mi a kotta? - Trisztán és Anne-Sophie

  • .
  • 2010. május 27.

Trafik

Az elmúlt hetekben többször is alkalmunk nyílt egykori csodagyermekekről szólni, olyan prodigiózus csemetékről méghozzá, akikből mára a nemzetközi koncertélet teljes korú, rangos művésze vált. A soros ajánlót is egy hajdani csodagyermekkel kezdjük, aki alig volt tizenhárom éves, amikor Herbert von Karajan a pártfogásába vette, s még akkor sem volt több tizenötnél, midőn a Berlini Filharmonikusokkal elkészíthette első lemezfelvételét.
A kislány a hegedűvel Anne-Sophie Mutter volt, aki e héten immár a klasszikus zene nagy- és szépasszonyaként (képünkön mutatjuk) látogat el hozzánk, hogy mint a Brahms-díj friss, éppenséggel nem is 2010-es, hanem egyenesen 2011-es kitüntetettje, eljátssza nekünk a tüskés modorú mester D-dúr hegedűversenyét (Nemzeti Hangversenyterem, május 28., fél nyolc). Mutter kísérője a pompás Pittsburghi Szimfonikus Zenekar lesz, s így a hegedűverseny Joachim Józsefnek szóló dedikációja mellett a koncertnek ama magyar vonatkozását is felemlíthetjük, hogy az amerikai együttesből a perfekcionista Reiner Frigyes pálcája alatt vált világszínvonalú zenekar. S akkor még a program második felét alkotó Mahler-műről, az I. "Titán" szimfóniáról még nem is szóltunk, hiszen ennek meg direkte Pesten tartották részint értetlen csenddel, részint elégületlen pisszegéssel fogadott ősbemutatóját 1889-ben.

Annak reményében, hogy a türelmes olvasó kedvét leli a fejtörőkben, e középső bekezdésben feltesszük a kérdést: ugyan milyen logikai lánc vezethet el a kiváló hegedűművésztől a kiöregedett gyermekszínészhez, Mickey Rooneyhoz és egyúttal Artie Show-hoz, a dzsessz legendás alakjához? Nos, a megfejtés a törvényesen is szentesített s mégis múló szerelem: Anne-Sophie Mutter ugyanis nemrég még André Previn felesége volt. Previn korábban pár évig Mia Farrow-t tudhatta az oldalán, aki viszont megelőzőleg Frank Sinatra egészen ifjú hitveseként vonult be a populáris kultúrába, egy évtizeddel azután, hogy Sinatra elvált a nagy hollywoodi filmdívától, Ava Gardnertől, aki pediglen legelőször az Andy Hardy-sorozat fent említett kamaszsztárjával, míg másodjára a dicsőült emlékű dzsesszklarinétossal kötötte össze életét.

A törvényes, ám múlékony érzelemmel szemben a házasságon kívüli, sőt házasságtörő, de egyszersmind halálos szerelemnek emlékjelet állító hatalmas zenedráma, a Trisztán és Izolda bemutatója a hét másik ünnepi eseménye (Nemzeti Hangversenyterem, május 29., négy óra). A tradicionális Budapesti Wagner-napok jut el idei nyitóestjén a Trisztánig, mely produkció egyebekben az Opera idei utolsó, kihelyezett premierjeként is szolgál: Fischer Ádám karmesteri irányítása alatt, Christian Franz és Anna Katharina Behnke címszereplésével, valamint a Parsifal nyomán emlékezetünkbe vésett társalkotók, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra rendezésében, díszleteivel és jelmezeivel. Várakozásunk hatalmas, s a valóságos Trisztán-láz sem tűnik indokolatlannak, hiszen kedden négy órától ismét ránk omlik majd a nagy mű, s hozzá a Művészetek Palotájában tematikus kamarakiállítás is társul a szerelmi halálhoz. A nemes cél és a közreműködők rangja még egy eseményt tesz kötelezően felemlítendővé e hétről: Kocsis Zoltán immár ugyancsak hagyományos jótékonysági hangversenyét, melyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára ad - Kelemen Barnabás társaságában (Nemzeti Hangversenyterem, május 30., nyolc óra).

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.