Zene

Öt év után új lemezt jelentetett meg a Metallica. A zenekar klasszikus stílusához visszakanyarodó Death Magnetic csupán két hete került a boltokba, de az eladási mutatókból már most nyilvánvaló, hogy a San Franciscó-i négyes rendületlenül a világ legsikeresebb metálzenekara. A zenekar négy tagja (James Hetfield énekes-gitáros, Lars Ulrich dobos, Kirk Hammett szóló- és Robert Trujillo basszusgitáros) augusztus végén Dublinban beszélt a lemezről.

Az egyik időtlenül mali, a másik kész cirkusz, s a harmadik elbűvölő tangó. Három lemez az év legjeiből, több mint ajánló. Marton László Távolodó

Egy roma rendőr története, és az esethez nem Bacsó Pétert hívták ki! Miért nem? Õ biztos másfél órán belül tartotta volna a műegészet - várhattunk volna többet? A "nyóckerben"? - turcsányi -

Ami jó egy rendőrdrámának, megöli a turizmust: egy sorozatgyilkos egyedülálló nőkkel végez a mindig esős Marseille-ban. Nem mai hír, hogy a csapadék jól áll az elveszett lelkeknek, az olyan zsaruknak meg különösen, akik fázósan koptatják a városi flasztert, és egyetlen bizalmasuk egy zsebbe csúsztatott whiskysüveg és egy tetthelyen talált macska. A veszett kutyák és a részeg rendőrök útjából ajánlatos időben kitérni, filmen viszont kifejezetten szórakoztató útitárs mindkettő. Dombi Lőrinc

Film ez, az már az elején látszik, úgy mozognak, tesznek-vesznek, levegőznek benne, hogy ha nem is történik semmi rendkívüli, akkor is jó nézni, hogyan játsszák, hogy nem játszanak. Ez nem az a tanterem, melynek falai igény szerint kivehetők, hogy a kamera szabadabban mozoghasson, és a padokat koptató gyerekek sem azok a szabályosra érlelt, szimmetrikus fejek, akiket a menedzserszemléletű mama járóképes koruktól cipel egyik castingról a másikra. - kg -

1968 öröksége a miniszoknya, a trapéznadrág, a Beatles-bajusz, a Che-szakáll, a horgolt sapka és a kézzel szőtt táska. 1968 egy heterogén konstrukció öröksége - amelyben sok-sok regionális tapasztalat egyesül: a franciaországi anarchista lázadás, az olasz burzsoáziakritika, az amerikaiak vietnami háború elleni mozgalmai, a nyugati hatalmak által magára hagyott prágai tavasz és e forradalmat leverő nemzetek szégyene, vagy a Lengyelországban végigsöprő antiszemitizmus. 1968 öröksége a Baader-Meinhof-csoport, a konzumtársadalom totális kiépülése, a forradalom ideológiai "vezetőinek" betagozódása a politikai hatalomba - de a szexuális forradalom és az egyéni szabadság máig élő mítosza is. Dékei Kriszta

A magyar neoavantgárd művészetéről még soha nem rendeztek kiállítást 1968 figyelembevételével. Ahhoz, hogy egyáltalán fölmerüljön ez a szempont, nemcsak az aktuális évforduló formális kerete kellett, hanem az is, hogy a ma avantgárd művészete, a fiatalabb és a még mindig fiatal ellenzékiek új generációja fölfedezze magának az újbaloldal teóriáját és művészetét. A kortárs magyar képzőművészet most próbálgatja mindazt, amit szellemi elődjének, a szanaszét kergetett neoavantgárdnak kellett volna, ha teheti: a szituacionizmust, a trockizmust, Marxot - amivel viszont megteremtette a kontextust a neoavantgárd politikusabb értelmezése számára. Kürti Emese

