Tartalom

Narancs XXIII. évf. 14. szám(2011.04.07. (2011-04-07)

Egotrip

A jobb lázadása

Egotrip

Az örök kezdet

Minden demokratikus alkotmányozásnak van egy elvileg feloldhatatlan paradoxona. Ez abból ered, hogy a demokratikus politikai rend definíció szerint az egyszerű többségi elven működik, noha az alkotmány elfogadásának legitimációját rendszerint valamilyen minősített többséghez kívánja kötni. Csakhogy semmilyen szavazási szabályt, így a "minősített" (kétharmados, négyötödös) szabályt sem lehet elvileg másként, mint egyszerű többséggel elfogadni. John Locke a Második Értekezés nevezetes helyén (95-96. szakasz) világos magyarázatot ad erre: "Ahhoz, hogy valami közösség legyen - mivel a közösség csupán a hozzá tartozó egyének megegyezése, és mivel annak, ami egy test, egy irányban kell mozognia -, az kell, hogy a test abban az irányban mozogjon, amerre a nagyobb erő hajtja, ami nem más, mint a többség megállapodása." A többség itt egyértelműen egyszerű többséget jelent, más néven kollektív akaratot. A brit "alkotmány" azóta sem több, mint a hagyomány szentesítésével kiváltságolt, de a szokásos egyszerű többséggel elfogadott törvények együttese. Ezért tisztább megoldás, ha a kartális alkotmányú demokráciákban népszavazási megerősítést vagy elfogadást kívánnak meg, mert a népszavazáson ugyanúgy az egyszerű többségi szabály alkalmazható, mint bármely egyéb, népszavazásra bocsátott kérdésnél.

Ekotrip

Egotrip

Frankhiteles trükközés

Rossz ómen Magyarország számára a frank. A múlt század húszas éveiben a kormánykörökből kiinduló frankhamisítási botránnyal írtuk be magunkat az európai gazdaságtörténetbe. Igaz, az francia frank volt, minthogy a nemtelen akciót a trianoni békeszerződés revíziójának szándéka táplálta. Az új évezredben a svájci frankkal gyűlt meg a magyarok baja. Már a második Gyurcsány-kormány idején terítékre került a devizahitelesek problémája, akik többsége az alacsony kamatozású svájci valutában adósodott el, ráadásul pont akkor (2005-2008 között), amikor az még csupán 150-170 forintot ért, 20- 40 százalékkal kevesebbet, mint 2009 óta, amikor 180-215 forint között ingadozik a frank. A Bajnai-kabinet már a tettek mezejére is lépett: a válság miatt munkahelyüket elvesztő lakáshitelesek számára alakított ki támogatási programot, kezességet vállalva az adós törlesztőrészleteit fedező áthidaló banki kölcsönökre.

Kritikai iskola

Egotrip

Legitimitás és legitimitás

Zajlik a nagy alkotmányos harakiri: a demokrácia gőzerővel készül rá, hogy legfontosabb és legélesebb fegyverével, a népakarattal egy lendületes mozdulattal átmetssze a hasfalát. A folyamatról sok érdemes szerző mondta már el, hogy lényege szerint a szabadságjogi hagyomány és a liberális demokrácia intézményi alapjainak felszámolását jelenti. Nem kétséges, hogy az eredmény az intézményi ellensúlyaitól megfosztott, de továbbra is demokratikus felhatalmazással rendelkező hatalom lesz. Mindez nem újdonság a modern politikatörténetben: a permanens válságba süllyedt, ingatag demokráciák előszeretettel konszolidálták így magukat az elmúlt kétszáz évben, amióta az isteni kiválasztottság helyett a népakarat vált a politikai legitimáció elsődleges forrásává. A tömegigényeknek való megfelelés hasonló okokból a diktatúrák számára is fontossá vált: a hatalmi engedmények és anyagi juttatások ügyesen adagolt rendszere tette például évtizedeken át milliók számára elfogadhatóvá a társadalom gerincét 1956 után megroppantó Kádár-kormányzatot.

Publicisztika

Publicisztika

Tekintettel a gyökerekre - Lehet-e demokrácia az arab forradalmakból?

