Lemez

A nagybirtokos

Lise Davidsen: Beethoven – Wagner – Verdi

Kritika

Lassan már ideje lenne jelezni: az élet igazságtalan. Sajnos még az istenáldotta nagy tehetségekkel szemben is.

Többségük körül csak lassan és apródonként alakul ki a lelkes elismerés légköre, a ritka szerencsések berobbanására azonban már jó előre, felemelt mutatóujjal hívják fel a közönség figyelmét a bennfentesek. Ahogyan az a fiatal norvég szoprán, Lise Davidsen esetében történt a 2010-es évek legvégén, a nyavalya kitörése előtti utolsó hónapokban. „Nem csupán egy hang, a hang”, „one-in-a-million voice”, csupa ilyesmit írtak akkor az énekesnőről, akinek még éppen sikerült a MET-ben debütálnia, majd tavaly márciusban egy londoni Fidelio-sorozatba is belekezdhetett. Ezt a szereplését a köz örömére előadás-felvétel is dokumentálja. Akárcsak 2019-es bemutatkozását a wagneri Zöld-dombon: a Tannhäuser Erzsébetjeként, Tobias Kratzer pukkasztó rendezésében. S jeléül annak, hogy Davidsen pályalendülete szinte feltartóztathatatlan, idén májusban már a milánói Scala is megvolt neki, no és persze megjelent az árialemeze a Deccánál, amelyen a Mark Elder vezényelte Londoni Filharmonikus Zenekar kíséretében énekel. Potomság.

A lemez mindenestől reprezentatív és portréjellegű, akár a hangszemélyiség sokoldalú bemutatása, akár a szerepkövetelés méltó ambíciója felől vizsgáljuk. Kitelt szépségű, gazdag és a kifejező­erőtől valósággal duzzadó, nagy hangot ismerhetünk meg, méghozzá abból a ritka fajtából, amely képes a kismilliószor hallott/előadott áriákat az egyszeri személyes megnyilatkozás szintjére emelni. Legyen szó akár Beethoven-koncertáriáról, akár a Parasztbecsület, többnyire mezzókra kiosztott Santuzzájának románcáról, akár Verdi-áriákról. Pedig már rögtön A végzet hatalma Leonórája és az Otello Desdemonája is két külön világ, még ha egyként a Maestro angyalainak sorából valók is. A 34 esztendős Davidsen ezt mind tudja, és ami a legmeglepőbb, mindenféle osztályelsői igyekezet és hibakerülő buzgalom akaratlan megsejtetése nélkül. Anna Nyetrebko, jó lesz vigyázni!

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.