Tudomány

A rendszerváltás után az egyszerű magyar erdőrendszerből kialakult egy bonyolult tulajdonosi szerkezet. A kincstáré maradt ugyan az erdő egy része, ám szétdarabolódott, esetleg a vízügy tette rá a kezét, vagy az önkormányzat, és többnyire részvénytársaságok gazdálkodnak benne. Az erdőt ma gyakorlatilag egy erdész meg egy erdőmérnök felügyeli, a vállalkozók meg ültetik, vágják. Adonyban az ártéri erdőben megtekinthettük a magyar erdőgazdálkodás egy szeletét, és bepillantást nyerhettünk a falu életébe Nagy Győző erdész, egy exerdész, egy fotós meg egy eltévedt angol kocsmáros segítségével.

A gruppenszex és a számháború mellett az utóbbi évek legnépszerűbb társasjátéka a Scrabble. A betűkirakó táblás szórakozás 1996 óta már nemcsak a családi rendezvények, zsúrok és társasutazások privát szférájában, hanem a nyilvánosság előtt is zajlik: októberben, novemberben rendezik meg az országos bajnokságot egyre több résztvevővel. Akik nem bírják őszig, annyira dolgozik bennük a bizonyításvágy, havonta egyszer a Merlin Klubban mérhetik össze erejüket.

Vannak törvényes fizetőeszközök, melyekkel ha próbálnál rendeltetésszerűen bánni, megnézhetnéd magad. Ha a sarki fűszeresnél az elegánsnál valamivel több egy- vagy kétforintossal kísérled meg a negyed kiló élesztő ellentételezését, kínos perceket élhetsz át.

Fejvadász. Nem hangzik jól, van valami maffiózós mellékíze, pedig az elnevezés nem jelent mást, mint a (főleg) vezető beosztású emberek közvetítésére szakosodott üzletágat. Magyar megfelelője, a "közvetlen megkeresés" se hangzik jól, valahogy a boldogtalan nyolcvanas évek III/III-as személyi követője jut az ember eszébe róla.

A számítógép-hálózatokon kommunikáló közönségről számos mítosz forog közkézen. A tömegsajtó gyakran még ma is a társadalomtól elidegenedett, magányos fiatal fehér férfiak: technoanarchista szoftverkalózok, ketchuposflakon-gyűjtő autodidakta pirotechnikusok, perverz gyerekpornó-terjesztők, gyűlöletkeltő politikai radikálisok és számítógépfüggő virtuálterminátorok játszótereként ábrázolja az Internetet. A másik oldal szólásszabadságról, globális közösségről, civil libertarianizmusról és egy új, digitális nemzetről beszél. A Wired decemberi száma utánajárt a dolognak.

Az elmúlt években a számítógépes hálózatok térnyerésével világszerte egyre égetőbb a kérdés: biztonságosan jut-e az elektronikus úton továbbított irat a címzetthez, mennyire hitelesek a továbbított adatok, illetve a feladó személye. A digitális aláírásról, valamint az elektronikus okiratokról már itthon is - más európai országokkal nagyjából egy időben - készült egy tervezet, amelynek legfontosabb eleme, hogy az elektronikus okirat joghatásait azonosnak kívánja elismertetni a hagyományos úton keletkezett okiratéval.

Az e-mail használatának terjedésével vírus-rémhírek is egyre sűrűbben látnak napvilágot, két héttel ezelőtt sajnos a MaNcs is közölt egyet. Van olyan körlevél, amely már évek óta járja az Internetet, mert mindig akad, aki továbbküldi. Pedig az e-mail a tudomány jelenlegi állása szerint önmagában soha nem fertőző, csak ha vírusos programrészletet vagy szöveges fájlt csatolnak hozzá. A számítógépvírus csak a csatolt állomány lefuttatásával, illetve megnyitásával aktivizálódhat.

