Az amerikai külügyminisztérium nem ajánlja az amerikai állampolgároknak, hogy Srí Lankára utazzanak

  • narancs.hu
  • 2019. április 27.

Terror

A terrorizmus miatt attól félnek, a kormányzat nem tudna kellő segítséget nyújtani az ott tartózkodó amerikaiaknak.

Az amerikai külügyi tárca péntek este közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztetett, hogy "a terrorizmus miatt az amerikai kormányzatnak korlátozott lehetőségei vannak a Srí Lankán tartózkodó amerikai állampolgároknak nyújtandó segítségre". A minisztérium emiatt eltanácsolta az amerikaiakat attól, hogy a szigetországba utazzanak – írja az MTI.

Az amerikai kormány egyúttal elrendelte az ottani képviseletein dolgozó munkatársak családtagjainak és kiskorú gyermekeinek hazautazását is. Felhatalmazást adott arra is, hogy azok a munkatársak, akiknek ottléte nem elengedhetetlen, önkéntes alapon visszatérhessenek az Egyesült Államokba.

A külügyi közlemény figyelmeztetett arra is, hogy terrorista csoportok továbbra is támadásokat terveznek Srí Lankán.

Maitripala Sziriszena, Srí Lanka elnöke pénteken bejelentette, hogy a titkosszolgálat információi szerint még mintegy 140 ember áll kapcsolatban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel az országban. Ezeket az embereket - mint fogalmazott - "meg fogják semmisíteni". Közölte azt is, hogy szavazásra bocsátanak egy olyan törvénytervezetet, amely betiltaná az iszlamista csoportokat.     Pénteken több mecsetben elmaradtak a hagyományos pénteki közösségi imák, a katolikus templomok pedig egyelőre - további értesítésig - zárva maradnak. Srí Lankán húsvét vasárnapján több katolikus templom ellen követtek el véres merényleteket, amelyeknek mintegy 250 halálos áldozatuk volt.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.