Rendkívüli hőhullám érte el Európa nagy részét, benne Magyarországot (hál' istennek, megint nem egyedül fogunk szívni - velünk tartanak szeretett EU-szövetségeseink és szomszédaink is). Az országos tiszti főorvos már el is rendelte a hármas fokozatú hőségriadót, amire a riasztási rendszer fennállása alatt (2005 óta - bocs) még nem került sor. Alighanem megdől majd a 2000-ben felállított 41,7 fokos hőségrekord is - felhívnánk a figyelmet, hogy az efféle méréseket a szakemberek lehetőleg (ez már nem mindig jön össze) a hőszigetektől távol, a szabadban, ámde árnyékban ejtik meg, éppen ezért a Combinókon regisztrált 53-54 fokok sajnos nem játszanak a versenyben. A notórius alarmista klímakritikusok most majd ismét gúnyosan szegik fel fejüket - ők ezt már jó előre megmondták. Igaz, a szakemberek óva intenek attól, hogy a globális felmelegedés hipotéziséből nyílegyenesen vezessenek le egyedi meteorológiai eseményeket (vagy éppen fordítva, ezek előfordulásán keresztül próbálják a tendencia létét és irányát bizonyítani). De azért reméljük, ezek a honfitársaink legalább - igazuk biztos tudatában - némi elégtétellel fogadják majd az elkerülhetetlen hőhalált, a többiek meg szent fogadalmat tesznek, hogy testnyílásaikat befogva, komputert, robogót, betonkeverőt, juhnyájat lezárva eztán egy köbcentinyi káros gázt sem bocsátanak a levegőbe.
Mint minden időjárási jelenségnek, az efféle, kánikulával járó, makacs anticiklonoknak is megvan a maguk szomorú, ám tanulságoktól sem mentes története - igaz, korántsem ígérhetjük meg, hogy többé ez nem fordul elő. Annál inkább, mivel a klímatörténészek figyelmeztetnek is rá: az efféle sajnálatos események rendre vissza-visszatérnek.
Tiszta, száraz érzés
A húszas évek végén, 1950-ben, majd 2000-ben már tapasztalhattunk effélét - sűrűsödnek a forró nyarak, mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy két adat még nem tendencia. Visszatérve a kezdetekhez: a múlt heti hidegfront nagyobb adag hűvös és száraz levegővel árasztotta el Európa közepét, erre érkezett egy szekérderéknyi afrikai- ibériai eredetű száraz, meleg ájer, ami rárétegződött a hűvösebbre, ráadásul felhőoszlató hatása miatt az amúgy is igen nagy delelési magasságot elérő nap könnyedén tudta átmelegíteni a szintúgy a hidegfront következtében tiszta, száraz, minden nedvességtől mentes levegőt. Ezek után a felépült anticiklon (és a Brit-szigetek feletti ciklon) segedelmével a nagy magasságban további forró, száraz levegő érkezik - vélhetően még napokig, s a hét legvége is csak reményeinkben hozhat némi enyhülést.
A több napig tartó folyamatos, alig enyhülő meleg, mondanunk se kell, igen nagy megterhelést jelent a szervezetre. Sokan például eleve rosszul kezdik a napot, mivel hőségben nem tudnak aludni, s mire hajnalban kissé átszellőzne a lakás, már indulhatnak dolgozni. A sorozatos kialvatlanság egyre fokozódó kimerültséghez vezet, amelyet jól ismernek azok, akik minden második hajnalban alaposan szétcsapva térnek meg hajlékukba - ám a józan többségnek, amely nem ért rá év közben gyakorolni, új és riasztó lesz ez a tapasztalat. Így kell betérni a munkahelyre, ahol - minden ellenkező híreszteléssel szemben - a légkondi sem fog feltétlenül segíteni, ez ugyanis párás és némileg fülledt (meleg, nedves trópusi jellegű) mesterséges klímát teremt, amely váltakozva az odakint tomboló szaharaival még tovább rongálhatja szervezetünk és persze idegrendszerünk tűrőképességét. De még mindig ez a legkisebb rossz. Az már sokkal inkább, hogy a reflexek tompulnak, mind kevésbé tudunk odafigyelni, egyre haszontalanabbak leszünk, s mind mentálisan, mind fizikailag a padlóra kerülhetünk. S a dolgozó embereknél is nagyobb veszélyben vannak a kisgyermekek, az idősek és krónikus betegek (különös tekintettel a keringési betegségben szenvedőkre) - elvégre az ő még/már gyengébb szervezetük is elfárad a monoton terhelés hatására. Ráadásul nő a balesetek veszélye is - mind a munkahelyeken, mind a közutakon, nem árt tehát még a szokásosnál is jobban tartani szétesett, környezetükre is veszélyes embertársainktól. S akkor még nem is említettük a fotokémiai szmogot (különös tekintettel az alsó légköri ózonra), meg a napról napra emelkedő pollenkoncentrációt: ezeket a napi rendes konvektív hőáramlás még jól el is keveri a légkörben.
Ne szántsatok, nevessetek
S hogy mi a teendő? Nos, legegyszerűbb, ha a hőségnapokon csak éjjel/hajnalban szellőztetünk, egyébként minden ablakot zárva tartunk, a redőnyt lehúzzuk és ezerrel működtetjük a klímát. (Ezzel ugyan közvetve megint csak növeljük a légkör CO2-terhelését, de ha már a pokolba vezet az út, legalább legyen klimatizált.) Napra ne menjünk ki, legalábbis ne hosszú időre, fejünket addig is fedjük le, ne nagyon sportoljunk, együnk könnyű ételeket - az se baj, ha hideg a ka-ja (a meleg leves is ellenjavallt). Amúgy pedig vegyünk magunkhoz sok folyadékot, lehetőség szerint ásványi sókban gazdag vizeket - az alkohol sajnos többet árt, mint segít, negyven fokban pedig szinte lehetetlen kiheverni a másnaposságot. Legfőképpen pedig kerüljük a munkát - mint a fentiekből is látható, extrém hőség esetén a napi rendes munkavégzés a legkártékonyabb - leszámítva persze, ha kellemesen klimatizált helyiségben tölthetjük el a hetet, lehetőség szerint teljes semmittevéssel.
