Ezekkel akar Európába menni, csórikám? -mosolyog a tanuló II. feliratú köpenyt viselő bakfis, és ha jó napja van, megvárja, míg elfordulsz, csak aztán köp. Hát hiányzik ez? Nem. Ezért aztán előbb a zsebben, a pénztárcában, majd otthon különböző befőttesüvegekben, általános iskolai lepényevő versenyen vigaszdíjként nyert díszes serlegben csak gyűlik, gyűlik, gyűlik a sok reménytelen krajcár, s tudható, előbb-utóbb cincogni kezd. És akkor csinálni kell valamit. Például beváltani.
A fentiekben vázolt módon gyűlő forint legjellemzőbb tulajdonsága, hogy ömlesztett, mint a Csárdás sajt. Vidáman lakik együtt egyes, kettes, ötös néhány elbitangolt tízessel. Annyit még egy kezdő is sejthet, hogy együtt a büdös életben be nem váltódik e mesés vagyon.
A megpróbáltatások tehát már otthon elkezdődnek.
Szortíroz az ember, mint barom,
bízva a korszerű technikában, érmeszámláló gépek, miegymás, oh, csak rollnizni ne kelljen. Három-négy takaros nejlonzacskó, és már tűz is az első postára. "Persze, persze, csak nekünk rollnizva tessék hozni, de ha lusta sertésnek tetszik lenni, az sem baj, csak olyan snassz. Akkor tessék a Nyugati Postára, a 14-es ablakhoz menni, ott direkte örülnek az ilyeneknek" - mondják az üveg mögül, és igazat beszélnek. Ám hosszú még az út álmaink tizennégyes ablakáig.
Először is szögezzük le gyorsan, az érmebeváltás nem a szegény ember öröme, pláne nem a lumpé. Mert a korhely fölébred délben, szája, mint a maglódi teniszpálya, salakos, oszt sört inna, de nincs miből, tegnap elbokázta. Agyába villan a szerencsés tizennégyes, és befut a Nyugatiba, mer´ ő a csabai gyors. Közben meg személy, mert késett, hiszen az első, amit megtudhat, hogy effélékkel csak 7-től 11-ig bíbelődik a hivatal, és nem is mindennap. "Ki látott már ilyet, délben akar váltani! Maga zoknit is ebédidőben vált?" A sörnek így várnia kell a csatlakozásra. Aki e ponton nem adja föl, másnap korán kel, de lel-e aranyat? Ahogy vesszük.
"Csókolom, hoztam aprót"
"Ide vele, száz darabig ingyenes, utána címletenként egy forint, de tessék az űrlapot kitölteni, hány darab érme, az hány forint, és milyet szeretne vinni helyette."
Aki mindezek hallatán pánikba esik, hogy most le kell számolnia az összes büdös garast, az elveszett ember. Mert bizony piszkosul le kell számolnia, hiszen az okos érmeszámláló és egyben ügyesen rollnizó gép csak azért van, hogy ellenőrizze a hazudós kuncsaftot. Tehát sorból kiállni, sarokban guberálni, rubrikákat kitölteni, név, cím, aláírás, aztán vissza sor végire. Negyedóra az egész.
Pedig a kutya máshol van elásva. Figyeljék csak: "címletenként egy forint". Vagyis 100 fölött forint darabja. Aki nem érti, azon nem lehet segíteni. Lefordítom:
Ha ezer darab egyforintost váltasz be, akkor kilencszáz forint az illeték, ha tízezret, akkor kilencezer-kilencszáz és így tovább. A lényeg, vihetsz akárhány egyforintost, akkor is csak egy százast kapsz, kis hülye. Erre mondják, hogy
ügyes!
A bélásokkal jobban jársz, a fenti szabályozók szerint azt csak fele pénzed bánja. Ötöst váltani húsz százalékért tök buli.
Hát így.
Mármost, ha én a Posta lennék, nekem állna a világ. Kereskednék droggal, csajokat futtatnék, csalnám a táppénzt, majd fognám a hasznot, apróra váltanám és az unokahúgommal beküldeném csupa egyforintosban a tizennégyes ablakhoz. Egy százasért tisztára mosnám az ebül szerzett lóvét.
Csak hát én nem vagyok Posta. Ezért én ezentúl százasával viszem váltani az egyforintost. Ott leszek mindennap, összejövök a személyzettel, meghívom őket anyósomékhoz löncsre, senki nem készíti olyan jól az üres vöröshagymát, mint ő.
Siménfalvy B. Sándor