A Netscape Communications múlt negyedévi veszteségei bejelentésével szinte egy időben ígéretet tett: webböngészője, a Communicator következő verzióját a forráskóddal együtt ingyen fogja adni. A meglepetés nem az, hogy ingyen, hanem az, hogy forrással együtt. Miért ilyen hihetetlen ez? Mitől olyan értékes a forráskód?

A jelvénykultúra halott, mondják a trafikosok és az egykori gyártók. A közelgő választások kampányidőszaka ad némi lökést a jelvénykisiparnak, de a nagy sorozatban gyártott kitűzőket manapság az intézeti rockerek úri közönsége sem aggatja magára.

Az emberek zöme esélytelennek (vesztesnek) születik, amennyiben a teljességet tekintjük minimális célnak, s úgy is marad. Akadnak aztán még olyanabbak, akiknek, ad absurdum, még erre az esélytelenségre sincs esélyük. A munka szabad versenyében alulmaradt egykori bérrabszolgák, akik már arra se jók, hogy regisztrált munkanélküliek vagy jogcím nélküli lakásfoglalók (potenciális kilakoltatottak) legyenek. Az ingyenkonyhák és éjszakai menhelyek előtt bebocsátásra váró hajléktalan had. Egy lefegyverzően fegyvertelen, szuperpacifista gyülekezet, legalábbis egyelőre. (Francia sorstársaik éppen mostanság lázadoznak és foglalnak hivatalokat, középületeket, igaz, ők még nem a legesélytelenebbek kategóriájába tartoznak, csak munkanélküliek.)

Az Internet számos előnye mellett kitűnő küzdőteret biztosít egy-egy tiszavirág-életű zenei formáció rajongóinak és utálóinak, hogy szinten tarthassák imádatukat vagy gyűlöletüket, információt szerezzenek bálványukról, ellenségeikről. Eközben egymást is elküldhetik erre-arra, ami mégiscsak veszélytelenebb, mint ölre menni a kultúrház előtt.

"Haldoklik a játék - mondják a pesszimisták, és mintha igazuk lenne. Egyre több jel mutatja, hogy se tehetségünk, se időnk, se kedvünk játszani." Tizenöt évvel ezelőtt ezzel a kesergéssel indították útjára a Játéklexikon című kiadványt, amit afféle hiánypótlóként dobtak piacra legalább háromszáz játék leírásával. Azóta fordult a kocka, ma már megszámlálhatatlan társasjáték kapható a boltokban, és nemcsak a gyerekek, hanem a játékos kedvű felnőttek is megtalálhatják a kedvükre valót, csak bírják pénzzel. A pazar kivitelezésű táblás játékok divatossá váltak, elsősorban a jól szituált fiatal magyarok körében, és ha így haladunk tovább, a házibulikon hamarosan feledésbe merülnek az olyan hagyományos társasági játékok, mint a lakászúzás vagy az üvegezés.

A bontakozó hálózati kultúráért aggódó Internet-felhasználók múlt szerdán nyílt levélben fordultak Straub Elekhez: szerintük a Matáv sorozatos áremelései hátráltatják Magyarországnak a fejlett világ információs társadalmába való bekapcsolódását, és a hangtelefónia és a modemes Internet-elérés tarifarendszerének megkülönböztetésére kérték a monopolhelyzetben lévő telefontársaság első emberét. A Matáv szinte azonnal új éjszakai tarifakedvezményt jelentett be, látványos, de csekély gyakorlati értékű gesztussal fordítva a maga javára a szituációt.

Mikor ráébredtem, hogy az a döglött chilei mókus a felső belső zsebben, egy idegen országból származó borítékban egyáltalán nem valami egész estét betöltő hologramvicc, hiszen ott hever még most is, ahova felraktuk, a ház előtti bokron, akkor határoztam el, hogy legközelebb a ramadánt, a jom kippurt vagy a hindu gujaratit ünnepelném inkább, mint ezt az ösztönfesztiválba torkolló, felszabadult lakossági liturgikus évkezdetet. Az egész a before-ral kezdődött.