Vajda Gergely

Zene hetilapra

Egotrip

Wagner selyembugyiban

James Levine, a német, litván és magyar gyökereket is magáénak tudó amerikai karmester 2021. március 9-én, 77 éves korában hunyt el a kaliforniai Palm Springsben lévő otthonában. Levine – a világhírű magyar-amerikai Maestro, Széll György (1897–1970) felfedezettje – más vezető állások mellett a New York-i Metropolitan Opera zeneigazgatói posztját is betöltötte (1976–2018), mely házban 1971-es debütálásától számítva összesen 2552 előadást dirigált. Ez már önmagában is elképesztő szám, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt a közönség és a szakma töretlen és egyöntetű elismerése mellett tette. Halálakor mint Wagner-, Verdi- és Berg-interpretációiról híres előadóművészre emlékeztek Levine-ra, miközben kivétel nélkül mindenhol megemlítették, hogy karrierje dicstelen lezárásaként – többrendbeli szexuális zaklatás vádja miatt – zeneigazgatói állásából felfüggesztették, majd el is bocsátották.

A MET lépésére a karmester amerikai szokás szerint jó hírnevének megsértése és érvényben lévő szerződésének megszegése miatt perrel, arra pedig az intézmény hasonló összegű, nagyjából 5,8 millió dolláros viszontperrel válaszolt. Mivel ez a csörte a felek közti megegyezéssel zárult, már sosem fogjuk megtudni, hogy mennyi pénz cserélt gazdát – ha egyáltalán volt pénzmozgás. A pereskedés, azaz az elvárt színjáték csupán a felszín, alatta tönkrement életek, szexuálisan kihasznált gyerekek és fiatal felnőtt férfiak elkeserítően szomorú sorsa rejtőzik. Annak kiderítésére, hogy valójában mi és hogyan történt, a megvádolt halálával egyre kevesebb az esély.

Vajon a sejtésnél erősebb, a bizonyosságnál gyengébb tények birtokában mit is kezdjünk mi, zeneértők, muzsikaélvezők – például – a James Levine-féle világraszóló Wagner-felvételekkel?

„A felsőrésznek magas gallérja legyen szalagokkal és csipkés zsabóval, feszesen illeszkedő ujjakkal; a ruha ugyanabból a szaténból hátul gazdag fodrokkal díszítve, testhezálló mellényrész nélkül (a ruhának szélesnek kell lennie hosszú uszállyal), de vastag béléssel, elöl és hátul ugyanolyan zsinórokkal…” – írta Richard Wagner egy bő évtizede napvilágra került, 1874. januári keltezésű, egy milánói divatszabóhoz címzett levelében. Mivel a zeneszerző felesége, Cosima, egyébiránt Liszt Ferenc lánya híresen részletes naplóiban egy szó sem esik a férjétől kapott ajándék ruháról, az idézett levél feltételezhetően annak bizonyítéka, hogy a nagy német zeneköltő, persze szigorúan otthona magányában, női ruhákat szeretett hordani. Wagner dragben. Joachim Köhler hamburgi filozófus, író, újságíró Der letze der Titanen (Az utolsó Titán) című, 2001-ben megjelent, Wagner életéről és művészetéről szóló könyvében szemléletes képet fest a komponistáról, akinek kreativitását a többi közt a fent említett módon táplált feminin aura erősítette. Ugyanez a tény kevésbé színvonalas publikációkban, a „Wagner selyembugyit szeretett hordani” mondat keresetlen sűrítésében került a kultúrafogyasztó közönség elé. Pletyka, bulvár, botrányszag. Megint rajtunk, muzsikusokon és zenehallgatókon csattan az ostor. Mintha nem lett volna elég teher eddig is Richard Wagner hírhedett antiszemitizmusának ténye, vagy művészetének a Harmadik Birodalom által propagandacélokra lehülyített és náci piedesztálra emelt változatának lassan 100 éves skandaluma. Lehetséges-e ezek után úgy hallgatni a Parsifalt, hogy az élményt ne befolyásolja a hosszú uszályú ruhában parádézó Richard Wagner képzeletünkbe villanó képe?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.