Kiderült egy íjjal eltemetett honfoglalóról, hogy nő volt

  • narancs.hu
  • 2025. január 23.

Tudomány

A nyolcvanas években tárták föl a sírt, a fegyvermelléklet miatt eddig férfiként könyvelték el.

A sárrétudvari-hízóföldi temetőben talált egyik honfoglaláskori sírból nő került elő a nyolcvanas években, de ez csak most bizonyosodott be,  antropológiai és archeogenetikai elemzések nyomán – írja a Szegeder.

A csontvázat megtalálásakor a mellette lévő íj miatt férfiként azonosították. A gyanú, hogy nő lehet, 2017-2018-ban merült föl. A vizsgálat eredményét és tanulságait mostanra összegezték.

A Szegedi Tudományegyetem Embertani és Genetikai Tanszékének tudományos munkatársa, Tihanyi Balázs azt mondta, ez az első női fegyveres temetkezés a honfoglalás korabeli Kárpát-medencéből.

„A férfiak esetében például a nagyobb izomtömeg sokkal markánsabb vonásokat eredményez a csontokon, erőteljesebbek az izomkapcsolódási területek. Az a magyarországi módszer, amit mi is használtunk, nagyjából 12 különböző jelleget vizsgál a koponyacsontokon, többek között a szemöldök, a tarkó, a halánték vagy éppen az állkapocs régiójában” – mondta Tihanyi Balázs.

A nő csontvázán talált sérülések is pont olyanok voltak, mint a többi, fegyverrel eltemetett férfié. Ez arra utal, hogy ő is harcosként élt, bár ezt további vizsgálatok után lehet biztonsággal kimondani. A maradványokon csontritkulásra utaló jeleket találtak. Egyelőre ahhoz sincs elég támpont, hogy megmondják, milyen szerepet tölthetett be a nő a közösségében.

A címlapkép természetesen illusztráció

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.