Az arab világ két évszázados küzdelme a modernizációval újabb fordulóponthoz érkezett. Az események kimenetelét illetően a Közel-Kelet múltját és hagyományait mélyen ismerő orientalisták továbbra is túlnyomórészt pesszimisták, az arab mentalitást megváltoztathatatlannak vagy legfeljebb enyhén reformálhatónak tartják. A nyugati politológusok többsége viszont lelkesedik: a kibervilágba lépett fiatal arab generációt a demokratikus átalakulások motorjának tekinti és a globalizációba ágyazódás első jeleiként értelmezi a forradalmi változásokat. A magam részéről ugyan az előbbi nézet felé hajlok, de elismerem, hogy a változások komoly reményekre jogosítanak. Hogy a dolgok jól süljenek el, nemcsak a helyi társadalmaknak, hanem a Nyugatnak, s különösen Európának is akad tennivalója.

Publicisztika

Pomócsi visszatér

Emlékeznek még Kellér Dezső és Salamon Béla Pomócsi marad c. örökbecsű jelenetére? Pomócsi, hogy ne helyezzék le Bogdányba, folyton azt kiabálta, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni".

Publicisztika

A jövőbe tekint

Az érzelmeket, a szívet állította szembe az értelemmel Orbán Viktor, amikor azt próbálta indokolni, hogy miért marad ki Magyarország a 23 uniós tagállam Euró Plusznak nevezett megállapodásából. E szerint a kormány józan, számtani alapon döntött a gazdasági integráció magasabb formájának elutasításáról: ennek egy elemével, a vállalatok társasági adóalapjának egységesítésével állítólag Magyarország rosszul járna. A külföldi és magyar cégek a megállapodásból következő magasabb itthoni adóterhek miatt elpályáznának hazánkból, emiatt csökkennének az adóbevételek, és nőne a munkanélküliség.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek"

Járdán innen és túl Magyar Narancs, 2011. március 17. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2011.

Külpol

Külpol

Elefántcsontpart - Észak Dél ellen

Franciaország egy hónapon belül immár második alkalommal is hadba lépett Afrikában. Elefántcsontparti katonai akciója az "Egyszarvú Hadművelet" (Opération Licorne) keretében zajlik. Ez még 2002-ben, a polgárháború kirobbanása körül kezdődött, később a francia egységek az ENSZ itteni, UNOCI néven futó békefenntartó erői mellett vettek részt a polgári lakosság védelmében a változó intenzitású fegyveres összecsapások közepette.

Belpol

Belpol

Forrásmegvonások a vízügyben - Jöhet az ár

Bizonytalan időre zárolta a vízügyi ágazat költségvetésének egy részét a Vidékfejlesztési Minisztérium. Hogyan élte túl a vízügy a márciusi forráshiányt, és átvészelheti-e pótolhatatlan veszteségek nélkül a mostani időszakot?

Belpol

A közfoglalkoztatás átalakítása - Az út szélén hagyva

Miközben a kormányzati kommunikáció egyre inkább azt sulykolja, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar - vagyis egy munkanélküli lényegében csak magát okolhatja a helyzetéért -, a közfoglalkoztatás rendszerét úgy változtatták meg, hogy ennek következtében családok tömegei csúszhatnak még lejjebb.

Belpol

Ki lehet Martonyi János utóda? - Külügyes könyöklés

Martonyi János külügyminiszter londoni tartózkodása idején cáfolta, hogy távozna posztjáról a magyar uniós elnökség lejárta után, és hasonló tartalmú nyilatkozatot tett közzé a minisztérium is. Mindeközben diplomatáink kaptak egy hivatalos kommunikációs javaslatot, hogy mit mondjanak, ha olyan provokatív kérdéseket tennének fel nekik, mint például "Mit tud Budapest felmutatni az uniós elnökség eredményeként?".

Belpol

Szemben az unióval a távközlési különadó miatt - Milliárdos percdíjak

Eljárást indított március közepén Magyarország ellen az Európai Bizottság a telekommunikációs szektorra kivetett különadó miatt. Az ügy minden bizonnyal a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságon ér véget, és az is valószínű, hogy ott az Európai Bizottságnak adnak majd igazat. Ítéletre, esetleges kártérítési perekre csak évek múlva lehet számítani. Ennél nagyobb baj, hogy a kormányt csak a gyors bevételnövelés érdekli, és nem foglalkozik az intézkedés káros közép- és hosszú távú hatásaival.

