Zene

A Casanova-életmű magyarul a mai napig hiába várat magára, de itt ez a rokokó ízléssel összeállított kis katalógus, mely korabeli mesterek fantáziadús illusztrációinak kíséretében, pajzán ékesszólással megírt szemelvények segítségével vonultatja fel az első modern nagyváros, Velence szinte mindennapos ünnepi attrakcióinak érzéki-esztétikai kelléktárát. A látszat és egy másik látszat szétválaszthatatlanságát mutatja egy olyan érában, ahol az ember folytonosságérzete az általános nyomor ellenére is látványosan ápolható, míg az egykori diadalát rég elvesztett köztársaság besúgókkal és inkvizítorokkal keresteti a magyarázatot saját összeomlásának okaira.

Az ezerarcú és száznevű Luke Vibert termékenységére az utóbbi időben sem lehetett panasz: jellemző, hogy különböző álnevei alatt pontosan egy tucatnyi albumszerű zenés kiadványt publikált a "nullás" évtizedben, többnyire a rajongók legnagyobb megelégedésére. Azok, akik szorgalmának apadására következtettek abból, hogy már majd' két éve nem adott ki újabb albumot, súlyosan tévedtek - számukra most csattanós választ ad (az őt a Ninja Tune-hoz kötő Wagon Christ név alatt kiadott) Toomorrow című új, több mint órás lemezanyag, amely esszenciális méretekben tartalmazza mindazt, amiért Luke Vibertet szeretni szokás.

A Múmia 3-ban az volt a jó, hogy volt benne jeti. Minden más menthetetlenül selejtes volt, de amikor behozták a jetit, az a jó érzés járta át a szívünket, amit csak régi kedves vásári szörnyetegek láttán él át az ember.

Kedvenc időszakom az antikvitás történelméből az a periódus, amelyben Athénban a tirannus után megszületik - ha rögtön kis testi hibával is - a demokrácia. Az igazán érdekes és tanulságos annak tanulmányozása, hogy ez a demokrácia miként torzul el, bukik meg i.

Gondosan hátranyalt frizura, hibátlan szabású szmoking, a nadrág esése finom, elegáns anyagot sejtet - általában mindez kevéssé jelentős egy koncerten, itt viszont része az előadásnak. Mint ahogy része a kottaállványok lábazatának art decós kialakítása is, nem beszélve a zenekar egyetlen női tagja, a hegedűs meggypiros rúzsáról, hosszú, dekoltált ruhájáról és sejtelmesen szerénykedő mosolyáról, amely nem illan el egy pillanatra sem, de friss marad, nem fagy az arcára. Amikor csak a zenekar játszik, két versszak között, akár csak fél percre is, de Max Raabe hátrahúzódik, könnyed, aprólékosan kidolgozott tartással és mozdulattal a zongorára támaszkodik, és a hegedűsre is vet egy-egy faarcú oldalpillantást. Semmi túlzás, csak finoman, plakátstílusban - és semmiképpen sem karikaturisztikusan, de még csak nem is fanyarul - utal a szirupos-nyálas szövegén borúsan elmélázó sármos énekes valamikori típusára.

és más komoly dolgok kerülnek itt szóba a balkánbeat, a cumbia és a rendhagyó magyar népzene jegyében. Lemezvásárlás ajánlott.

Tarr Béla 1979-ben mindenféle jogosítvány, főiskola, rendezői diploma nélkül készítette el első filmjét, ami akkoriban példátlannak mondható; a Családi tűzfészek azonnal nagydíjas lett Mannheimben, kitüntetett figyelemben és elismerésben részesült a magyar filmszemlén. Miután további dokumentarista játékfilmjeiben (Szabadgyalog, 1981; Panelkapcsolat, 1982) többféle variációban is felhasználta és kimerítette a műfaj lehetőségeit, meglepő fordulatként hatott az 'szi almanach (1984) színesben fotografált kamaradrámája, amelynek nemcsak a látásmódban, hanem a stílusban is tetten érhető nóvumát még inkább felerősítette, hogy a régi nóta - a lakásmizéria - tért vissza benne egészen más köntösben. Az ismertnek tűnő tematikus elemek (harc a lakásért; összezárt emberek hatalmi játszmái, árulásai, manipulációi, reménytelen kepesztés, lealjasulás) a fikciós keretben megjelenítve már túlmutatnak nemcsak a szereplők jellemhibáin, hanem az embert megrontó kor bűnein is, s valami általánosabb érvényű "rendszerhibára" kezdenek utalni. De hogy mit keresett itt Tarr, azt azután érthettük meg, hogy a Kárhozatban megtalálta. Az 1988-as Kárhozat stáblistáján feltűnik két új név: Krasznahorkai László író és Hranitzky Ágnes vágó, társalkotó (Víg Mihály zeneszerző az 'szi almanach óta dolgozik Tarr-ral). Még egy nevet kell említenünk: Fehér György rendezőét, akit konzultánsként nevez meg a stáblista. Részben hozzájuk köthető a Kárhozat tematikus és stílusfordulata, s a későbbiekben is meghatározó szereplői lesznek Tarr univerzumának.