Egy örvendetesen ismerős és elvártan grandiózus, valamint egy újdonatúj, ám máris megejtően árnyalt alakítás avatta emlékezetes élménnyé a MűPa jubileumi Puccini-szcenírozásainak soros darabját. Lukács Gyöngyi a címszerepnek boldog birtokában, míg Rost Andrea az áldozatos rabszolgalány, a kicsi Liú szólamát meghódítva teremtett valódi operai légkört a pódiumon, s kettejük teljesítménye ezúttal jószerével az előadás minden egyéb mozzanatát leárnyékolta. László Ferenc

Különös színház a Vidovszky Györgyé: innen nézve fokozott kockázatú előadások, onnan nézve sikeres misszió. Gyerekek, pontosabban kamaszok játszanak olyan történeteket, amelyek - tán más időben és más helyen - éppen róluk szólnak. Csáki Judit

Nevezett Sebhelyesarcú (semmi rokonság a filmekkel) egy képregénynáci: "Lovagias ember, aki mindig kiküldi a titkárnőjét, ha iszonyú vallatási módszereihez folyamodik." Mondják, Spielberg is ott rontotta el a Schindler listáját, hogy a hétköznapi őrület helyett egy kirakat-elmebeteget tett meg a birodalmi lépegetők legfőbb képviselőjének, mások viszont mentőkörülményként említik, hogy végül is egy meglehetősen haladó hagyományt folytatott. A mi Untersturmführerünk nagydarab szemléltetési szörny: nemcsak a Gestapo torz pofáját modellezi, hanem a háború utáni regényes nyugatnémet közállapotokat is, melyek megengedik, hogy a gestapós átmentse magát: "Pillanatnyilag Jakuteknek hívják, jól menő gyümölcslégyára van a városban, de nem ebből él.

A dán Volbeatet Michael Poulsen énekes/gitáros hozta össze pár éve, miután teljesen elege lett előző zenekarának, a hörgős-metálos Dominusnak a dolgaiból, meg egyébként is Elvisre és Johnny Cashre kattant világéletében. Poulsen a Volbeat élén minden megfejtés nélkül nekiállt olyasféle rock `n' rollt játszani, mintha a Danko Jones találkozna a Life Of Agonyval (utóbbi főleg Poulsen hangadottságai miatt áll), és összehozott kettő darab lemezt (The Strength, The Sound, The Songs és Rock The Rebel/Metal The Devil). Az elsőre még csak a jó szimatú rockrajongók figyeltek fel, főleg Európában, a nemrég Amerikában is megjelent Rock The Rebel előtt viszont úgy borult térdre a szakma, mintha baseballütővel csaptak volna a reflexpontjára mindenkinek.

Ez a csillaghajó már rég elúszott, de a hajdan volt rajongást - mint erről könyvtárnyi látlelet tanúskodik - még a jedik írmagjánál is nehezebb kiirtani. Pedig azok után a pofonok után, amelyeket az új epizódokkal Lucas kiosztott a rajongóknak (azoknak főleg, akik ifjúsági mozibérletes koruk óta hisznek a mesékben), túl nagy tétje már nem volt ennek az eredetileg nem is mozira szánt, rajzfilmes nekiveselkedésnek, mely a klóntörténet kronológiájában a második és a harmadik epizód közé ékelődik.

valahol a brechti sanzonok, az ír kikötői munkások blaszfém kocsmadalai, a délszláv temetési mulatós és az angolszász börleszk között egyensúlyozó dalaiban kurvák és stricik, sorozatgyilkosok és szomorú sorsú kisgyermekek adják egymásnak a kilincset, miközben az énekes a kései Tom Waits whiskeytől gurgulázó hörgése, egy századfordulós freak-show kikiáltójának hisztérikus rikácsolása és egy kasztrált Farinelli angyali cirádái között tornáztatja a hangját. A Recenzens először azon tűnődik, vajon nem egy Liverpoolból Brooklyn felé tartó gőzhajó negyedosztályú fedélzetén kellett volna-e inkább megrendezni a koncertet.

A macskakövekkel kirakott kis beugró tér közepén egy hatalmas, borostyánnal benőtt fa áll. Körülötte apró asztalok, egy ódon kapubolt, ablak, viharvert cégér.