Új, immár hetedik albumának önéletrajzi háttere is van, leginkább a fragmentált családban felnőtt művész apjának ambivalens hatásáról tanúskodik – e felmenő jó pár évet lehúzott tőzsdei csalásért. A nyitószám (Pay Your Way in Pain) egyszerre hangzik a Bowie-féle Fame és több Eurythmics-sláger parafrázisának, de ezzel csak elkezdődött a bevezetés az allúziók világába. St. Vincent a hetvenes évek első felének elegyes soul, folk, funk, progrock és glampop zenéiből merítette a legtöbbet, ami el is várható egy olyan produkciótól, amelyet bevallottan apu lemezgyűjteménye inspirált; nem szégyell szitárszerű tónusokkal előhozakodni (amit nyilván lelkesen fogadnak azok, akik A galaxis őrzői filmek zenéjéből ismerték meg a hetvenes éveket), vagy előcitálni a Dark Side of the Moon-korszak Pink Floydját (Live in the Dream). De jöjjön bárhonnan az ihlet, összességében remek dalok sorakoznak a zömmel régi alkotó- és producertársával, Jack Antonoff-fal együtt összerakott albumon. Elsöprő muzikalitás, finom zenei megoldások sora és okos dalszövegek, például arról, hogy mennyi félelmet tápláltak belé a rossz szülői példák és hogy milyen nehéz így családot alapítani. Az anyai szerep sem vonzó számára, ennek illusztrálására eredeti kontextusából kiforgatva idézi meg Sheena Eastont 1980-ból (5 to 9) a My Baby Wants a Baby című számban, amely ironikus vallomás a gyerek-(nem)vállalásról.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
