Kövér László, a nemzet erkölcstanára

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 18.

Villámnarancs

A házelnök felemelte mutatóujját, szigorúan összevonta, amijét csak tudta, majd megszólalt.

A Heti Válaszban intézett interjúformájú szózatot népéhez Kövér László, és már a 24.hu összefoglalója alapján érdemes volna mielőbb hosszasabb pihenőt javasolni a bajuszos házelnöknek. Kövér az embertelen tempójú, percnyi szünet nélküli, minden egyes magyar ember által világosan érzékelt pénzlopási dühről például azt bírja mondani, hogy: „az esetleges visszaéléseket önnön jelentőségüknél súlyosabban kell kezelni: halmozott bűn minden, ami a nemzetépítő munkát veszélyezteti – jelentette ki a korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban, de hozzátette azt is, hogy nem szabad minden vádat készpénznek venni. Szerinte ugyanis az ellenzéknek nincs értékrendje és jövőképe, ezért a sajtó segítségével »megpróbálja erkölcsileg diszkvalifikálni« a kormányt”.

Oké. Hát persze. De Kövérnek annyi bátorsága persze nincsen (és soha nem is volt), hogy nyílt sisakkal menjen neki (például nevén nevezve) Mészáros Lőrincnek, Rogán Antalnak, Tiborcz Istvánnak, Andy Vajnának, Garancsinak meg a többi, százmilliókkal megküldött, strómanszagú tenderarisztokratának. Ehelyett azt teszi, amihez még ma is ért: tiszta erőből belerúg egyet a saját népébe. Hiszen ők tehetnek mindenről! A morál utolsó keresztény őre, a feltartott mutatóujj élő bronzszobra, ez a szánni való, öreg bohóc imigyen oktatta ki az országot – ahogy tényleg csak ő tudja; mondjuk úgy, hogy emlékkönyvbe illő tenorban:

„A mai hangulatot, a korszellemet Kövér László szerint az erőszakosság és a mindenáron érvényesülni akarás határozza meg, miközben leépülnek a közösségi együttélés normái. Ez arra viszi az embereket, hogy »a becstelenség vélelméből« induljanak ki. »Ez pedig felmentést ad az önmagunk által elkövetett erkölcsi vétségekre is – s a kör ezzel bezárult« – mondta Kövér László.”

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.