A Múmia 3-ban az volt a jó, hogy volt benne jeti. Minden más menthetetlenül selejtes volt, de amikor behozták a jetit, az a jó érzés járta át a szívünket, amit csak régi kedves vásári szörnyetegek láttán él át az ember. Aztán kivitték a jetit - a következmények ismertek. Az Álomháborúban állandóan behoznak valamit, sõt mást se tesznek, mint intenek a legkülönfélébb vásári freakeknek, hogy zene indul, fellépés, te jössz. Égimeszelõ szamurájdémonok küzdenek állig felfegyverzett, szûzies diáklánnyal, diáklányok elsõ világháborús zubbonyú zombikkal, de van a pornografikus logikával kifundált mûsorszámok között ork diáklánnyal, diáklány sárkánnyal, zombi zeppelinnel, ember robottal, lány vadászgéppel és Scott Glenn busszal. És van gonosz szakács, gonosz mostoha, gonosz strici és gonosz elmegyógyintézet, és habnak a tortán van lobotómiás jelenet is. Ami a Múmia 3-ban a jeti volt, az az Álomháborúban a lobotómia, bár már a zeppelin is közel jár az elsõséghez. Az Álomháború olyan magas labda a Hollywoodot szívesen remake-elõ pornóiparnak, hogy azt már nem is illendõ lecsapni, de azért biztosan lesz rá jelentkezõ. A három X-es változathoz alig kell elvenni az eredeti mûbõl, viszont hozzárakni sem kell sokat, csak a legszükségesebb mûfaji elemeket. Nemcsak a teljes dialóglista, de a történet szép íve is maradéktalanul megõrizhetõ; az elmegyógyintézetbe zárt ártatlanság kurvás-táncos fantáziákba lovalja magát és társnõit, majd onnan is tovább, az orkos-zombisba. És ez még az átdolgozás elõtti felállás.
Az InterCom bemutatója
*
