Tartalom

MaNcs, X. évf. 07. szám, (1998.02.12.) (1998-02-12)

Publicisztika

Publicisztika

Lengyel kormánykoalíció: Kínos helyzetek

Lengyelországban a tavaly szeptemberi választások után az SZDSZ-szerű liberális párt, a Szabadság Unió (Unia Wolnosci, UW) nem a posztkommunista baloldallal fogott össze, mint magyarországi ideológiai rokonaik, hanem a jobboldallal. Ez fontos különbség. Az meg fontos hasonlóság, hogy az ottani liberálisok is szívnak rendesen. Csak másképp.

Publicisztika

Atomerőmű Szlovákiában: Nekik Mohi kell

Szlovákiában hivatalosan is bejelentették: júniusban beindítják a mohi atomerőmű első blokkját. A magyar határtól nem egészen 40 kilométerre fekvő, egy magyar falu helyén immár tizennyolc éve épülő gigantikus létesítményben jövőre újabb, az ezredforduló után pedig további kettő blokkot helyeznek üzembe. A bejelentés sem idehaza, sem máshol nem kavart indulatokat, az atomszakma magyar képviselői is megbízható és igencsak biztonságos erőműnek tartják Mohit. Pedig mindenki tudja, hogy a létesítmény egy geológiai törésvonalon, részben rabok munkájával épült, és a hiányos védelemmel ellátott erőmű felől a szél az év nagy részében Budapest felé fúj.

Egotrip

Egotrip

Keresztury Tibor: Keleti kilátások (A játékgép kishúga )

Van az a kocsmai játékgép - mifelénk gyümölcsösnek hívják -, amiben nyugalmi állapotban, a pénz bedobása előtt sebesen futnak körbe a szilvák, cseresznyék, dinnyék, narancsok, meg a három hetes, ám időről időre megáll a rohanás, s ilyenkor a megmerevedő monitoron egymást átfedő kártyalapok mellett egy női arc lesz látható. Erősen kurvoid, ahogy megfigyeltem, túlfestett, mikéntha vendég volna ő is, mégis kislányosabb, lágyabb annál a típusnál, amelyik minden kétely nélkül a bárcás jelzővel illethető, talán a félrehajtott feje miatt. Szó, ami szó, butácskának tűnik, némi mennyiség után azonban tagadhatatlanul tetszetős - megérik a legfatökűbb játékos agyában is a gondolat. Na, ennek a húgával ismerkedtem én meg a minap.

Egotrip

Babarczy Eszter: Sétáló filozófia (Hol vagyok?)

Tom, cseh származású amerikai barátom akkorát nevet, hogy kicsit meg is sértődöm. Ugyanazt mondja, mint amikor azt kérdeztem, van-e dohányzó helyiség az egyetemen. Mit képzelsz, hol vagy? Ez itt Amerika. A mulatság tárgya az a tény volt, hogy szorgalmasan elkezdtem nézni a tévé talkshow-it, hogy beszámolhassak róla, mit gondol "az amerikai értelmiség" a Clinton-ügyről. Minden attól függ persze, hogyan definiálja az ember az "értelmiséget". Láthattam Paul Newmant és Gene Hackmant nyilatkozni, Monica exbarátait, ügyvédjét és fodrászát, számtalan washingtoni kommentátort, újságírót és külpolitikai szakértőt, továbbá néhány feminista vezetőt, valamint az utca emberét, nem beszélve természetesen a Clinton-klánról, akiket az ember nem szívesen néz, annyira kínban vannak. Hogy kit tekinthetünk ezen tarka egyvelegből az értelmiség autentikus szószólójának, nem tudom. De ez talán nem is olyan érdekes. Ami igazán érdekes, az e könnyed és mégis keserű kacaj, az értelmiség páriatudata és néminemű identitászavara, a vágyódás a fény után, amelyet megvetnek, a publicitás után, amelyet, nem ok nélkül, a nagy amerikai cirkusznak neveznek, a szerep után, amely nem létezik.