Trafik

Trafik

chili&vanília - Nem dió, nem szerecsen

Legalább két misztikum övezi a szerecsendiót. Az egyik a hallucinogén hatása (persze csak nagy menynyiségben - úgy azonban kvázi illegális kábítószer), a másik az elnevezése.

Trafik

étel, hordó - TOKYO

Lassan negyedszázados évfordulójához közelít a kínai éttermek kezdeti, sárkányos aranykora. Akkoriban Magyarországon még nem volt népek kohója a konyhában, nemzetközi vonalon csak az olasz számított riválisnak.

Trafik

mi a kotta? - Születésnap és békeajándék

"Az a mulatságos ötletem támadt, hogy versenyművet írjak hegedűre és csellóra." Clara Schumannhoz címzett levelében Johannes Brahms ezekkel a szavakkal jelentette be utolsó nagyzenekari műve, az a-moll kettősverseny megkomponálásának tervét. Az elkészült mű utóbb éppenséggel nem nyűgözte le a Brahms szívének oly kedves Clarát, ámde elsődleges célját így is elérte: a zeneszerzővel való barátságát szüneteltető nagy hegedűs, Joachim József elfogadta a vonója alá szánt és egyszersmind neki dedikált békeajándékot.

Trafik

tévésmaci - Álatkák és a maszk nélküli ló

Amikor Sztupa és Troché a rakparton ücsörögtek, először különös ruházatuk tűnt fel. Sötét pantalló, hasig kigombolt, messziről sem eltéveszthető Rosenkavalier márkájú fehér ing, keményített gallérral és mandzsettával.

Trafik

kulthírek

ÁZSIAI FILMDÍJ A dél-koreai Lee Chang-Dong Poetry című alkotása kapta a legjobb rendezés és forgatókönyv díját Hongkongban. A legjobb filmnek a Cannes-ban is nyertes thaiföldi Apichatpong Weerasethakul műve bizonyult: Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire.

Színház

Színház

"Brutális és progresszív"

Tantermi Színházi Projekt

Pedagógia és társadalmi felelősségvállalás, esztétikai kísérletezés, közönségnevelés és anyagi lehetőség - az iskolában játszott színház mindegyikről szól. A kortárs színház egyik legizgalmasabb, ám belső feszültségekkel terhelt új irányzatának első seregszemléjén jártunk.

Zene

Zene

koncert - DIE APOKALYPTISCHEN REITER

A Nagymező utcai főzelékbüfében többen vannak ebédidőben, mint ahányan megjelentek Az Apokalipszis Lovasainak koncertjén a Club 202-ben (az egykori Wigwamban). Pedig rég hiányzott már egy ilyen eszementen energikus és jó hangulatú koncert, mint amilyen ez volt. A német extrém metálzenekar azóta világhírű, mióta 2003-ban stílust váltott, és kiadta Have A Nice Trip című remek lemezét.

Zene

dvd - PUCCINI TOSCA

című operájának a New York-i Metropolitan Operában 1978-ban készült felvételén Luciano Pavarotti a sztár, meg is tapsolják, amikor belép a színpadra. A címszerepet éneklő Shirley Verrettet is megtapsolják: ő is sztár, és jól néz ki.

Zene

film - A MESTERGYILKOS

Arrivederci Napoli - így búcsúzott 1972-ben Jan-Michael Vincent Nápoly városától, s miközben csalfa mosoly játszott szája szegletében, lopva azt figyelte, hat-e a méreg Charles Bronson poharában. A méreg hatott, Bronson fájdalmas halált halt, de Vincent se húzta sokáig.

Zene

színház - Dante Pokla

a tízéves Maladype működésének nagyszabásúra tervezett összefoglalója; pontosabban első része az Isteni színjáték két másik fejezete előtt. Csak remélhetjük, hogy akik megnézik, iskolai tanulmányaik részeként már abszolválták az alapművet, anélkül ugyanis egy vak hangot nem fognak érteni az egészből. És nemcsak azért nem, mert hallani sem igen fogják.

