Megalakult a Mindennapos Éneklés Bizottsága – Balog Zoltán merészen elrugaszkodott a valóságtól

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 25.

Villámnarancs

Két közleményt is kiadott tegnap az emberminisztérium: Balog Zoltán már a mennyek országát építené, ahol az angyalok karát Hoppál Péter vezeti.

Miközben Orbán Viktor végvári vitézként egymaga próbálja megvédeni Európát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lelkek kovácsolásában igyekszik helytállni.

Legalábbis erre utal, hogy míg a katonaság/rendőrség/TEK/közmunkások/munkanélküliek/rabok/ lassan már a kerítést lesznek kénytelenek bekeríteni, Balog Zoltán ennek némiképp ellentmondó szónoklatot eresztett meg Szegeden, a dóm felújításának örömére. A miniszter nem fukarkodott a nagy ívű gondolatokkal, hiszen azt pendítette meg, hogy „templomépítő nemzet lehetünk”, hozzátéve, hogy „amikor templomot építünk vagy újítunk fel, akkor a közösséget erősítjük és közös jövőnket építjük”.

Azért ne feledjük, hogy e szép szavakat Röszkétől mindössze 11,5 kilométerre mondotta a miniszter.

De Pesten sem tétlenkedtek az urak. Két hónapja sincs, hogy a dalos kedvű Balog Zoltán elhúzta a mindennapos éneklés nótáját, máris itt a probléma országos megoldása: tegnap megalakult a mindennapos éneklés megújítását célul kitűző munkacsoport, a Mindennapos Éneklés Bizottsága. Az Emmi közleményéből azt is megtudhatjuk, hogy „a testület tiszteletbeli elnökévé – Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára – Kodály Zoltánnét, a Bizottság operatív vezetőjévé pedig dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárt választották meg”.

És hogy mi fognak csinálni? „A Bizottság a következő időszakban szakmai javaslatot tesz arra, hogy az iskolai kórusok védett időben énekelhessenek; felmérést készít arról, hogy mikor és milyen erőforrások bevonásával válik elérhetővé, hogy az ének-zene tárgyat csak szaktanár taníthassa az iskolákban.”

Mi következik ebből? Hogy két hónap múlva megalakul a Templomépítő Nemzet Bizottsága?

Vagy inkább ne fessük az ördögöt a falra?

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”