lemez - Stateless: Matilda

  • - minek -
  • 2011. március 24.

Zene

A leedsi Stateless négy évvel ezelőtt remekül összerakott, revelatív lemezzel mutatkozott be - azóta a Ninja Tune-hoz szerződtek, faképnél hagyta őket a zenekészítésben központi szerepet játszó Rod Buchanan-Dunlop, s felléptek mindenhol, csak nálunk nem. Az énekes-gitáros Chris James főszereplésével elkészült új lemezanyag hallatán nyilvánvaló: ezúttal nagyobbat akartak markolni, s még a korábbi dolgaiknál is változatosabb, izgalmasabb programot összerakni.
A leedsi Stateless négy évvel ezelõtt remekül összerakott, revelatív lemezzel mutatkozott be - azóta a Ninja Tune-hoz szerzõdtek, faképnél hagyta õket a zenekészítésben központi szerepet játszó Rod Buchanan-Dunlop, s felléptek mindenhol, csak nálunk nem. Az énekes-gitáros Chris James fõszereplésével elkészült új lemezanyag hallatán nyilvánvaló: ezúttal nagyobbat akartak markolni, s még a korábbi dolgaiknál is változatosabb, izgalmasabb programot összerakni.

Az izgalom kétségtelenül megmaradt: éppenséggel nem lehet állítani, hogy a Matilda néhány hallgatás után megunható volna. Sokkal inkább az tûnik fel, hogy a lemez szerkezete finoman szólva is enigmatikus, textúrája pedig zavarba ejtõen gazdag. A korábban Björkkel is dolgozó Damian Taylor vezérletével rögzített dalok most is jól ki vannak találva, a hozzájuk illesztett hangkulisszában pedig egyaránt, de dalról dalra eltérõ mértékû szerepet kap a - korábbiakhoz képest tán még hangsúlyosabb - elektronika és a "hagyományos" rockzenei eszköztár. Néha már kifejezetten akusztikus elemek dominálnak, a Song For The Outsidert pedig a Balanescu String Quartet értõ közremûködésével sikerült ilyen bombasztikussá varázsolni. Amúgy természetesen az is nyilvánvaló, hogy a zenekari tagok sokat hallgatják korunk orrnehéz tánczenéit - de hát egy kis dubstepszerû basszushangzat és ritmikai struktúra (Ariel, Assassinations) csak segíti a beindulást. De mindegy is, mennyi potenciális inspirációs forrás jut eszünkbe a Matilda hallgatása során - a végére kétségtelenül csak õk maradnak, a hatás pedig minden fenntartás ellenére maradandó.

Ninja Tune/Neon Music, 2011

****

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.