Kire bízod a gyerekedet? – Bölcsődei dolgozók éhbéren

  • narancs.hu
  • 2013. július 22.

Villámnarancs

A nap adata: „2013-ban egy bölcsődei kisgyermeknevelő, érettségire épülő felsőfokú szakképzettség mellett pályakezdőként, illetve 27 éves közalkalmazotti jogviszony után is havi bruttó 114 ezer, azaz nettó 71 ezer forintot kap, ami megegyezik a szakmunkás bérminimum 2013. évre vonatkozó összegével…”

Ezért a bölcsődei dolgozók nyílt levélben fordulnak Balog miniszterhez, az emberi erőforrások gondnokához, de nevezhetjük ezt segélykiáltásnak is nyugodtan. Ugyan semmi garancia rá, hogy levelük nyomán történik bármi is, de várjuk ki a végét.

S míg várakozunk, törődjünk bele, hogy 1,5–3 éves, gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatott kisgyermekeinket nap mint nap éhbérből tengődő, anyagi gondokba beleroppant, kilátástalan pályán vegetáló honfitársainkra bízzuk, akiknek a legkisebb bajuk nagyobb, mint amit Balog miniszter akár csak elképzelni tud. S ha mindezen körülmények közt csóri gyerekek mégiscsak kapnak valami emberi pluszt a bölcsődében, az maga a csoda – a magyar csoda, mert általában kapnak.

Ám ettől éppenséggel még nagyobb szemétség, ahogy Balog minisztériuma bánik velük.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.