tévésmaci - Nézd, a szamár nevet vagy vicsorít!

Értettem. Köszönjük, Szergej Mihailovics - mondta Sztupa, és már állt volna fel az asztaltól egy leírhatatlan grimasszal az arcán.

De Troché, aki csak nagyon ritkán ragadtatta magát ilyesmire, megfogta a karját, s szelíden visszahúzta a székre. Mintha csak azt mondta volna, hogy innentől majd én. Bele is fogott, átnézett az asztal fölött egyenesen a rezzenéstelen arccal maga elé meredő ötvenes férfi szemébe: ne csináljátok már, Sztrelok! Csak velünk szúrtok ki, s nektek sem lesz jobb. Nagyon kevesen voltak még itt Moszkvában is, akik a mozgalmi nevén (Lövész) merték szólítani Szorkint, az NKVD rettegett osztályvezetőjét. Troché speciel közéjük tartozott, érzékeny megfigyelő ki is szúrhatott valamiféle rezdülésnyi ellágyulást az ezredes arcán, amikor megszólította. De mintha meg sem történt volna, csak annyit mondott: kisfiúk vagyunk mi, ti meg pláne. A bizalmas kapcsolat onnan volt, hogy Troché egyszer - még Marseille-ben - kimentette a polkovnyikot valami balul sikerülő osztozkodásból. Partnereik, valami sötét gazemberek az OAS-ból átverve érezték magukat, joggal persze, de azért revolverrel nyilván nem kellett volna hadonászniuk. Azóta, ha Troché neve szóba került, Szergej Mihailovics csak annyit mondott, a magyarnak helyén van a szíve. Azóta, ha Moszkvába kellett menni, Sztupa és Troché az Arbat túlsó végén álló Belgrád szálló ikertornyának dolláros felében laktak.

Mi meg azóta is csak tévézünk.

Pénteken (28-án) például Paul Bowles Oltalmazó ég c. príma lektűrjének filmváltozatát 1990-ből, ami - mondjon bárki bármit - Bernardo Bertolucci pályájának csúcspontja (Duna Tv, 21.00).

Szombaton mindenki benyomásokat gyűjthet arról, hogy a klasszikus szó általában nem jelent semmit, s a film romlandóbb a málnánál vagy a halnál: A halál 50 órája az RTL Klubon, 15.25-kor.

Vasárnap csak éjszakára kapcsoljuk be a televíziót, akkor is inkább csak azért, hogy serdületlen környezetünknek alapfokú filmes TIT-előadás keretében bemutassuk a filmművészet egyik korai hírességét, az 1916-os Türelmetlenséget, bizonyos David Wark Griffith dolgozatát az m2-n 0 óra 20 perckor.

Hétfőn sem mondanám, hogy kockásra tévézzük a szemünket, de azért belehasítunk cseppeteget, itt van például a matiné a tv2-n, 11.35-kor, melyben megismerkedhetünk - persze hogy sokadszor - Butch és Sundance legendájával, ezúttal nímandok elővezetésében. Tehát valami olyasmire számítsanak, mint amikor a gimiben előadták a Hairt, vagy egy kicsit roszszabbra, mert azon legalább lehetett röhögni (meg azon is, hogy a másik osztály az István, a királyt zúzta). Este Clint Eastwood 1982-es fellépése a magyar címkultúra nagyobb dicséretére, a Lebujzenész nyolckor a Dunán. A Honkytonk Man kockáin a neves rendező és főszereplő sok viszkit fogyaszt, és nyomja a countryt haldoklás közben - mint testes művésznők az operaszínpadokon. Giccs, mint állat! Rögtön utána, 22.35-kor adják a Fiúk a rács mögött című 1946-os ff olasz filmet, Vittorio de Sica ugyancsak (v)érző szívű filmjében a nehéz életű római utcagyerek nehéz élete elevenedik meg. Ha úgy nézzük, mint a Biciklitolvajok - egyik - konkrét műtörténeti előzményét, nos, hátha jobb lesz.

Kedden a Filmmúzeumon 23.05-kor egy 1976-os svéd film, a Színről színre. Mit gondolnak, ki rendezte? Szerintem is ő.

Szerdán nem nézünk tévét, megpróbáljuk eladni valakinek.

Csütörtökön sírunk, hogy megint nem kellett senkinek, aztán bánatunkban megnézzük a Sose halunk meget, mert így mulat egy magyar úr a Filmmúzeumon este kilenckor. Nálunk a kerületi jófejfesztivál középdöntősei utána is ott maradnak a csatornán, mert 23.00-kor kezdődik A sebhelyesarcú, én meg megpróbálom rádumálni a nagyfatert, hogy öltözzön Robert Loggiának, és utánozza a hangját az erkélyen. Ha nem sikerül, megnézem az m2-n, 23.40-kor az Algír című 1938-as ff amerikai filmet, amelyben egy Bojler Károly nevű híres színész (marha jó neve van, Pepe le Moco) szédíti Hedy Lamarrt, de még inkább epekedik Párizs után...

Ha tévézünk, német nyugdíjasok mennek helyettünk Párizsba.