színház - Nyáron, este fél tizenegykor

Sűrű csönd, majd egyszer csak egy szerelemféltésből elkövetett véres gyilkosság miatt felbolydult kisváros kellős közepében találja magát a néző és Duras szereplői, a Párizsból Madridba tartó kis csapat. Vihar közeleg.

Sûrû csönd, majd egyszer csak egy szerelemféltésbõl elkövetett véres gyilkosság miatt felbolydult kisváros kellõs közepében találja magát a nézõ és Duras szereplõi, a Párizsból Madridba tartó kis csapat. Vihar közeleg. A család és a velük utazó barátnõ (Szabó Vera) a spanyol városkában pihen meg, ahol saját élettörténetük is sorsdöntõ fordulatot vesz. Két majdnem (!) párhuzamos történet játszódik a Trafó egyterû, alig belátható színpadán. A fõszereplõ, Maria házassága hasonlóan alakul - a fiatalabb férj (Makranczi Zalán) a zsenge utastárssal újraéli a múltat -, mint a már-már tébolyult, háztetõkön bujkáló gyilkos, Rodrigo Paestra (Gergye Krisztián) tragédiája. Csendesen - némi idõhúzással -, mély fájdalommal néznek szembe véget érõ vagy épp új fejezeteket kínáló életükkel.

Igazából egyszemélyes darab ez - sok kellékkel -, pedig saját szemünkkel látjuk, hogy nem az. Udvaros Dorottya jutalomjátéka: a fájdalmában fejlõdõ, veszteségébõl építkezõ erõs karakter minden bonyolultságával - maga az elõadás. A féltékenység egyszerû történetét egy gyilkossá váló férfi és egy rapszodikus természetû nõ jeleníti meg; a Duras-szöveg, Kamondy Ágnes zenéje és a Közép-Európa Táncszínház mozdulatvilága egyforma jelentõséggel formálja egészszé a drámát.

A dramaturgként ismert Vörös Róbert most rendezõként, filmszerûen adaptálja a színmûvet. Az elvesztés észrevétlenségét szinte lebegtetve ábrázolja. Az elfojtott, ki nem mondott érzéseiktõl vergõdõ karakterek a felismerés mozzanata által tisztulnak meg, a háborgó lelkek nyugalomra lelnek - csak mi, nézõk megyünk haza az (Udvaros-)élménytõl zaklatottan.

Trafó, március 25.

****