Osztrák-magyar vakcinakísérlet indult

  • narancs.hu
  • 2021. január 8.

Tudomány

A közös fejlesztésről Jakab Ferenc beszélt.

Jakab Ferenc virológus az ATV híradónak beszélt arról, hogy megkezdődött egy új osztrák-magyar vakcinakísérlet.

Elmondta, hogy az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem - a debreceni egyetem mellett - új vakcinakísérletbe kezdett. "A vakcinafejlesztési projekt laboratóriumi fázisa megkezdődött, és január végén, február elején kezdjük az állatkísérleteket is. Nagyon bízok benne, hogy hamar eredményt tudunk produkálni" - magyarázta Jakab. Arról azonban még nem tudott pontos információkat mondani, hogy mikorra készülhet el ebből a vakcinakísérletből egy beadható oltás, de hozzátette: gőzerővel dolgoznak.

Jakab beszélt arról is, hogy bármég csak a Pfizer vakcina elérhető az országban, de hamarosan érkezik a Moderna és a AstraZeneca vakcinája is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy „nem az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az a fontos, hogy oltassunk, ez egy nagyon nagyon fontos kérdés.” 

Kihangsúlyozta azt is, hogy egyáltalán nem kell félni az oltástól:  a híresztelésekkel ellentétben ezek az új generációs vakcinák teljesen biztonságosak. „Semmilyen komoly mellékhatása nincsen, azonban hozzá kell tenni, az oltási helyen esetleg bepirosodhat, egy kicsit fájhat helye, esetleg hőemelkedésünk lehet, ez nyilván minden vakcinában benne van" - magyarázta Jakab.

Az új vírusmutációk kapcsán kifejtette, hogy egyelőre úgy tűnik, hogy a mostani, most fejlesztett vakcinák mindegyike alkalmas ennek az új koronavírus mutációnak kivédésére is. Hozzátette, hogy azért elképzelhető, hogy kellhetnek a későbbieknben újabb vakcinák  a mutációk miatt, de ezek kifejlesztése azonban gyorsan megtörténhet már, hiszen van egy kiindulási alap.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.