Az izgalom kétségtelenül megmaradt: éppenséggel nem lehet állítani, hogy a Matilda néhány hallgatás után megunható volna. Sokkal inkább az tûnik fel, hogy a lemez szerkezete finoman szólva is enigmatikus, textúrája pedig zavarba ejtõen gazdag. A korábban Björkkel is dolgozó Damian Taylor vezérletével rögzített dalok most is jól ki vannak találva, a hozzájuk illesztett hangkulisszában pedig egyaránt, de dalról dalra eltérõ mértékû szerepet kap a - korábbiakhoz képest tán még hangsúlyosabb - elektronika és a "hagyományos" rockzenei eszköztár. Néha már kifejezetten akusztikus elemek dominálnak, a Song For The Outsidert pedig a Balanescu String Quartet értõ közremûködésével sikerült ilyen bombasztikussá varázsolni. Amúgy természetesen az is nyilvánvaló, hogy a zenekari tagok sokat hallgatják korunk orrnehéz tánczenéit - de hát egy kis dubstepszerû basszushangzat és ritmikai struktúra (Ariel, Assassinations) csak segíti a beindulást. De mindegy is, mennyi potenciális inspirációs forrás jut eszünkbe a Matilda hallgatása során - a végére kétségtelenül csak õk maradnak, a hatás pedig minden fenntartás ellenére maradandó.
Ninja Tune/Neon Music, 2011
****