Zene

könyv - Arnaldur Indridason: Hideg nyomon

Tízévesforma fiú vérbe fagyott holttestéhez riasztják Erlendurt, a reykjavíki rendőrség immár komoly krimiirodalmi rangra emelt felügyelőjét, és hű fegyverhordozóit, az anyányi Elínborgot és a yuppie-ba oltott Sigurdur "lit. A kivérzett kisfiú származására, mint bárhol a világon, ahol igény mutatkozik a megkülönböztetésre, többféle meghatározást ismernek a helybéliek: lesz, aki nemes egyszerűséggel leázsiaizza, a precízebbek thainak titulálják, mások a bevándorlókhoz könyvelik el, és olyanok is lesznek, akiknek nem okoz gondot izlandinak nézni a meggyilkolt gyereket.

Zene

lemez - THE TWILIGHT SINGERS: DYNAMITE STEPS

Miközben immár több mint húszéves, töretlenül izgalmas pályafutása során sajátos dalaival Greg Dulli folyamatosan és kiszámíthatatlanul ingázott a rockos és a soulos, valamint az eleven és az introvertált tartományok között, zenéjének magva, az énekes-dalszerző által megteremtett központi figura lényegében változatlan maradt. Jelentesse meg dalait bármelyik zenekarával is, Dulli sötét színekkel dúsan festett érzéki szerzeményeinek elbeszélője a lehető leghatározottabban elfordul az alternatív rockban megszokott passzívabb szenvedő szereptől.

Zene

Dokumentumfilm - DVD - Szauron derivatívái - Charles Ferguson: Bennfentesek

Az Izlandban megtestesülő Középfölde hegyei fölött repül a kamera. Drámai zene alatt drámai hangtól tudjuk meg, hogy ezt a szép országot a pénzügyi dereguláció miatti 2008-as pénzügyi válság tette tönkre. Máris meghallgathatunk néhány fontos gondolatot a válságról néhány beszélő fejtől, akik közül kettőnek nem sikerült helyesen leírni a nevét.

Zene

Film - Légcsapott - Mikkel Munch-Fals: Kedves szomszéd

A dán első filmes rendező munkája kezdetben kisrealista életképeket ígér, de aztán egyre sokasodnak a gyanús elemek. Az átlagembernek látszó figurákról, legyenek bár fő- vagy mellékszereplők, fiatalok, középkorúak vagy nyugdíjasok, rendre kiderül valamilyen szexuális aberráció vagy legalábbis eltérés a szokott üzletmenettől.

Zene

film - MENEDÉK

Francois Ozon olyan rendező, akinek nem egyes filmjeit, hanem az életművét célszerű ismerni ahhoz, hogy a filmekben lévő rejtett utalások, motívumok feltáruljanak, jelentéstartalmuk gazdagodjék, s a néző elismerően, saját bennfentességének tudatában csettinthessen a sikeresen dekódolt üzenetek és szofisztikált áthallások számbavételénél. Ha tudjuk, munkáiban hogyan vándorol a gyász motívuma a Homok alatt óta, hogy jelenik meg a homoszexualitás és az utódlás problematikája már az Utolsó napjaimban is, akkor elégedetten nyugtázhatjuk, hogy a legújabb filmmel egy trilógia zárul le alighanem, aminek a középpontjában a gyász és a túlélés, a gyász meghaladása, a lázadás és az elfogadás, a pusztulás és az új élet szentsége áll. Innen nézvést alig látszik a Menedék életidegen modellszerűsége, ideologikus lapossága. Pedig a kezdés ütős - egy narkós pár utolsó közös estéjét látjuk, amely a férfi halálával végződik, s a rossz minőségű anyag hatását túlélő lány a kórházban tudja meg, hogy állapotos -, a kibontakozásban a forgatáskor csakugyan terhes Isabelle Carré élete legjobb alakítását nyújtja, s tele a film hihetetlenül érzékeny beállításokkal.

Zene

Kiállítás - Élet a peremen - Erdélyi Gábor: Tér fokán

Az Art Universitas program keretében létrehozott - azaz az egyetemi felújítások, új épületek mellett a beruházás egy százalékát kitevő összegre támaszkodó, pályázati úton és komoly zsűrizésen átesett - művek ár-érték arányait vizsgáló hivatalos eljárás eredményeképpen megszaporodtak a kortárs képzőművészet elleni internetes bejegyzések. Ezek ugyanazokat az untig ismert közhelyeket szajkózzák. Az érthetetlenség (az absztrakció) elutasítása és a közízlés (a figurativitás) felmagasztalása mellett igen gyakran kétségbe vonják a művészek technikai tudását (harsányan hirdetve, hogy "ilyet a majom, a gyerek vagy akár egy szobafestő is képes csinálni!"), nem beszélve a művek értékéről szóló, a művészeti piac működését totálisan semmibe vevő furcsa nézetekről. A kipécézett áldozatok között volt egy monokróm festmény is - pedig az ilyen típusú festményekből igen nehéz politikai állásfoglalásra következtetni, nem beszélve arról, hogy a monokróm és minimalista tendenciák nemigen divatosak a feltörekvő festőnemzedék körében sem.

