Keselyűvizit Magyarországon

Itt lőnek!

Tudomány

Két barátkeselyű repült be nemrég Magyarország fölé. Legutóbb 2008-ban, azelőtt az 1930-as években bukkant fel egy-egy nálunk. Most az egyik példányt egy elsőéves egyetemista lefotózta, a másikat valaki lelőtte.

A barátkeselyű Magyarországon majdnem olyan ritka, mint a fehér holló. Nem életszerű, hogy egy természetfotós kiül a lesre azzal, hogy majd ilyen madarat fog fényképezni. „Geszt mellett, a Begécsi-tavak környékét jártuk be az egyik oktatómmal, a későbbi hüllő- és kétéltű-monitoring céljából” – idézi föl Fábián Péter Imre, a Debreceni Egyetem első­éves, zoológus mester szakirányon tanuló biológus hallgatója az április 25-i eseményt. „Bár én inkább madaras vagyok, más tanszéki projektekben is részt veszek. A vízpartot kellett figyelni, hüllőket, kétéltűeket, de én azért az eget is néztem. Feltűnt, hogy dél felől nagy testű ragadozók jönnek, előbb egy 8–10 egyedes csapat, utánuk 4–5 példány. Kétszáz méter magasan lehettek, észak-északnyugati irányba tartottak, néhány percig lehetett őket látni. Feltűnt, hogy az egyik nagyobb, és mintha a többiek csipkednék, kergetőznének vele, de nem volt idő arra, hogy távcsővel is megnézzem. Azonnal fényképeztem, azzal a szándékkal, hogy majd a képeken megnézem, mit is láttam. Nappal szemben, ötvenszeres, hatvanötszörös zoomot használva nem sok minden látszott. Lehetett számítani ragadozókra, mert most vonulnak: én kígyászölyvet, békászó sast, darázsölyvet vártam. Ahogy eltűntek a horizonton, folytattam a munkát, bejártunk még tíz kilométert. Aztán a kocsinál volt alkalmam alaposabban megnézni a képeket.”

 
Barátkeselyű a békés megyei Gesztnél, sasok között. Kicsit nagyobb
Fotó: Fábián Péter Imre

Neve is volt: Ichera

A rétisasok és parlagi sasok között látott nagyobb, egyenes farkú és szárnyszegélyű madár fotóját az egyetemista elküldte egy tapasztalt biológusnak, aki azt írta vissza, hogy egy barátkeselyű van a képen. Az észlelés szenzáció, mert a barátkeselyű fokozottan védett faj, régen eltűnt Magyarországról. A 19. században időnként láttak egyet-egyet, aztán 1932 óta csak egyszer, 2008-ban.

A felvételekbe belenagyítva, a fényeken állítva derült ki, hogy a madáron nincs gyűrű. Ennek azért van jelentősége, mert mint azt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közzétette, valószínűleg két barátkeselyű érkezett a Balkán-félsziget felől, meglehet, eredetileg együtt. A Fábián Péter Imre által lefotózott példány természetes fészekaljból származhat. A másik, gyűrűvel és jeladóval ellátott, tehát nyomon követett madárnak viszont neve is volt: Ichera. Spanyolországban kelt ki, szintén természetes fészekben, 2019-ben, de még abban az évben elütötte egy autó. Helyi madárvédők gyógyították meg és ápolták, aztán tavaly, a barátkeselyű-visszatelepítési program keretében Bulgáriába vitték, ahol idén márciusban engedték el. Egy hónapig Bulgáriában vándorolt, aztán észak felé fordult, és Szerbián, Románián keresztül érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol három nappal a megérkezése után eltűnt. Valószínűleg lelőtték.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”