lemez - Wagon Christ: Toomorrow

Az ezerarcú és száznevű Luke Vibert termékenységére az utóbbi időben sem lehetett panasz: jellemző, hogy különböző álnevei alatt pontosan egy tucatnyi albumszerű zenés kiadványt publikált a "nullás" évtizedben, többnyire a rajongók legnagyobb megelégedésére. Azok, akik szorgalmának apadására következtettek abból, hogy már majd' két éve nem adott ki újabb albumot, súlyosan tévedtek - számukra most csattanós választ ad (az őt a Ninja Tune-hoz kötő Wagon Christ név alatt kiadott) Toomorrow című új, több mint órás lemezanyag, amely esszenciális méretekben tartalmazza mindazt, amiért Luke Vibertet szeretni szokás.

Az ezerarcú és száznevû Luke Vibert termékenységére az utóbbi idõben sem lehetett panasz: jellemzõ, hogy különbözõ álnevei alatt pontosan egy tucatnyi albumszerû zenés kiadványt publikált a "nullás" évtizedben, többnyire a rajongók legnagyobb megelégedésére. Azok, akik szorgalmának apadására következtettek abból, hogy már majd' két éve nem adott ki újabb albumot, súlyosan tévedtek - számukra most csattanós választ ad (az õt a Ninja Tune-hoz kötõ Wagon Christ név alatt kiadott) Toomorrow címû új, több mint órás lemezanyag, amely esszenciális méretekben tartalmazza mindazt, amiért Luke Vibertet szeretni szokás.

Gyakorta emlegetik a zenei szentimentalizmus élõ példájaként, avagy a nosztalgia rabjaként, akinek munkáit máig is a klasszikus, nyolcvanas évekbéli hiphop és a szintén ugyanekkor bontakozó acid house inspirálja. Nos, a Toomorrow-n ezúttal fõleg a hiphophagyatékból merített, de úgy, hogy közben néha azért azt is érezteti: éppen a kilencvenes évek elején járhatunk, a késõbb sokfelé ágazó, szinkretikus és persze elektronikus tánczene születésénél. Mindennek dacára viszonylag ritkák a Manalyze This!-hez hasonló direkt, rave-szerû csûrdöngölõk: a szerzemények többsége finom, ugyanakkor módfelett zsíros hiphopalapokon surran tovább, a funk pedig ezúttal jobban inspirálta a szerzõt, mint az acid (hogy ne legyenek félreértések, az ezúttal is buzgón, de formabontóan használt TB-303-as basszusszintirõl, a "savgéprõl" van szó...).

Vibert a beteg analóg szintihangok császára - ezekbõl, no meg az invitáló ritmusokból, poénhangmintákból, retro-futurista hangulatokból olyan audiokulisszát rakott össze, ami hatvan percen át is szórakoztató bír maradni. Soha vissza nem térõ alkalom: a maestro ezúttal személyesen prezentálja nekünk új albumát - április 1-jén, a zseniális bolondok napján, az A38 gyomrában.

Ninja Tune/Neon Music, 2011

**** és fél