Könyv

Hogy volt ennyi ideje?

Christopher Hogwood: Händel

Kritika

Az angolul immáron több ki­adást megért mű hazai megjelenése egyértelműen hiánypótló gesztus. Egyáltalán: időszerű irodalom Händelről alig volt elérhető eddig.

A hét évvel ezelőtt elhunyt Hogwoodot a pályája csúcsán, az Academy of Ancient Music régizene-együttes karmestereként ismerte meg a világ. Az angol régi zene historikus vonalában akkoriban vezető szerepet betöltő együttes Hogwood irányításával évtizedekre modellértékű produkciókat nyújtott, a korabeli hangszereken előadott világelső Mozart- és Beethoven-felvételeik rengeteg historikus és hagyományos zenekarra gyakoroltak hatást. Hogwood kezében mindig nagyon letisztult, rendezett, kicsiszolt zenekari hangzás született, interpretációi mellőzték a szélsőségeket, inkább nyugodt, finom és színes játék jellemezte azokat. Historizmusa soha nem volt dogmatikus, más megoldásokat kizáró, szívesen ült le zenélni modern hangszeres kollégákkal is.

Könyve nem regényes életrajz akar lenni, ennek Hogwood alapvetően tudományos hozzáállása is ellentmondana. De nem kíván a könyv tudományos értekezés sem lenni, hiszen a szélesebb közönség számára készült: Händel megismertetését és népszerűsítését célozza meg. Hogwood kerüli az életrajzi fantazmagóriákat, pedig valljuk be: Händel élete, minden turbulenciáival együtt, nem éppen filmforgatókönyvbe illően színes, szinte az utolsó pillanatig mániákus intenzitással csak a munkájának élt. Pályafutása legszenzációsabb eseményei sorában az operai világban elért kevés sikere mellett annál több bukása és anyagi csődje említhető. Ebből tényleg nehéz lenne egy Amadeust összehozni, de még egy elfogadható életregényt is. Hogwood életrajzszerűen, lépésről lépésre, hónapról hónapra tekinti végig Händel életét, kizárólag történelmi forrásokból. Ilyenek bőven maradtak fenn, és nem egy közülük elég érdekes is. Ahol pedig ezek tartalma, eredetisége vagy megbízhatósága kapcsán kétségek merülnek fel, arra Hogwood figyelmeztet. A pontos, tudományos igényű életrajzírás és a rengeteg forrás­idézet között azért maradt hely néhány mulattató, ismert és eddig ismeretlen Händel-anekdotának is. Bár a könyv hosszú, tagolása világos, és a végén a név- és műregiszter az információk visszakeresését pofonegyszerűvé teszi. A tudományos munkákra jellemző (és ott meg is követelt) lábjegyzetek őserdejétől viszont eltekint a szerző.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.