehéz volt annak idején olyasmit csinálni, amihez még nem volt hozzászokva a közönség. Ma már nagy népszerűségnek örvend a stand-up, hiszen nagy létszámú előadásaink vannak, és a televízióban is megjelentek ezek a műsorok. Sokan a mostani állapotot tartják a műfaj virágzásának, de én azt gondolom, hogy ez még nem az. Vegyük például Amerikát. Ott negyven évvel ezelőtt is volt stand-up, és most is van, sőt ma már különböző fajtái vannak. Ez a műfaj itthon is fog még fejlődni, hiszen jönnek a fiatalok, új hanggal, akik hozzák magukkal az új közönséget.
magyarnarancs.hu: Kinek nehezebb a dolga: neked, aki kitaposta a stand-up hazai ösvényét, vagy pedig egy mai fiatalnak, aki erre a kialakított, eleve adott útra lép?
BS: Nem lehet nyugodt senki, mert ez egy kemény műfaj. Aki most kezdi, és még friss az ereje és a lendülete, annak azzal kell megküzdenie, hogy kibírja a végéig. Ha egy hirtelen szárnyalás után nem tudja ugyanazt a szintet hozni, akkor elvérzik. De az is elvérzik, aki húsz év után nem tud megújulni. Itt minden héten harcolni kell.
magyarnarancs.hu: A szervezők részéről van kívánság, hogy egy bizonyos fellépésen milyen típusú történetek hangozzanak el tőled?
BS: Nem. Pont az a jó a stand-upban, hogy az ember szabad kezet kap. Ez egy választás, ami rosszul is elsülhet. Mindig tudni kell az irányt előre, ha nem tudja az ember, akkor is tudni kell. Én például sose tudom előre, hogy mit fogok mondani. A közönség rám gyakorolt első benyomása az, ami meghatározza egy műsor hangulatát és stílusát. Egy interaktív társaság például jól fogadja a szürreális, könnyed humorral vegyített történeteket. De egy nehezebb közönségnél, akik már ittak pár pohárral, a vadabb részeket veszem elő.
magyarnarancs.hu: Hogy állsz az ismétléssel?
BS: Nekem is, mint mindenki másnak, megvannak a saját, kipróbált, bevált történeteim. Ezeket mi úgy hívjuk, hogy panelek. Sose tudom előre, hogy mikor melyiket fogom elővenni, de az biztos, hogy ugyanúgy sosem mesélem el őket. Mindig máshogy kapcsolódnak egymáshoz, vagy nem a teljes történetet mondom el, hanem csak kiragadok belőle motívumokat. Ahogy éppen a helyzet kívánja.
magyarnarancs.hu: Az, hogy nem politizálsz a fellépéseiden, tudatos döntés?
BS: A történeteim egyébként sem a politikáról szólnak, ezért értelmetlennek találnám belevenni azt. Vannak kollégáim, akik politizálnak a műsoraikban, az az ő döntésük, nekik jól áll. Én úgy gondolom, hogy a humornak nem kell közvetlen összeköttetésben állnia a napi politikával. A stand-up nem az a fajta véleménynyilvánító műfaj, ami mondjuk egy televíziós műsorban elfér. Az emberek kikapcsolódni jönnek el egy ilyen fellépésre, azért jönnek, hogy elszakadjanak a napi gondjaiktól, és azt gondolom, hogy a politika is egy gond.
magyarnarnacs.hu: Mit gondolsz arról, ha egy stand-upos nevet történetmesélés közben?
BS: Amikor elkezdtem a stand-upot, akkor az egyik belső erényemnek tartottam, hogy a saját vicceimen nem nevettem. Hiszen azért vannak mások, hogy ők nevessenek, én meg csak közvetítő vagyok. De egy idő után ez átfordult, és már én is nevettem időnként a saját történeteimen. Van olyan stand-upos, aki direkt azért nevet, hogy nevetésre hergelje a közönséget. Tehát a nevetés egy technika is lehet, amely kicsit feloldja a közönséget. Úgyhogy nem kötelező nem nevetni. A faarcúság nem műfaji követelmény.