Könyv

Könyv

"Elég megpendíteni"

Balázs Eszter Anna kritikus a gyerekkönyvekről

A magyar gyerekkönyvek világszínvonalúak, íróink és illusztrátoraink sok irányban kísérleteznek - azonban az olvasók többsége még inkább maradna a jól bevált, régi szerzőknél. Irodalomtörténész interjúalanyunkat, a Prae.hu gyerekrovatának szerkesztőjét a honi és nemzetközi trendekről kérdeztük.

Könyv

Nihilista kiáltvány - Slawomir Shuty: Bomlás

Slawomir Shuty a "lengyel irodalom fenegyereke": Bomlás című regényének megjelenését hét határra szóló botrány kísérte, majd a szerző különféle irodalmi díjakat nyert vele. Pedig a fordított sorrend lett volna logikus: annak kellett volna botrányt kavarnia, hogy ez a könyv bármilyen díjat elnyerhetett.

Könyv

Könyv

Füstbomba

Rita Monaldi és Francesco Sorti három regénye

A vallástörténész Monaldi és a zenetörténész Sorti 2002-ben kezdte publikálni hétkötetesre tervezett regényfolyamát - különösebb feltűnés nélkül. A kiadóváltás, pontosabban az azután indított marketinghadjárat aztán ismertté tette a szerzőházaspárt.

Könyv

Mert szó az nincs, sem képzelet - Paul Auster: Láthatatlan

A szereplők neve már az első oldalaknál felkelti a gyanút: itt valami nem stimmel. Sokkal egyszerűbb lenne, ha a többszázados irodalmi hagyomány nyomán az identitását kereső pozitív hőst hívnák Bornnak (ami "születettet" jelent angolul), s a megrontására törő démoni alak neve kezdődne W-vel.

Könyv

Fabian Lenk: Idődetektívek 8. - Oroszlánszívű Richárd

Eljut-e Angliából a százezer ezüstmárka váltságdíj Trifels várába, ahol Oroszlánszívű Richárdot tartja fogva a német-római császár és a hasonlóan kapzsi V. Lipót osztrák herceg? Mivel a hatalmas vagyonra Richárd öccse, Földnélküli János is rá akarja tenni a kezét, a király kiszabadulására természetesen esély sem volna, ha három tizenéves gyerek (egy kislány, két kisfiú) és egy különös núbiai macska nem tenne keresztbe a gazoknak.

Könyv

CHRISTINE NÖSTLINGER: SZÉP KIS CSALÁD

Nincs nehezebb dolog a realista gyerekkönyvnél: író és olvasó itt egészen biztosan találkozik, a kölcsönös nehézségek mezején. Nos, a német nyelvterület momentán tán legmagasabban jegyzett szerzője, a száz fölötti kötetszámmal rajthoz álló osztrák művésznő igazán kitesz magáért, gyermekhősei (egy 15 éves bakfis, 13 éves öccse és hétesztendős kistesójuk) kalauzolásával egy tisztes polgári család felbomlásának a kellős közepébe vezetvén olvasóit.

Könyv

Kamasz béka-egér harc - Louis Pergaud: Gombháború

E remekmű szerzőjének rövid életéről alig tud valamit a magyar olvasó. Louis Pergaud falusi tanító gyermekeként született a Besancon közeli Belmont-ban 1882-ben. Hamarosan, 19 évesen ő is tanító lett, de egész életében folyamatosan összetűzésbe keveredett a katolikus szellemű oktatással - ez nyomot hagyott magyarul most másodszor megjelent főművén is. Eleinte verseskötetekkel kísérletezett - sikertelenül. Az 1910-es évek elején naturalista jellegű állattörténeteivel ért el komoly elismerést, 1911-ben Goncourt-díjat kapott. Ám a rendkívüli sikert és a halhatatlanságot az 1912-ben publikált, szinte az összes európai nyelvre lefordított, eddig háromszor is megfilmesített Gombháború hozta meg számára. Részt vett az első világháborúban, 1915-ben megsebesült, német fogságba került, de a sors borzasztó iróniájaként saját bajtársai ölték meg, amikor ágyútűz alá vették azt a kórházat, ahol sebesültként ápolták.

