„Kedves régi emlékem az a tavaszi délután egy dunaparti kávéház teraszán, ezelőtt talán húsz évvel, mikor Kálmán Imre odaült hozzám az asztalomhoz, s nagyon szerényen és kedvesen annak a megtisztelő óhajának adott kifejezést, hogy abból a kis tréfás, de művészi regényemből, mely azidőtájt egy vicces hetilapban folyt, írjak neki egy operettlibrettót… Sajnos, kitértem ez óhaja elől, s azt hiszem, comme dit l’autre, itt hibáztam el… Meglehetős ostobán magyarázgattam a barátomnak, hogy kis regénynek írván kis regényemet, nem látom és nem érzem benne a megzenésítésre alkalmas szövegkönyvet. Holott ezt Kálmánra kellett volna bíznom. Ő biztosan jobban tudta mint én. Azóta is meggyőződtem róla, micsoda bölcs éleslátással és tehetséggel ismeri fel a jó dolgokat és a helyes utat az életben… Viszont én nem ismertem fel őt. Kár. Még aznap este a Fészek-körben a Trisztán és Izoldából játszottam neki a zongorán. Ezzel végleg vége volt az ügynek. Azóta múlt el ez a húsz év! Én még mindig játszom a Trisztánt, de Kálmán már nem kér tőlem szövegkönyvet.”
Ezzel a személyes emlékkel indította „kritikáját” Szomory Dezső 1937-ben a Pesti Napló hasábjain az azóta többé-kevésbé elfeledett Kálmán-operett, a Josephine császárné pesti bemutatója kapcsán. Túl azon, hogy Szomoryt idézni mindig öröm, két okunk is van citálni e sorokat. A nyilvánvalóbb és egyszersmind meglepőbb e két ok közül az, hogy jövő szerdán nem is remélt örömünkre elénk kerül majd ez a kései nagyoperett, méghozzá ugyanott, ahol 84 esztendeje a magyarországi bemutatót tartották: a Városi, azazhogy az Erkel Színházban (június 16., hét óra). A hangversenyszerű előadás címszereplője Sümegi Eszter, Napóleonja pedig Szappanos Tibor lesz.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