A 100 éve született Darvas Szilárd egyik humoreszkjében bukkan fel a címben emlegetett nehézfejű diák, akinek rendesen mindent még egyszer, lassan és szép tagoltan elmagyaráz a tanár, s aki mintha az iskola falain kívül, a színházban és a moziban is az üzenetek első számú címzettje lenne: ő a butuska néző, akinek mindent a szájába kell rágni. Nos, a bemutató estéjén úgy tűnt, Szinetár Miklós operaházi Macbeth-rendezése ugyancsak a bávatag Kelemennek készült, hiszen a dráma mindahány mozzanata legalább két, de még inkább három-négy magyarázattal, értelmezéssel, szövegkiemelő körülsatírozással és vastag aláhúzással került a közönség elé. Az énekes színészek körül majd' mindig fekete vagy épp ellenkezőleg, fehér ruhás táncművészek sertepertélnek, hogy a gyengébb fejűek számára szünetlen fátyoltánccal érzékeltessék a démonok, vagyis a kárhozatos körülmények sors- és történelemformáló tevékenységét. Sőt, Szinetár tanár úr mindjárt a darab legelején a vetítőt is bekapcsolja a demonstráció munkájába, s tulajdonképpen csak örülhetünk, hogy a kivetített képeken kördiagramok helyett legalább gusztusosan didaktikus, kiismerhetőségükben is esztétikus homokanimációk peregnek ki Cakó Ferenc markából. S mert a rendezésnek határozottan megvannak a maga korlátai, hát a kisebb szerepek megformálói időről időre e kihelyezett korlátoktól felénk fordulva fognak az éneklésbe - elvégre nekünk és persze rólunk szól a játék!

Hongkongból érkezett és a New York-i Brooklyn Academy of Musicba tart Declan Donnellan idén harmincesztendős együttese, a Cheek by Jowl. Turné az életük - jelenleg négy produkcióval járják a világot -, és előadásaikon még az avatatlan tekintet is észreveszi, hogy széles, mondhatni, nemzetközi közönségnek készültek. Főleg Shakespeare-t játszanak, de repertoárjukon például Csehov vagy Szophoklész is szerepel; nálunk legutóbb Webster horrorisztikus rémdrámájával, az Amalfival jártak.

Lassan nincs olyan ember az országban, aki ne hiányolná az Erdély Miklós-monográfiát, és úgy saccolom, hogy ez a harmincadik írás, amely ezt a tényt valamilyen formában tartalmazza. Már az is érdekes szociokulturális projekt lenne, ha valaki összegyűjtené, ki mindenki szeretné ezt a könyvet a neoavantgárd művésztársakkal és a volt INDIG"sokkal kezdődően az intermédia-hallgatókon keresztül egészen a külföldi kurátorokig. Időközben ugyanis fölnőtt az a generáció, amely Erdélyt olyan legendának tekinti, amelyhez a legitimációt fragmentumokból állítja össze, és miközben lelkesedik például a Verzióért, nem tudhatja, hogy mi az igaz a pincékbe zárt objektumokról. Az a legbosszantóbb, hogy a neoavantgárd művészet egyik legösszetettebb, közvetlenül és közvetve is legnagyobb hatású életműve nem teljességgel feldolgozatlan, gondoljunk csak a művészetpedagógiai tevékenységét tárgyaló, több mint ötszáz oldalas kötetre, meg a rengeteg tanulmányra és tematikus folyóiratszámra. Mégis, egyre nehezebb meggyőzni mondjuk az Erdély iránt egyre fogékonyabb külföldieket arról, hogy nem egy lokálisan túldimenzionált, korfüggő jelenségről van szó, ha nem lehet a kezükbe adni egy könyvet, amelyből előzőleg már mi is megtudtuk, ki volt Erdély Miklós a kelet-közép-európai művészet számára.

Farkas Péter új könyvében nem az orléans-i szűz, hanem a nála kevésbé ismert névrokon a főszereplő: 'rült Johanna (1479-1555), aki a fülszöveg szerint "a fiatalon meghalt férjét [Szép Fülöpöt] nem engedte eltemettetni. Hétszáznyolcvan napon keresztül bolyongott a holttestet rejtő koporsóval. Ezután negyvenhat évig élt toronyfogságban, ahová saját gyermekei záratták". A spanyolok egyébként a szerelem bolondjaként emlegetik, aki annyira odáig volt a férjéért, hogy annak halálakor megőrült. De akadnak olyan források is, melyek szerint egyáltalán nem nevezhetjük bolondnak, csupán a hatalmát bitorlóknak állt érdekükben ezt a hírt terjeszteni róla.

Nem volt szép dolog Asbóth János egykori honvéd tábornoktól, hogy a bécsi titkosrendőrség besúgójaként felnyomta az Almásy-Nedeczky-összeesküvést, melynek vezetőit várfogsággal sújtották, mint ahogy az 1848. március 15-én még a Nemzeti dalt szavaló Egressy Gábortól is zokon vehetjük, hogy az emigráns Kossuth környezetében besúgóként tevékenykedett.

Még egyetlen földönkívüli sem lépett senki emberfia tyúkszemére, ám máris nagy bajban az emberiség. Mert ha az amerikai tengerészgyalogosoknál úgy mennek a dolgok békeidőben, ahogy azt a film mutatja, az csakis azt jelentheti, hogy az amerikai tengerészgyalogosokat mind Hollywoodban képzik, annak a Michael Baynek a keze alatt, akinél a legegyszerűbb civil mozdulat is úgy fest, mintha attól nemzetek sorsa függne.

A leedsi Stateless négy évvel ezelőtt remekül összerakott, revelatív lemezzel mutatkozott be - azóta a Ninja Tune-hoz szerződtek, faképnél hagyta őket a zenekészítésben központi szerepet játszó Rod Buchanan-Dunlop, s felléptek mindenhol, csak nálunk nem. Az énekes-gitáros Chris James főszereplésével elkészült új lemezanyag hallatán nyilvánvaló: ezúttal nagyobbat akartak markolni, s még a korábbi dolgaiknál is változatosabb, izgalmasabb programot összerakni.