Tudomány
Embermentő átmeneti kabátban
1944-ben az embermentő Raoul Wallenberg mellett, a svéd nagykövetség sofőrjeként dolgozott álnéven Libik György, 1956-ban a Rákosi-korszak gyűlölt figuráinak segített elbújni. Ő és felesége aztán hivatalos papírokkal, síelőként hagyta el az országot, másfél éves kislányuk illegálisan, egy kosárban.
Ráhozta a szívbajt megmentőire Szaffi, a vadmacska
Visszavadították, olyan jól rejtőzik, hogy nem kap fényt a napelemes jeladó. 45 hektárt fésültek át a tetemét keresve, pedig él.
Kolumbusz Kristóf spanyol és zsidó származású volt
A tudományt régóta foglalkoztatta Amerika felfedezőjének származása.
Mesterséges neurális hálózatokkal nyerte a 2024-es fizikai Nobel-díjat két kutató
John J. Hopfield fizikus és Geoffrey E. Hinton informatikus és kognitív pszichológus kapták idén a fizikai Nobelt.
A mikro-RNS felfedezőinek jár az orvosi Nobel-díj
Victor Ambros és Gary Ruvkun kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a génszabályozásban döntő szerepet játszó mikro-RNS felfedezéséért.
Alsóneműket teszteltek, kiderült, hogy minden harmadikban van mérgező anyag
Hormonkárosító vegyületeket mutattak ki alsóneműkben – ez egyelőre nem tiltott, de az izzadságba oldódva káros lehet.
Antal Miklós ökológiai közgazdász: „Tudjuk, mit kéne csinálni, de gazdasági akadályai vannak a változásnak”
Az elmúlt évek természeti katasztrófái ismeretében úgy tűnik, még helyi szinten sem vagyunk sikeresek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A környezeti problémákat a társadalmi és technológiai aspektusokkal együtt vizsgáló Antal Miklóssal többek között erről is beszélgettünk.
Vennénk 110 liter lisztkukacot
Szeptember 13-áról 16-ára sokan a műhelyüket, melléképületüket nyitották meg a hidegfront miatt eléhezett, kihűlt fecskéknek. Összegyűjtötték az útra leszállt példányokat, vagy a megfelelő ennivalóból vittek mindenhova, ahol szükség volt rá.
Megszületett az ötezredik rákosi vipera
A mérgeskígyó-tenyésztés már húszéves sikertörténet a Kiskunsági Nemzeti Parkban.
Máté Bence és Szűcs Boldizsár is díjat nyert fotóival
Négyezer, ablaknak ütközött madár teteme.
Egész Közép-Európát eláztatta Boris, az árvizeket okozó ciklon
„Minden más tekintetben kudarc”
A Kárpát-medence népessége korábban jól alkalmazkodott a változó éghajlathoz és természeti környezethez – kérdés, hogyan birkózunk meg a szűkebb régiónkban különösen drámai hatású jelenlegi klímaváltozás következményeivel, amelyeket tovább súlyosbít a természeti környezetbe való többrendbeli oktalan beavatkozásunk.
Megnézték, mennyi mikroműanyag van a Balatonban
Nem kirívóan magas a szám, de jobban oda kellene figyelni a műanyagok használatára a part körül.