lemez - Stateless: Matilda

  • - minek -
  • 2011. március 24.

Zene

A leedsi Stateless négy évvel ezelőtt remekül összerakott, revelatív lemezzel mutatkozott be - azóta a Ninja Tune-hoz szerződtek, faképnél hagyta őket a zenekészítésben központi szerepet játszó Rod Buchanan-Dunlop, s felléptek mindenhol, csak nálunk nem. Az énekes-gitáros Chris James főszereplésével elkészült új lemezanyag hallatán nyilvánvaló: ezúttal nagyobbat akartak markolni, s még a korábbi dolgaiknál is változatosabb, izgalmasabb programot összerakni.
A leedsi Stateless négy évvel ezelõtt remekül összerakott, revelatív lemezzel mutatkozott be - azóta a Ninja Tune-hoz szerzõdtek, faképnél hagyta õket a zenekészítésben központi szerepet játszó Rod Buchanan-Dunlop, s felléptek mindenhol, csak nálunk nem. Az énekes-gitáros Chris James fõszereplésével elkészült új lemezanyag hallatán nyilvánvaló: ezúttal nagyobbat akartak markolni, s még a korábbi dolgaiknál is változatosabb, izgalmasabb programot összerakni.

Az izgalom kétségtelenül megmaradt: éppenséggel nem lehet állítani, hogy a Matilda néhány hallgatás után megunható volna. Sokkal inkább az tûnik fel, hogy a lemez szerkezete finoman szólva is enigmatikus, textúrája pedig zavarba ejtõen gazdag. A korábban Björkkel is dolgozó Damian Taylor vezérletével rögzített dalok most is jól ki vannak találva, a hozzájuk illesztett hangkulisszában pedig egyaránt, de dalról dalra eltérõ mértékû szerepet kap a - korábbiakhoz képest tán még hangsúlyosabb - elektronika és a "hagyományos" rockzenei eszköztár. Néha már kifejezetten akusztikus elemek dominálnak, a Song For The Outsidert pedig a Balanescu String Quartet értõ közremûködésével sikerült ilyen bombasztikussá varázsolni. Amúgy természetesen az is nyilvánvaló, hogy a zenekari tagok sokat hallgatják korunk orrnehéz tánczenéit - de hát egy kis dubstepszerû basszushangzat és ritmikai struktúra (Ariel, Assassinations) csak segíti a beindulást. De mindegy is, mennyi potenciális inspirációs forrás jut eszünkbe a Matilda hallgatása során - a végére kétségtelenül csak õk maradnak, a hatás pedig minden fenntartás ellenére maradandó.

Ninja Tune/Neon Music, 2011

****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.