Menczer Tamás szerint sokan lenézik őket a nemzeti konzultációk miatt

  • narancs.hu
  • 2024. október 19.

Fekete Lyuk

Már nagyon várja Magyar Péterrel való találkozót, mert néhány kérdés át kellene tekinteniük. 

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója azon háborgott, hogy őket (az államot) sokan lenézik a nemzeti konzultációk miatt – írja a 444.hu Menczer előadása nyomán. Mint mondta, hogy a korábbi konzultációknál lehetett látni, hogy a „balosok és brüsszeliek” kritizálták azokat, mert nekik az a demokráciafelfogásuk, hogy az embereket nem kell megkérdezni. „Hát nehogy már elmondják, hogy mit gondolnak! Az olyan furcsa” – mondta. 

„Tudják, van az a futballista, akit a játékban csak a labda zavar. Van az a politikus, akit a demokráciában csak az ember zavar. Derék brüsszeli kollégáink, magyar csatolt részekkel ilyenek” – írta le a helyzetet egy hasonlattal. Hozzátette, „ők ott az elefántcsonttoronyban, Brüsszelben majd megmondják, hogy milyen jó a háború, milyen jó a bevándorlás, milyen jó a blokkosodás, milyen jó a 13. havi nyugdíj elvétele, satöbbi. És akkor majd azt kell csinálni.” Ezzel szemben „mi úgy gondoljuk”, hogy egyetértési pontokat kell kialakítani a magyar emberekkel. 

Nem mellesleg Gulyás Gergely a minap arról beszélt a kormányinfón, hogy jön az újabb nemzeti konzultáció

A kommunikációs igazgató Magyar Péterről is értekezett: mint mondta, alig várja, hogy már találkozzanak. Felidézte, hogy Magyar egyszer majdnem összefutott Lázárral (a találkozójuk végül elmaradt, ugyanis a Tisza Párt elnöke és a miniszter végül nem vonatozott együtt). Mint fogalmazott, „Lázár János egy kemény csávó, ez igaz”, ő nagyra tartja, „de Magyar Péter vonatkozásában hozzám képest Lázár János maga a megtestesült irgalom lenne.” Magyar jobban járt volna, ha Lázárral találkozik, mert ha egyszer Menczerrel fut össze, akkor néhány kérdést személyesen át kéne tekinteniük. 

„Úgyhogy várlak Peti, ezt szerettem volna csak üzenni”

– üzente. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.