Egotrip

Jaksity György: Tőzsde

Bemegy a pali a kalapüzletbe, és azt mondja az eladónak, hogy egy kalapot szeretne venni. Mégis, mire gondol? - kérdezi az eladó. Hát általában a szexre, de most csak egy kalapot kérek - válaszol a vevő. Így vagyok én is a tőzsdével - bármi történik is a világon, nekem mindenről az jut eszembe. A pillanatnyi valóság nem áll messze a fenti vicc csattanójától, hiszen az elmúlt hetekben a világ sok száz millió tőzsdei befektetőjének vagyona többek között annak köszönhetően ingadozott, hogy az amerikai elnöknek is mindenről, de különösen a gyengédebb nemhez tartozó beosztottjairól a szex jut eszébe. Állítólag át is nevezték a Fehér Ház híres tárgyalótermét, az Ovális Irodát Orális Irodára. Szóval az öreg Billt valószínűleg ezért látjuk mindig hajadonfőtt: már meg sem kísérli a kalapvásárlást, mert úgyis tudjuk, mi jár az eszében.

Belpol

Belpol

Kulturális hírek

Magyar művész kiállítása New YorkbanDezső Andreának kiállítása nyílt a kortárs képzőművészettel foglalkozó Jack Tilton Galleryben, a Sohóban (49 Green Street). A március 7-ig nyitva tartó tárlaton Yun-Fei Ji kalligrafikus festményei és Randy Wray absztrakt képei mellett állította ki egyedi könyveit az 1997 augusztusa óta Eötvös-ösztöndíjjal New Yorkban tartózkodó budapesti művész.Anima + Sacha Bassface Sacha német DJ élőben is bemutatta az Anima Sound System új lemezén hallható, ´68 című szám általa készített jungle-remixét, saját szavai szerint a zenekarhoz írott "ódáját", majd a 98 FM-ből áttelepült a Park Caféba.

Belpol

Dopping: "Vágyakozva néztünk az NDK-ra"

X. Y. legutóbb úgy nyert magyar bajnokságot, hogy nem doppingolt. Kivételesen, nem volt se kedve, se ideje, se pénze. Egyébként mindig, mert a többiek is nyomják; egy hazai versenyt alkalomadtán tisztán is lehet hozni, de egy Eb, vb, olimpiai felkészülés elképzelhetetlen a kiadós kúrák nélkül. A kor nagy durranása a növekedési hormon, ami kimutathatatlan, bármikor beszerezhető, de a hosszú kúra ára milliós tétel. Élsportoló ma már nem lehet meg szponzor nélkül.

Belpol

Fokozott teljesítmény (Dr. Hollósi Miklósné vegyész, a Sportkórház doppinglaboratóriumának vezetője)

A NOB elnöke a naganói olimpia előtt megdicsérte a doppingellenőrzésben élenjáró szövetségeket és szakágakat, de valószínűleg maga Samaranch sem merne nagy pézben fogadni arra, hogy megússzák az olimpiát doppingbotrányok nélkül. A tiltott szerek listáját és a magyar ellenőrzés rendelkezésére álló műszereket a budapesti Sportkórházban tekintettük meg.

Belpol

Vita az Alkotmánybíróságról: A talár ára

Jelöltek ugyan még nincsenek a 70. életévüket hamarosan betöltő két alkotmánybíró helyett, de az illetékesek titokzatosan járnak-kelnek a delegációs terem környékén. Gál Zoltán kiviharzik a jelölőbizottság üléséről, és azt mondja, "reális esélyt" lát arra, hogy jövő hétfőn két új alkotmánybírót jelöljenek egységesen a politikusok. Eközben a koalíciós pártok továbbra is az alkotmánybírósági törvénycsomagban szereplő mandátumhosszabbításról vitáznak.

Belpol

Kormánydöntés a duzzasztóról: Hazugságáradat

A vízlépcső körüli hazugsághegyek legfrissebb gyöngyszeme a keretmegállapodás: ilyet kötnének Hornék, minél későbbre tolva a parlamenti állásfoglalást Bős-Nagymaros kapcsán. A képviselők eddig is csak távolról szemlélhették a tárgyalásokat, nagy meglepetés nem éri hát őket, de azért egy több száz milliárdos beruházáshoz csak kéne parlamenti jóváhagyás.

