Habony kiesett a pikszisből?

  • narancs.hu
  • 2019. január 31.

Villámnarancs

Állítólag már nem ő a Fidesz első számú kommunikációs guruja.
Több kormányzati forrásból is úgy értesült a Népszava, hogy Habony Árpádnak egyre kevesebb beleszólása van a Fidesz és a kormány kommunikációjába. A lap forrásai ezzel magyarázzák például a rabszolgatörvény körüli kommunikációs bénázást a kormány részéről.

 

"Látszik, hogy ezt már nem Habony szervezte" - idézi a lap a kormányzati kommunikációra rálátó forrását.

Habony 2014-ben

Rogán és Habony

Fotó: Sióréti Gábor

Mint írják, egy másik forrásuk a Rogán Antal és Habony közti konfliktusra vezeti vissza a változást, megint más - egy a Fidesz-frakció vezetéséhez tartozó megszólaló - szerint viszont korábban is volt olyan időszak, amikor Habony a háttérből is hátrébb vonult,

A lap úgy tudja, Habony az elmúlt hónapokban már többet tartózkodott külföldön, mint idehaza.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.