Túltolta a zsidózást a Sorosra tett Orbán-megjegyzéstől beindult képviselőnő

  • narancs.hu
  • 2015. november 3.

Villámnarancs

Semmi perc alatt kivágták a szélsőjobboldali pártból az Orbán-szöveg hatása alatt heveny zsidózásba kezdő képviselő asszonyt – nyilván nem Magyarországon, hanem Ausztriában.

Rövid úton kizárta a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Susanne Winter parlamenti képviselőt, miután antiszemita megjegyzéseket engedett meg magának az interneten – írja a Népszabadság.

A derék képviselőnő a Facebookon ájult be Orbán Viktor Soros Györgyre tett megjegyzéseitől. Orbán, a magyar kormány Szaniszló Ference Soros Györgyöt látja a menekültválság mögött (meg nyilván otthon az ágy alatt is, TEK ide vagy oda). Nos, Winter asszonynak ez annyira megtetszett, hogy menten felkiáltott, végre valaki megmondja az igazat! Kiáltására felneszelt egy kommentelő is, aki rövidre zárta a gondolatmenetet: a gazdag amerikai zsidók most bosszút állnak az évszázados zsidóüldözésért.

A diskurzus itt már szinte önön paródiájába fordul, mert Frau Winter kijelenti, hogy az illető a szájából vette ki a szót. Ettől azonban a mérsékelten finnyás Szabadságpárt is dobott egy hátast, s lemondásra szólították fel a képviselőnőt. Amikor az nem mondott le, kivágták – így megy ott, úgy látszik, még a széljobbon is.

Nekünk meg marad a kérdés: Orbán összeesküvés-elméletei itthon vajon hány emberben ébresztenek hasonló gondolatokat?

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.