Belpol

Fidesz-jelöltek Budapesten: Fényesítés

Változott a Fidesz - MPP budapesti listája: a párt országos választmánya a fővárosiak ajánlását félretéve nem Pokorni Zoltán frakcióvezetőt, hanem Deutsch Tamás alelnököt állította a névsor elejére. De nem ez ígérkezik a fiatal demokraták legnagyobb húzásának. Ha sikerül Tölgyessy Pétert megnyerniük, és az országos lista elfogadható helyével megkínálniuk, akkor az SZDSZ egykori elnöke sokat hozhat a Magyar Polgári Párt konyhájára.

Könyv

Könyv

"Csak ezt az egy regényt kell megírnom" - Röhrig Géza költő

Bölcsésznek, filmrendezőnek, rabbinak tanult, dalokat írt és énekelt, több tévéfilm főszerepét játszotta, majd két verseskötettel állt elő: a hamvasztókönyv (1995, Múlt és Jövő) után nemrég jelent meg a fogság (1997, Széphalom). Haszid egypercesei megjelenésre várnak, s miközben nappalait a gyes-apukaság feladatai töltik ki, este regényt ír a konyhában.

Könyv

Délben indulás, éjjel bulizás, reggel haza (A német film 1997-ben)

1998-at írunk. Úgy igazán még el sem kezdődött a német filmév, máris fásultság uralkodik. A Das Trio Götz George ellenére nem vonzza a népeket. Sherry Hormann a nemzetközi piac érdekében angol címmel (Widows) látta el új komédiáját, de ez sem segített rajta. A napokban startol Sönke Wortmann új filmje, a Der Campus - ő csinálta a Der bewegte Mannt, na az siker volt.

Film

Film

Szegényregények (Tóth Tamás: Natasa; Sas Tamás: Presszó)

Sokáig úgy volt, elértünk a Lumumba utca végére, a magyar filmgyártásnak, mint annyi mindennek ebben a kicsiny, ám financiális gondoktól övezett hazában, annyi. Aztán maradt minden, ha nem is a régiben, de legalább elkészült az az évi néhány film. Az anyagi gondokat először a szemle külsőségein lehetett tetten érni, aztán az olcsóbb felhajtás után az idén már bemutatkoztak az olcsóbb filmek. A láthatóan mikroszkopikus költségvetés azonban néha kifejezetten nemes szívet, adott esetben kifejezetten nézhető filmet is takar.

Film

Beszélő fej vagy írás (Pázmándy Katalin: Látom te is kecske vagy)

Igen, így, vessző nélkül, hogy már a főcímnél legyen valami rossz érzés, ami később csak fokozódik. A filmre utaló gesztus a hetvenes és nyolcvanas évek underground életvezetését szándékozott leltárba venni a témához szükséges legkisebb hozzáértés nélkül. A beszélő fejeket felvonultató alkotás, ami szemben a hasonló célt kitűző produkciókkal még a rádiójáték színvonalát sem érte el, leginkább egy folyóiratban lenne elképzelhető, persze szerkesztett formában. Így azonban - annak ellenére, hogy Kovácsy Tibor külpolitikus, barát és egyebek, felejthetetlen alakítást nyújt benne - a fércművek minden jellegzetességét hordozva egy rettenetes és minden bizonnyal megérdemelt vizuális apokalipszis előszelét vetíti előre. És ez a képzavar csak halovány ízelítő.

Film

Ünnepi torta (Mehmet Mestci: Éljen a magyar)

Így, egyszerűen, felkiáltójel nélkül. Mehmet Mestci honfitársunk, noha Törökországban született, és ott is élt húsz éven át. Aztán egyszer - a filmje élén álló bemutatkozó szöveg tudatja - Magyarországra vetődött. Ennek tíz éve. Különös módon jól érzi magát nálunk: a kerek évfordulón ünnepel, s ez a film, mondhatnánk, az ünnepi torta - nekünk, magának. Mestci a budapesti Zeneakadémia végzős hallgatója, nem "profi" filmes, hanem -a szó legnemesebb értelmében véve - lelkes amatőr, ez a mostani a bemutatkozó dolgozata.

