Lefotózták a Tejútrendszer fekete lyukát, de homályos lett a kép

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. május 12.

Tudomány

A csütörtökön bemutatott színezett felvételt az Eseményhorizont Teleszkóp nemzetközi konzorciuma készítette, amely a világ nyolc összehangolt rádiótávcsövének együttese.

Csillagászok bemutatták az első homályos felvételt a Tejútrendszer közepén lévő szupernagy tömegű fekete lyukról.

A tudósok úgy vélik, szinte minden galaxisnak, így a Tejútrendszernek is gigászi fekete lyukak vannak a közepén, ahonnan se fény, se anyag nem tud kiszökni, ezért szélsőségesen nehéz képet készíteni róluk. A fényt a gravitáció kaotikusan elhajlítja és megcsavarja, ahogy az erősen felhevült gázzal és porral együtt magába szippantja a mélység.

Korábbi kutatások azt találták, hogy a galaxisunk közepén lévő fekete lyuk túlságosan mozgékony ahhoz, hogy jó képet lehessen róla készíteni.

Feryal Özel asztrofizikus, az Arizonai Egyetem munkatársa a fekete lyukat „galaxisunk közepén lévő szelíd óriásnak” nevezte, amikor bejelentette az új felvételt.

Fekete lyuk a Tej?trendszer k?zep?n

 
 
 

Az Eseményhorizont Teleszkóp nemzetközi konzorciuma (a világ nyolc összehangolt rádiótávcsöveinek együttese) által készített színezett és 2022. május 12-én közreadott felvétel a Tejútrendszer közepén lévő szupernagy tömegű fekete lyukról.

MTI/EPA/Eseményhorizont Teleszkóp

 A Tejútrendszer fekete lyukának Sagittarius A(asterisk) a neve, a Nyilas és a Skorpió csillagképek határához közel helyezkedik el. Négymilliószor akkora a tömege, mint a Napnak.

Nem ez az első kép, ami fekete lyukról készült. Ugyanez a kutatócsoport 2019-ben tette közzé az elsőt, egy 53 millió fényévre lévő galaxisból. A Tejútrendszer fekete lyuka sokkal közelebb, mintegy 27 ezer fényévre található.

Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza az MTI érdeklődésére elmondta, hogy ekkora távolságból ez a fekete lyuk a Földről nagyjából ugyanakkorának látszik az égbolton, mint egy fánk a Hold felszínén. Ezért volt szükség az EHT óriási felbontására.

A távoli rádiótávcsövek összekötésével készült felvétel jelentőségét az adja, hogy bepillantást enged ezeknek az objektumoknak a működésébe, abba, hogy mi történik a fekete lyukak közvetlen közelében. Így azokat a fizikai folyamatokat is láthatjuk, amelyekről nem lenne tudomásunk. Kitért arra is, hogy az előző felvétel és a mostani nagyon hasonlít egymáshoz megjelenésében, azonban a saját galaxisunk középpontjában található képződmény több mint ezerszer kisebb méretű és tömegű a másik fekete lyuknál.

A csillagász magyarázata szerint a több képből álló felvételen valójában nem a fekete lyuk látható, hanem a környezetében lévő forró anyag, ahogy a fekete lyuk gravitációja felénk görbíti a rádió tartományú sugárzást. Ez tulajdonképpen a fekete lyuk árnyéka – fogalmazott a csillagász, aki kitért arra is, hogy maga a rádiófelvétel 2017-es megfigyeléseket követően hihetetlen bonyolult matematikai számítások után készült el. A megfigyelések során több órányi adatmennyiséget gyűjtöttek össze a kutatók, hasonlóképp, mint amikor egy fényképezőgéppel rögzítenek hosszú expozíciós idejű felvételt halvány célpontokról.

„Magáról a Tejútrendszer közepéről már régebbi mérésekből tudjuk, hogy van ott egy kompakt hatalmas tömegű objektum, de arról eddig vita folyt, hogy az valóban egy fekete lyuk-e. Ez az új tudományos eredmény ezt igazolja” – magyarázta a szakértő.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.