Cirkusz

C!RCA: S

  • Sisso
  • 2013. július 27.

Színház

Az előadó-művészetben dübörög a progresszió: a költők az új rocksztárok, Rutkai Bori az új Halász Judit és az ausztrál újcirkusz az új francia újcirkusz. Különleges, organikus mixet látunk: akrobatika, erőművészet, tánckoreográfia, geg, színészet, filozófia, líra, hangköltészet és a mindebből kikerekedő egész.

Az előadáshoz az S betű és a kapcsolódó asszociációk szolgáltatták az inspirációt a kígyózó mozgástól és az untermann kihangosított, sziszegő testhangjain át a spirális színpadképekig. Erre épül a cirkusz szereplőinek története, a vándorcirkuszok szomorú szabadságának emlékétől az új egymásra utaltságig és a szofisztikált bohóckodásig. A hét szereplő olyan organikus egységként működik, mint valami laboratóriumi körülmények között létrehozott bébigalaxis, miközben nem mulasztják el kidomborítani egyéni produkcióikon keresztül a saját tehetségüket sem. Hatalmas láncreakcióként, két-három szereplő interakciójaként és szólóprodukciók soraként is nézhető az együtt mozgó egész. A közönségnek ideje sincs feldolgozni egy új szaltó mortálét, már a hulahoppkarikák villámgyors táncoltatásán vagy az egymás fején álló emberekből épült erődítményen ámul, nevet az agresszív artistalányon, aki a bemikrofonozott untermann testét ütlegeli egy mikrofonnal, miközben Purcell zenéjére hömpölyög a színpad, mert újabb és újabb szereplők pattognak, gurulnak, repkednek valami átszellemült geometria szerint. Yaron Lifschitz rendezésében zárt alakzatokban vonulnak fel a régi, nehéz technikák, és ezen a szigorú vázon épül a szép, új, szórakoztató világ. Pedig semmi cicoma.

Trafó, május 31.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.