Pénzváltás a Magyar Postán: A nagy üzlet

  • 1998. március 5.

Tudomány

Vannak törvényes fizetőeszközök, melyekkel ha próbálnál rendeltetésszerűen bánni, megnézhetnéd magad. Ha a sarki fűszeresnél az elegánsnál valamivel több egy- vagy kétforintossal kísérled meg a negyed kiló élesztő ellentételezését, kínos perceket élhetsz át.
Vannak törvényes fizetőeszközök, melyekkel ha próbálnál rendeltetésszerűen bánni, megnézhetnéd magad. Ha a sarki fűszeresnél az elegánsnál valamivel több egy- vagy kétforintossal kísérled meg a negyed kiló élesztő ellentételezését, kínos perceket élhetsz át.

Ezekkel akar Európába menni, csórikám? -mosolyog a tanuló II. feliratú köpenyt viselő bakfis, és ha jó napja van, megvárja, míg elfordulsz, csak aztán köp. Hát hiányzik ez? Nem. Ezért aztán előbb a zsebben, a pénztárcában, majd otthon különböző befőttesüvegekben, általános iskolai lepényevő versenyen vigaszdíjként nyert díszes serlegben csak gyűlik, gyűlik, gyűlik a sok reménytelen krajcár, s tudható, előbb-utóbb cincogni kezd. És akkor csinálni kell valamit. Például beváltani.

A fentiekben vázolt módon gyűlő forint legjellemzőbb tulajdonsága, hogy ömlesztett, mint a Csárdás sajt. Vidáman lakik együtt egyes, kettes, ötös néhány elbitangolt tízessel. Annyit még egy kezdő is sejthet, hogy együtt a büdös életben be nem váltódik e mesés vagyon.

A megpróbáltatások tehát már otthon elkezdődnek.

Szortíroz az ember, mint barom,

bízva a korszerű technikában, érmeszámláló gépek, miegymás, oh, csak rollnizni ne kelljen. Három-négy takaros nejlonzacskó, és már tűz is az első postára. "Persze, persze, csak nekünk rollnizva tessék hozni, de ha lusta sertésnek tetszik lenni, az sem baj, csak olyan snassz. Akkor tessék a Nyugati Postára, a 14-es ablakhoz menni, ott direkte örülnek az ilyeneknek" - mondják az üveg mögül, és igazat beszélnek. Ám hosszú még az út álmaink tizennégyes ablakáig.

Először is szögezzük le gyorsan, az érmebeváltás nem a szegény ember öröme, pláne nem a lumpé. Mert a korhely fölébred délben, szája, mint a maglódi teniszpálya, salakos, oszt sört inna, de nincs miből, tegnap elbokázta. Agyába villan a szerencsés tizennégyes, és befut a Nyugatiba, mer´ ő a csabai gyors. Közben meg személy, mert késett, hiszen az első, amit megtudhat, hogy effélékkel csak 7-től 11-ig bíbelődik a hivatal, és nem is mindennap. "Ki látott már ilyet, délben akar váltani! Maga zoknit is ebédidőben vált?" A sörnek így várnia kell a csatlakozásra. Aki e ponton nem adja föl, másnap korán kel, de lel-e aranyat? Ahogy vesszük.

"Csókolom, hoztam aprót"

"Ide vele, száz darabig ingyenes, utána címletenként egy forint, de tessék az űrlapot kitölteni, hány darab érme, az hány forint, és milyet szeretne vinni helyette."

Aki mindezek hallatán pánikba esik, hogy most le kell számolnia az összes büdös garast, az elveszett ember. Mert bizony piszkosul le kell számolnia, hiszen az okos érmeszámláló és egyben ügyesen rollnizó gép csak azért van, hogy ellenőrizze a hazudós kuncsaftot. Tehát sorból kiállni, sarokban guberálni, rubrikákat kitölteni, név, cím, aláírás, aztán vissza sor végire. Negyedóra az egész.

Pedig a kutya máshol van elásva. Figyeljék csak: "címletenként egy forint". Vagyis 100 fölött forint darabja. Aki nem érti, azon nem lehet segíteni. Lefordítom:

Ha ezer darab egyforintost váltasz be, akkor kilencszáz forint az illeték, ha tízezret, akkor kilencezer-kilencszáz és így tovább. A lényeg, vihetsz akárhány egyforintost, akkor is csak egy százast kapsz, kis hülye. Erre mondják, hogy

ügyes!

A bélásokkal jobban jársz, a fenti szabályozók szerint azt csak fele pénzed bánja. Ötöst váltani húsz százalékért tök buli.

Hát így.

Mármost, ha én a Posta lennék, nekem állna a világ. Kereskednék droggal, csajokat futtatnék, csalnám a táppénzt, majd fognám a hasznot, apróra váltanám és az unokahúgommal beküldeném csupa egyforintosban a tizennégyes ablakhoz. Egy százasért tisztára mosnám az ebül szerzett lóvét.

Csak hát én nem vagyok Posta. Ezért én ezentúl százasával viszem váltani az egyforintost. Ott leszek mindennap, összejövök a személyzettel, meghívom őket anyósomékhoz löncsre, senki nem készíti olyan jól az üres vöröshagymát, mint ő.

Siménfalvy B. Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.