Azt azért el lehet képzelni, mit kezd erre három kisnövésű polgár, akik egész héten arra készültek, hogy műanyag korongra nyomott állatkáikat elcseréljék műanyag korongra nyomott állatkákra.
Háromra elfogyott a sor, de odabent még mindig derékig jártam a gyerekekben, akik műanyag korongokat szorongattak a kezükben, pokémonul beszélgettek és pokémonul viselkedtek.
A nap folyamán nyolcezren fordultak meg a rendezvényen, bearanyozva ezzel a fröccsöntők, műnyomók már-már leáldozni látszó napját, nyolcezer potenciális kis vásárló, ahogy pokémont akar.
Elég megdöbbentő élmény volt, de ezt a kitérőt csak bemelegítésnek szántam az ´rmezei Közösségi Házban rendezett Parashow elé. A plakát erős élményt ígért: az auralátó szemüveg feltalálójával való beszélgetést, Árvai Attila könyveit vásárlási lehetőséggel, A BpTV-ből jól ismert Bubu jósnő "rúnakártya"- és sorskártya-jóslását, nem beszélve Kriskó Zoltán humorista műsoráról.
Az ´rmezei Közösségi Ház szerepel Budapest tíz legnehezebben megtalálható helyének listáján, méghozzá előkelő helyen, mert idegenvezető nélkül csak az talál ide, aki szeretne eltölteni pár édes órát egy felüljáró alatt, de eltévedt. Ez meg is látszik az érdeklődésen, kábé harminc parafan hallgatta Gouranda Das előadását a védikus asztrológiáról, amikor megérkeztem. Az összetétel nem annyira ijesztő, mint az ufó- kongresszuson, inkább a klasszikus TIT-felállás kereste a helyét a székek között és a büfében, ahol magam is megpihentem. Jobbra krisnapult, rajta a megszokott bio-biszbasz, részemről rendben, mindig is szerettem ezeket az ételeket, de ezúttal mégis inkább a bal oldali büfét választottam, ahol földhözragadtabb dolgokat kínáltak, olyanokat, amilyeneket büfékben szoktak.
Próbáltam élményszintre hozni a történéseket, például értelmezni azt az embert, aki egy széken ült, fején ufószemüveggel, és a fülében is volt valami. Voltak tippjeim, de inkább meghallgattam Bubut (a BpTV-ből jól ismert jósnőt), hogy ő miként értelmezi ezt.
Theta-szemüvegnek definiálta, és én örültem, hogy előtte nem próbáltam megfejteni, úgyhogy inkább arra tereltem a szót, hogyan is működik ez a jóslás-dolog.
Bubu a harmincas éveinek elején járó, értelmes tekintetű asszony, aki pedikűrösi karrierjét adta fel az ezotéria miatt. Rúnakört rittyentett, és beszélni kezdett a jövőmről, én pedig figyeltem a tekintetét, hogy mennyire hiszi el, amit mond rólam. Nem vállalt túl nagy kockázatot, elemzésében nagyjából annyi konkrétum volt, mint egy összefogottabb Pusztai Erzsébet-beszédben, de legalább nem lihegte túl, csak rakosgatta a kártyákat, és hagyta, hogy jöjjenek a mechanikus mellérendelések. Mázlista vagyok - jelentette ki (mármint én, és nem ő), de ezt egyébként is tudtam. Az igen-nem kártyáknál ugyanez a helyzet, tétova, de folyamatos kitérés a tények elől, bizonytalan előrejelzések nagyjából azon a szinten, amit egy minimális tapasztalatokkal rendelkező buszsofőr kapásból elmond bármelyik utasáról.
Egyébként az egész helyből hiányzott az ezotéria megfoghatatlan, de masszív aurája, inkább valami esetlen báj és ügyetlen igyekezet érződött, mintha a Vak vezet világtalant című opera első olvasópróbáján lettem volna, amit egy nagyon szorgalmas, de végtelenül amatőr színtársulat próbálna színre vinni. Szóval semmi gáz, a jövőnk továbbra is a mi kezünkben van.
Para-Kovács Imre