Könyv

MÓDRA ILDIKÓ: TRAPP

A legjobb mesekönyvek gyerekeknek és felnőtteknek egyformán szórakoztatóak, kedvesek, humorosak, a nyelvezetük nincs lebutítva, és még szépek is. Pont, mint a kiszuperált cirkuszi lóról, Trappról és új otthonáról, a Talált Állatok Osztályáról szóló könyv, amelyet Módra Ildikó leleményes nyelvezettel írt meg.

Könyv

Fetvozsőtől Bumburiig - Három állatos gyerekkönyv

Richard Scarry: Tesz-vesz a világ A többségnek valószínűleg édes mindegy, ki adja ki a kedvenc sorozatát, de a könyvkukacok kedvéért elmondjuk, hogy a Tesz-vesz sorozat a Gulliver/Lilliput kiadónál eltöltött sok év után a közelmúltban visszakerült a Mórához, amely az 1980-as években először kezdte kiadni Richard Scarry Busytown-történeteit. A magyar kötetek fordítója hagyományosan Réz András: Lucerna gazda, Uborkáék, Cicó meg a többi besózott, emberforma kecske, macska, leopárd és mosómedve keresztapja, akinek határozottan jól állt a vicces, enyhén didaktikus, moralizáló stílus.

Film

Film

"Nyugodtságra lenne szükségünk" - Balkan Beat Box, SAZ

Múlt kedden a Gödörben tartotta meg az On the Spot két riportere és a Deck Attack stábja az első On the Spot Partyt. A szervezők szándéka szerint történetileg kibékíthetetlennek gondolt népcsoportok zenészeit eresztik össze: az indító esten az izraeli Balkan Beat Box, valamint a palesztin SAZ és csapata állt a színpadra. Az este fellépőivel a koncert előtt, alatt és után beszélgettünk.

Tudomány

Tudomány

"Ezt az üzemzavart nem a földrengés okozta"

Perger András energiapolitikai szakértő

A fukusimai erőműbaleset és tanulságai a világ nukleáris erőműveinek biztonsági helyzetére irányították a figyelmet. Az atomerőművek jelentős része műszakilag immár végzetesen elavult, s nem árt újrafogalmazni a velük kapcsolatos kockázati elvárásokat sem, véli az Energiaklub projektvezetője.

Tudomány

cyberhírek

Kérődzés Svájci kutatók megfigyelték, hogy a borneói nagyorrú majmok az általuk lenyelt táplálékot visszaöklendezik, újra megrágják, majd másodjára is lenyelik, épp úgy, mint a kérődző tehenek. Valószínűsíthető, hogy ezáltal több táplálékot tudnak elfogyasztani. Stratégia Az Európai Bizottság elfogadta a Közlekedés 2050 című átfogó stratégiát.

Lélek

Névtelen szerencsejátékosok

Lélek

"Mint cukrosnak az inzulin"

Jobb híján csak nagyvonalú becslésekből lehet arról sejtésünk, hány embert is érint ma Magyarországon a szerencsejáték-függőség. Állami intézményben sehol sincs evvel kapcsolatos rehabilitáció, mint ahogy komolyabb kormányzati koncepció sem, hogy miként is lehetne segíteni. Ellenben a hazai GA-gyűlésekre bárki elmehet, aki segíteni kíván magán.

Sport

Sport

Fokhagymagyarok - Le a lilával, vörössel!

"Eljött az ideje, hogy kimondjuk: a külföldi gyümölcsök és zöldségek megbuktak!" - buzdított első, március 9-i, Hősök terei performanszukon a Magyar Fokhagymafront Propaganda- és Ideológiai Osztályának vezetője. Úgy tűnik, mostantól gyakori látvány lesz Budapesten a hitleri egyenruhákra szembetűnően hajazó "fokhagymagyarok" menetelése a vámpírok és a külföldi hagymák ellen.