cyberhírek

  • .
  • 2007. július 19.

Tudomány

cyberhírek

VÍZGÕZ Brit csillagászok vizet találtak egy Naprendszeren kívüli bolygón: a Földtől 64 fényévnyire, a Kis Róka (Vulpecula) csillagképben keringő gázóriás felszínén a hőmérséklet ezer fok közelében van. A kutatók szerint a gázóriás légkörében felfedezett vízgőz fontos lépés afelé, hogy egy, a földihez hasonló életre alkalmas bolygót találjanak.

TINTAHAL Tasmánia partjainál 250 kilós, nyolcméteres óriás tintahalat vetett partra az óceán. Ez az eddig megfigyelt egyik legnagyobb példány az évszázadokig mesebeli szörnynek hitt faj képviselői közül. A rejtőzködő életmód miatt csak 2005-ben sikerült először természetes környezetében figyelniük meg a tudósoknak az állatot.

FÁJLCSERE Belgiumban precedens értékű ítéletben kötelezték az egyik internetszolgáltatót, hogy forgalomszűrővel gátolja a kalózmásolatok terjedését a fájlcserélő hálózatokon. Az ügyben eljáró bíró arra hivatkozott, hogy az internetszolgáltatóknak technológiai lehetőségük van a fájlcserélő hálózatokon áramló jogvédett tartalmak blokkolására.

ÁTMÉRÕ Öt milliméterrel kisebb a Föld átmérője, mint ahogyan eddig számoltak vele - állapították meg a bonni egyetem kutatói egy pontosított geofizikai modell segítségével. A 12 756 kilométerre vetítve ez nem tűnik nagy tévedésnek, ám a műholdas mérések szempontjából jelentős korrekció.

POTTER-VÍRUS Csak USB-csatlakozóra illeszthető eszközön terjed az az új számítógépvírus, amely a varázslótanonc történetét lezáró hetedik kötetet ígéri a felhasználóknak, ám helyette tréfás módosításokat végez a számítógépükön. A féreg alapvetően ártalmatlan, csak a böngésző nyitóoldalát állítja át egy Harry Pottert kifigurázó oldalra.

BEVÁNDORLÁS-SZIMULÁTOR Az Egyesült Államok bevándorlási törvényeinek igazságtalanságát bemutató számítógépjátékot fejleszt a Breakthrough (breakthrough.tv) nevű nemzetközi civil szervezet, amely popkulturális eszközöktől sem riad vissza az emberi méltóság, egyenlőség és igazságosság eszményeinek terjesztése érdekében a fiatalok között. Az októbertől ingyen letölthető három dimenziós játékban öt eltérő származású és jogi hátterű tizenéves bevándorló között választhatunk, a játék célja az, hogy a deportálást elkerülve illeszkedjünk be az amerikai társadalomba. A főhősök háttértörténetei valósak, létező bevándorlók élettörténetei szolgáltatták hozzájuk az alapot. A játék során folyamatosan erkölcsi dilemmákkal kell szembenéznünk, lopásért és más törvénysértésekért azonnali kiutasítás jár, míg a közösség javát szolgáló cselekedetek erősítik a karakter helyzetét. Az I Can End Deportation (ICED) nevű játék a fejlesztők szerint minden potenciális bevándorló számára világossá teszi, hogy mit vár el tőlük a befogadó társadalom, ugyanakkor világosan rámutat a bevándorlási szabályok elhibázott voltára is.

KIÉGÉS SZINDRÓMA A totális kimerültség jellemzi a burnout, magyarul a kiégés szindrómát, amelyet Németországban most hivatalosan is betegségnek ismertek el, mert bizonyos becslések szerint minden hatodik német szenved a tünetegyüttestől. A folyamatos érzelmi megterhelés és stressz nyomán fellépő fizikai, érzelmi és mentális kimerülés a reménytelenség érzésével, a célok és ideálok elvesztésével párosul, és a munkához, saját magunkhoz és másokhoz való negatív hozzáálláshoz vezet. Németországban már bírósági ítélet is született arról, hogy a kiégés szindróma munkaképtelenséget okoz, ezért a biztosítóknak ilyen esetben fizetniük kell a biztosított után. A folyamatot először alvászavarok, majd koncentrációs problémák, fáradtság és korlátozott teljesítőképesség jellemzik. Ha semmilyen lépés nem történik ellene, akkor rosszabbodik a helyzet, a beteg elhanyagolja szociális és társasági kapcsolatait, és végül az öngyilkosságig is eljuthat.

BANKRABLÁS GOOGLE-LAL A Google segítségét vette igénybe bankrablás közben egy kétbalkezes banda, miután a kulcsok és a nyitókombinációk birtokában sem tudták felnyitni a széfet egy kaszinóban, Colorado Springsben. A térfigyelő kamerákat átlátszó folyadékkal fújták le, így azok tökéletes felvételeket készítettek a rablásról: amikor a páncélszekrény nem nyílt ki, a betörők a kaszinó számítógépén a "hogyan nyissunk ki egy széfet" keresőkifejezést gépelték be a világ legnépszerűbb keresőprogramjába, amely feltehetően használható találatot adott, mert a páncélszekrény ezután már engedett, a vélhetően bennfentes tettesek pedig 12 ezer dollárral gazdagabban távoztak a játékteremből.

EHETÕ A KLÓNHÚS Az Egyesült Államok élelmiszer-biztonsági felügyelete, a Food and Drug Administration (FDA) öt évig tartó vizsgálódás után kimondta, hogy a klónozott állatok húsa és teje biztonságos, emberi fogyasztásra alkalmas. Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala, a European Food Safety Authority (EFSA) még vizsgálja a kérdést. Ha a klónozott állatok emberi fogyasztásra alkalmasnak bizonyulnak, az élelmiszeripar kiküszöbölheti a genetikai változatosságból adódó egyenetlen hozamot, és néhány kiemelkedő hús-, illetve tejtermelő képességű állat klónjai láthatják el az egész piacot.

FELEDÉKENYSÉG A mobiltelefonnal és egyéb adattárolásra alkalmas hordozható eszközökkel szocializálódott nemzedék képtelen a legegyszerűbb dolgok megjegyzésére - állítják brit tudósok. A kutatók 3000 embert faggattak, és a megkérdezettek egynegyede nem tudta felidézni a vonalas telefonszámát, kétharmaduk pedig nem tudta fejből háromnál több barát vagy családtag születésnapját. A technikafüggő fiatalabb generáció sokkal rosszabb eredményeket produkált, mint az idősebb nemzedékek: a harminc éven aluliak kevesebb születésnapra és telefonszámra emlékeztek, mint az 50 év felettiek. A válaszadók kétharmada elismerte, hogy a legfontosabb dátumok megjegyzésében a mobiljára vagy egyéb eszközre hagyatkozik.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.