Az előadáshoz az S betű és a kapcsolódó asszociációk szolgáltatták az inspirációt a kígyózó mozgástól és az untermann kihangosított, sziszegő testhangjain át a spirális színpadképekig. Erre épül a cirkusz szereplőinek története, a vándorcirkuszok szomorú szabadságának emlékétől az új egymásra utaltságig és a szofisztikált bohóckodásig. A hét szereplő olyan organikus egységként működik, mint valami laboratóriumi körülmények között létrehozott bébigalaxis, miközben nem mulasztják el kidomborítani egyéni produkcióikon keresztül a saját tehetségüket sem. Hatalmas láncreakcióként, két-három szereplő interakciójaként és szólóprodukciók soraként is nézhető az együtt mozgó egész. A közönségnek ideje sincs feldolgozni egy új szaltó mortálét, már a hulahoppkarikák villámgyors táncoltatásán vagy az egymás fején álló emberekből épült erődítményen ámul, nevet az agresszív artistalányon, aki a bemikrofonozott untermann testét ütlegeli egy mikrofonnal, miközben Purcell zenéjére hömpölyög a színpad, mert újabb és újabb szereplők pattognak, gurulnak, repkednek valami átszellemült geometria szerint. Yaron Lifschitz rendezésében zárt alakzatokban vonulnak fel a régi, nehéz technikák, és ezen a szigorú vázon épül a szép, új, szórakoztató világ. Pedig semmi cicoma.
Trafó, május 31.
