Zene

Wolf Alice: Blue Weekend

A nagyjából egy évtizede Londonban alakult Wolf Alice az induló lemezével (My Love Is Cool, 2015) elsőre begyűjtött egy Mercury-jelölést, a két évvel későbbi Visions of a Life-fal pedig már a díj is összejött.

Rameau: Les Boréades

Szerzője életében nem jutott el a bemutatóig, a saját századában nem játszották színpadon, bő két és fél század múltán mégis méltán tekinthetjük elevenen ható remekműnek: ez mind elmondható Rameau utolsó operájáról.

Kezében líra

Ezúttal a nyakazás nem marad el, ráadásul élőben nézhettünk végre egy operapremiert! A nagy francia forradalom idején játszódó, s a történeti hitelű címszereplőt és félig fiktív kedvesét a guillotine felé útnak indító Giordano-mű tehát visszatért a repertoárra, amelyről voltaképp nem is oly régóta hiányzott.

„Biztosan átszűrődik”

A Volkova Sisters feloszlása után DB Armitage néven kezdett szólókarrierbe, és úgy véli, hogy sok tehetséges művész azért nem tud most alkotni, mert a túlélésre kell koncentrálnia. A Londonban élő előadóművésszel tánczenés irányba haladó szólódalairól, Bowie-imádatáról és a járvány zeneiparra gyakorolt hatásairól is beszélgettünk.

  • Soós Tamás
  • 2021. június 2.

St. Vincent: Daddy’s Home

Már most úgy tűnik, hogy a St. Vincent néven alkotó Annie Clark lett az új évszázad első negyedének egyik legfontosabb, sokoldalú (alter-)popikonja.

  • - minek -
  • 2021. június 2.

Alice Cooper: Detroit Stories

A 73 éves horror-mókamester első albumát Frank Zappa adta ki még 1968-ban Los Angelesben, de a virágkorszak közepén senki nem volt kíváncsi rá és az együttesére.

  • - legát -
  • 2021. június 2.

Elefánt

Bő féléves tiltás után, a múlt héten az első élő koncertekre is sor került, de Szendrői Csaba zenekara még egy online eseményt hirdetett meg pünkösdhétfőre – remélhetőleg az utolsót.

Hogy volt ennyi ideje?

Az angolul immáron több ki­adást megért mű hazai megjelenése egyértelműen hiánypótló gesztus. Egyáltalán: időszerű irodalom Händelről alig volt elérhető eddig.