Egy fideszes szociálpolitikus az utcasarokról

  • narancs.hu
  • 2014. január 19.

Villámnarancs

Tegnap egy civil szervezet, az Orczy Egyesület tüntetett a Kék Pont alapítvány tűcserét biztosító Magdolna utcai irodája előtt. Az eseményen 20-30 ember vett részt, és láthatóan semmi más nem izgatta őket, mint hogy kifejezzék az alapítvánnyal kapcsolatos ellenérzéseiket.

Az akció magáért beszél: az Orczy Egyesület tagsága úgy gondolja, hogy az a drogprevenció, ha elüldöznek egy drogprevencióval foglalkozó szakmai csoportot. Gondolják nyugodtan, sőt, ha nem sértenek vele törvényt, akár boszorkányüldözést is rendezhetnek. Hadd lássa mindenki, hogyan csinálnak magukból hülyét.

De a rendezvényen megjelent az önkormányzat képviselője, Kaiser József, a helyi polgárőrség szervezője, fideszes szociálpolitkus, s ahelyett, hogy beszélt volna a nem létező kerületi drogstratégiáról, vagy kifejtette volna, hogy mégis mi a baj a Kék Ponttal, csak ennyit tudott mondani a 444.hu tudósítása szerint: „Mi itt rendezzük a magunk dolgait, maguk meg menjenek oda vissza, ahonnan jöttek.”

false

 

Fotó: Kék Pont

Mindehhez csak annyit fűznénk hozzá finoman, hogy tisztelt képviselő úr! Azért reméljük, ha legközelebb tüntetni megy szeretett Józsefvárosáért, nemcsak hőzöngeni fog, hanem kifejti azt is, hogy drogstratégia híján mégis hogyan képzeli ezt a rendezést? Néhány tökös polgárőrrel? Razziákkal? És elgondolkodott azon, mit is akar valójában? Gyógyítani vagy megsemmisíteni?

Kevésbé finoman pedig annyit, hogy mi van? „Maguk meg menjenek oda vissza, ahonnan jöttek”? Mit beszél ez a kapcabetyár? Kik menjenek? És hová menjenek?

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.