A kecskeméti rendőrség nagy sikert ért el: előzetesben a kiskorú kiflitolvaj!

  • narancs.hu
  • 2015. november 1.

Villámnarancs

Bravúros nyomozás végén, már a tett elkövetésének délutánján lakat alá került Kecskeméten egy elvetemült bűnöző. Mindenszentek ünnepét már előzetesben tölti – ott majd elgondolkodhat.

Egy gyerek csomagolt kiflit lopott Kecskeméten, egy (1) darabot; a boltos először elkapta, de aztán elszaladt. Mivel ismerte a gyereket, bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrség rögtön kézbe vette az ügyet, délutánra már meg is volt a tettes.

A rendőrök közel öt óra alatt beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt – írja az esetről a police.hu, némileg diadalittasan.

A történet az idézett portál szerint így folytatódott: „A nyomozók a hatóság számára sem ismeretlen 17 éves fiatalkorút – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 31-én elrendelt.”

Magyarországon történt, tegnap. Mi következik belőle, nos, mindenki megtanulhatja: Magyarországon ne lopj! Kiflit.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.