Film

A felnyomott turkáló (Négy könnyű darab Gengszterfilm)

A kilencvenes évek kezdetén könnyen ébredt arra a még épphogy polgár, hogy szerencsétlen vállalkozó lett vagy éppen szerencsétlen gengszter, és soha többé nem tudott lefeküdni, mert a szerencsétlenség lejtőjén nincs nyugodt alvás. Clintont elnökké választották, a jugoszláv háború elkezdődött, és keletnémetek tömegei húztak át rajtunk Trabantokkal. Direkt módon a korabeli tévéhíradó-részletek tájékoztatnak a filmben a filmbeli időről, amikor az említett gengszterecskék nap mint nap alulmúlták filmélményeikből emlékezetes nyugati példaképeiket. Videókölcsönzővé alakították a turkálóikat a plusz száz forint bevételért, bank helyett turkálót nyomtak fel tévedésből, molylepkékre lőttek Uzival, és simán belefért még egy emberölés nyolcvanezerért kis címletekben. Közben meg ott az a fránya környezet, a deprimáló totál reál, hogy a nagymamival egy szobában kell lakni, a gyerek hangosan hallgatja a rockzenét, hogy az ember felesége kurva, az apja meg volt kommunista.

Zene
Tudomány

Tudomány

Álvírusok: Virtuális bakfitty

Az e-mail használatának terjedésével vírus-rémhírek is egyre sűrűbben látnak napvilágot, két héttel ezelőtt sajnos a MaNcs is közölt egyet. Van olyan körlevél, amely már évek óta járja az Internetet, mert mindig akad, aki továbbküldi. Pedig az e-mail a tudomány jelenlegi állása szerint önmagában soha nem fertőző, csak ha vírusos programrészletet vagy szöveges fájlt csatolnak hozzá. A számítógépvírus csak a csatolt állomány lefuttatásával, illetve megnyitásával aktivizálódhat.

Tudomány

Ingyenháló: Csak tiszta forrásba

A Netscape Communications múlt negyedévi veszteségei bejelentésével szinte egy időben ígéretet tett: webböngészője, a Communicator következő verzióját a forráskóddal együtt ingyen fogja adni. A meglepetés nem az, hogy ingyen, hanem az, hogy forrással együtt. Miért ilyen hihetetlen ez? Mitől olyan értékes a forráskód?

Tudomány

Jelvény: A történet vége

A jelvénykultúra halott, mondják a trafikosok és az egykori gyártók. A közelgő választások kampányidőszaka ad némi lökést a jelvénykisiparnak, de a nagy sorozatban gyártott kitűzőket manapság az intézeti rockerek úri közönsége sem aggatja magára.

Tudomány

Könyv: A resztli (Iványi Gábor: Hajléktalanok)

Az emberek zöme esélytelennek (vesztesnek) születik, amennyiben a teljességet tekintjük minimális célnak, s úgy is marad. Akadnak aztán még olyanabbak, akiknek, ad absurdum, még erre az esélytelenségre sincs esélyük. A munka szabad versenyében alulmaradt egykori bérrabszolgák, akik már arra se jók, hogy regisztrált munkanélküliek vagy jogcím nélküli lakásfoglalók (potenciális kilakoltatottak) legyenek. Az ingyenkonyhák és éjszakai menhelyek előtt bebocsátásra váró hajléktalan had. Egy lefegyverzően fegyvertelen, szuperpacifista gyülekezet, legalábbis egyelőre. (Francia sorstársaik éppen mostanság lázadoznak és foglalnak hivatalokat, középületeket, igaz, ők még nem a legesélytelenebbek kategóriájába tartoznak, csak munkanélküliek.)