Trump lassan már az összes közép-európai vezetővel találkozott, csak Orbánra tojik

  • narancs.hu
  • 2017. június 15.

Villámnarancs

Pedig milyen boldogan nézte a kormányfő a főnök hátát!

Emlékeznek még, mekkora örömmel üdvözölte Donald Trump megválasztását Orbán Viktor? Volt nagy ujjongás, hogy majd jön a nagy barátság, új szelek fújnak már a messzi Amerikában, nyugodtan lehet nyomni az illiberális dumát. A fenéket: Donald Trump lassan öt hónapja van hatalmon, de Orbán még csak a Fehér Ház közelébe se jutott el, pedig volt idő, amikor azért nagy nehezen (persze nem klasszikus, kétoldalú találkozó keretében) közös képet készíthetett Barack Obamával a miniszterelnök. Hát, most nem mennek ilyen jól a dolgok, pedig az USA elnöke már lassan a térség összes vezetőjével találkozott:

  • Trump június 9-én fogadta Klaus Johannist román elnököt,
  • már meghívta Amerikába Miloš Zeman cseh államfőt,
  • június 19-én vagy 20-án találkozik Petro Porosenko ukrán elnökkel,
  • július 6-án pedig Beata Szydło lengyel miniszterelnökkel fut össze.

Amikor május végén a hvg.hu megkérdezte Orbánt, hogy mikor is lesz a nagy találkozó, a kormányfő azt mondta: jelen pillanatban a magyar–amerikai kapcsolatok nem indokolnak egy kétoldalú találkozót. De ahogy Németh Szilárd mondaná, ez csupán hablaty, hamuka és duma, mert nyilván Orbán sem repdes az örömtől, hogy a hírhedt Donald igazából tojik arra, hogy vele találkozzon.

Mindenesetre amíg nem jön össze a várva várt összeröffenés, a miniszterelnök felidézheti, milyen volt Trump szőkesége háta:

(via GIPHY)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.