Kövér László szerint mindenki hülye vagy gonosz Európában, csak Orbán Viktor okos és szép

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 26.

Villámnarancs

Az új kormányzati retorika szerint meg kell védeni a zsidókat a zsidóktól. A menekülteket ránk hozó zsidóktól a menekültterror áldozatává váló zsidókat. Kövér Bayernál járt.

A magyar Országgyűlés elnöke párttársa Mélymagyar című televíziós műsorában lépett fel tegnap. Ami zajlik, annak nemcsak a keresztény civilizációra van óriási fenyegető hatása – jegyezte meg, hozzátéve: ha Európát a keresztény-zsidó kultúrkörtől eredeztetjük, tudomásul véve, hogy komoly zsidó közösségek élnek Nyugat-Európában, akiket már a menekülthullám előtt atrocitások érték, akkor fel kell tenni a kérdést, „ez sem számít?”. A terrorizmusnak konkrét áldozatai lesznek, és azok nagyobb valószínűséggel kerülnek ki a zsidó közösségek tagjai közül, mint a nem zsidókéból – idézi a Népszabadság mondandójának egyik sarkalatos részét.

Hogy ez a szöveg ismerős valahonnan, arra szerencsére nem nekünk kell emlékeztetni, nekünk elég, ha felhívjuk a figyelmet módfelett fenyegető voltára.

Ám Kövér felszólalásának van egy ennél is rémisztőbb vonulata. Az tudniillik, hogy Európa „teljes szellemi és morális csődben” van, csak mi nem: „…mindenki úgy teszi tönkre a hazáját és az életét, ahogy akarja, de engedtessék meg ugyanakkor a különállás joga, hogy mi ne akarjunk öngyilkosok lenni…”

E kijelentések pedig – szerfelett sajnálatos módon – aligha vallanak józan ítélőképességre. Ez csak a „minden hülye szembejön a sztrádán” tébolya, amiből még soha semmi jó nem sült ki. Csak baj.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”