Minden világos: szegény ellenzéki pártokat megzsarolta a Fidesz, így kénytelenek voltak megszavazni a képviselői fizetésemelést

  • narancs.hu
  • 2018. július 15.

Villámnarancs

Nem tehettek mást, na.

Pénteken a törvényalkotási bizottságban a Fidesz mellett az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik is támogatta a kormánypárti javaslatot, miszerint a parlamenti képviselők fizetése jelentősen, 18,5 százalékkal emelkedik augusztustól. Az RTL Híradó utánakérdezett a nagy egyetértésnek, és mint kiderült, a kormánypárti képviselők beterjesztettek egy olyan javaslatot is, amely leginkább a listán mandátumot szerzett képviselőket sújtotta volna. És mivel az ellenzéki pártok frakcióiban ők vannak többségben, a képviselőcsoportok az eddiginél jóval kevesebbet költhettek volna a működésükre vagy vidéki irodák bérlésére. Ezzel indokolták többen a kompromisszumot.

„Támogatom, mert minden más esetben az ellenzéki politizálás olyan nehézségekbe fog ütközni, aminek beláthatatlan következményei lesznek” – mondta Burány Sándor MSZP-s politikus, aki a Párbeszéd frakciójának tagja.

Ezt erősítette meg Harangozó Tamás (MSZP) is, aki szerint a Fidesz „gyakorlatilag pisztolyt tartott az ellenzéki frakciók tarkójához”.

A Jobbik szóvivője, Jakab Péter úgy nyilatkozott, hogy „Össze nem illő dolgokról kell csomagban szavazni, és itt most az volt a kérdés, hogy meg tudjuk-e menteni az ellenzéki frakciókat, avagy sem. A Fidesz ezt pedig a képviselők béremeléséhez kötötte. Nyilván nekik az volt a fontos, hogy a frakciók ellehetetlenítésének a belebegtetésével kikényszerítsék az ellenzéki támogatásokat”.

A DK tagjai nemmel szavaztak, az LMP-sek pedig el sem mentek az ülésre.

A Fidesz közlése szerint a frakciók támogatásának csökkentéséből finanszírozta volna a kormány a képviselők fizetésemelését, de végül az ellenzék kérésére nem így lett.

Így történt, hogy kétharmados kormánytöbbség mellett az ellenzéki pártok inkább beálltak a Fidesz–KDNP törvényjavaslata mögé, kénytelen-kelletlen, mint hogy kitaláltak volna valamit a demokratikus politizálás újabb ellehetetlenítése miatt.

(RTL Klub)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.