Zene

Miközben immár több mint húszéves, töretlenül izgalmas pályafutása során sajátos dalaival Greg Dulli folyamatosan és kiszámíthatatlanul ingázott a rockos és a soulos, valamint az eleven és az introvertált tartományok között, zenéjének magva, az énekes-dalszerző által megteremtett központi figura lényegében változatlan maradt. Jelentesse meg dalait bármelyik zenekarával is, Dulli sötét színekkel dúsan festett érzéki szerzeményeinek elbeszélője a lehető leghatározottabban elfordul az alternatív rockban megszokott passzívabb szenvedő szereptől.

Francois Ozon olyan rendező, akinek nem egyes filmjeit, hanem az életművét célszerű ismerni ahhoz, hogy a filmekben lévő rejtett utalások, motívumok feltáruljanak, jelentéstartalmuk gazdagodjék, s a néző elismerően, saját bennfentességének tudatában csettinthessen a sikeresen dekódolt üzenetek és szofisztikált áthallások számbavételénél. Ha tudjuk, munkáiban hogyan vándorol a gyász motívuma a Homok alatt óta, hogy jelenik meg a homoszexualitás és az utódlás problematikája már az Utolsó napjaimban is, akkor elégedetten nyugtázhatjuk, hogy a legújabb filmmel egy trilógia zárul le alighanem, aminek a középpontjában a gyász és a túlélés, a gyász meghaladása, a lázadás és az elfogadás, a pusztulás és az új élet szentsége áll. Innen nézvést alig látszik a Menedék életidegen modellszerűsége, ideologikus lapossága. Pedig a kezdés ütős - egy narkós pár utolsó közös estéjét látjuk, amely a férfi halálával végződik, s a rossz minőségű anyag hatását túlélő lány a kórházban tudja meg, hogy állapotos -, a kibontakozásban a forgatáskor csakugyan terhes Isabelle Carré élete legjobb alakítását nyújtja, s tele a film hihetetlenül érzékeny beállításokkal.

című operájának a New York-i Metropolitan Operában 1978-ban készült felvételén Luciano Pavarotti a sztár, meg is tapsolják, amikor belép a színpadra. A címszerepet éneklő Shirley Verrettet is megtapsolják: ő is sztár, és jól néz ki.

Az Izlandban megtestesülő Középfölde hegyei fölött repül a kamera. Drámai zene alatt drámai hangtól tudjuk meg, hogy ezt a szép országot a pénzügyi dereguláció miatti 2008-as pénzügyi válság tette tönkre. Máris meghallgathatunk néhány fontos gondolatot a válságról néhány beszélő fejtől, akik közül kettőnek nem sikerült helyesen leírni a nevét.

A dán első filmes rendező munkája kezdetben kisrealista életképeket ígér, de aztán egyre sokasodnak a gyanús elemek. Az átlagembernek látszó figurákról, legyenek bár fő- vagy mellékszereplők, fiatalok, középkorúak vagy nyugdíjasok, rendre kiderül valamilyen szexuális aberráció vagy legalábbis eltérés a szokott üzletmenettől.

Egyike a régi jó ponyvabeidegződéseknek az a heveny mesélőkedv, mely a bukott hősöket szokta elővenni. Nincs is alkalmasabb idő az összegzésre, mint mikor már kés áll ki a hátból - jobb dolguk nem lévén ilyenkor szokták a vesztesek elmesélni, mi juttatta őket e szerfölött kényelmetlen helyzetbe.

Van egy titkos dokumentum Hollywoodban, jobban őrzik, mint a Coca-Cola receptjét - lapunknak mégis sikerült megszereznie. A hétpecsétes irat azt tartalmazza, hogy mit szabad, és mit nem, illetve mi a kötelező.

Az Art Universitas program keretében létrehozott - azaz az egyetemi felújítások, új épületek mellett a beruházás egy százalékát kitevő összegre támaszkodó, pályázati úton és komoly zsűrizésen átesett - művek ár-érték arányait vizsgáló hivatalos eljárás eredményeképpen megszaporodtak a kortárs képzőművészet elleni internetes bejegyzések. Ezek ugyanazokat az untig ismert közhelyeket szajkózzák. Az érthetetlenség (az absztrakció) elutasítása és a közízlés (a figurativitás) felmagasztalása mellett igen gyakran kétségbe vonják a művészek technikai tudását (harsányan hirdetve, hogy "ilyet a majom, a gyerek vagy akár egy szobafestő is képes csinálni!"), nem beszélve a művek értékéről szóló, a művészeti piac működését totálisan semmibe vevő furcsa nézetekről. A kipécézett áldozatok között volt egy monokróm festmény is - pedig az ilyen típusú festményekből igen nehéz politikai állásfoglalásra következtetni, nem beszélve arról, hogy a monokróm és minimalista tendenciák nemigen divatosak a feltörekvő festőnemzedék körében sem.

A kortárs magyar képregény helyzete némiképp a magyar filméhez hasonlatos: noha akadnak tehetséges művelői, a közönséget csak mérsékelten képes lázba hozni - a beavatottak cserébe végeláthatatlan vitákat folytatnak arról, hogyan lehetne a műfajt népszerűbbé tenni. Az egyik frakció szerint a szélesebb közönség ingerküszöbét elérő zsánerképregényekre is szükség lenne.

Összejön-e vajon Matt Damon a balerinával? A Matt Damonhoz hasonló alakok általában össze szoktak jönni a balerinákkal, de ezúttal nehezített pályán zajlik az összejövés. A balerinához vezető útakadályokat nem a romantikus vígjátékok mezejéről szalasztották, hanem Philip K.

Egy fiatal férfi kissé csillogó öltönyben, mikrofonnal a kezében kiáll a színpadra, és humoros történeteket mesél: jópofák, viccesek, de semmi különös. Majd kijönnek még ketten, hasonlóan lenyűgöző ruházatban.

Sűrű csönd, majd egyszer csak egy szerelemféltésből elkövetett véres gyilkosság miatt felbolydult kisváros kellős közepében találja magát a néző és Duras szereplői, a Párizsból Madridba tartó kis csapat. Vihar közeleg.