Akik nem vállalták – Tökösség a jobbon

  • narancs.hu
  • 2014. január 8.

Villámnarancs

Hétfő óta pörög a sajtó és a mémipar az Orbán–Kerényi–Bencsik szupertrió Magyar Krónikáján, és már csak egyet kell aludnunk a nagy értekezletig, ahol maga a miniszterelnök tart eligazítást. Addig azonban be kell érnünk a kihátrálásokkal, merthogy Kerényiék szerzői százas listájáról egyre többen jelezték és jelzik, hogy nem kívánnak részt venni ebben. Ám mielőtt fejet hajtanánk e jobbos tökösség láttán, érdemes egy kicsit jobban megvizsgálni, pontosan miért nem kívánnak részt venni a kiválasztottak. Mert snassz lenne felsorakozniuk a labdás Kerényi, a gárdajelmez-tervező Bencsik mögé? Szembemennek Orbán Viktorral?

Ó, dehogy!

Sokan azzal hárítottak, hogy nem kapták meg a meghívót a jeles eseményre, mások azzal, hogy megkapták, de nem érnek rá. Határozott nemet csak Sándor György, illetve a Heti Válasz főszerkesztője és három újságírója mondott, ám ők sem azért, mert vállalhatatlan lenne a Magyar Krónika, hogy az egész kutyakomédia az újságírószakma lejáratása volna – Ablonczy Bálint és Stumpf András elfoglaltságaira hivatkozott, Borókay Gábor főszerkesztő meg arra, hogy „olyan újságokba nem szokott írni, amelyek hasonló területekkel, kérdésekkel foglalkoznak, mint a Heti Válasz”.

Egyedül Osztovits Ágnes nem sunyított, amikor azt mondta a vs.hu-nak: „Én nem azért nem akarok részt venni, mert nincsen időm, hanem mert az egész koncepcióval nem értek egyet. Nem hiszem, hogy ilyen lapra szükség van, nem hiszem, hogy a megosztott magyar művészeti életet tovább kéne osztani.”

Nem kell ettől tartania. Szép számmal lesznek szerzők, akik nem ennyire finnyásak, és nemcsak a véhetően magas tiszteletdíj miatt. Ők egyenesen büszkék lesznek arra, hogy egy ilyen „nívós kiadványban, Orbán Viktorral egy lapon szerepelhetnek”, és ezt komolyan is gondolják. Azok viszont, akik most nemet mondtak, azért ne legyenek olyan büszkék magukra.

Legfeljebb akkor, ha a nyilvánosság előtt is vállalják, leírják, kimondják, mit is gondolnak valójában Kerényiről, Bencsikről, a Magyar Krónikáról. És lehetőleg úgy, hogy előtte nem kérnek engedélyt Orbán Viktortól.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.