dvd - PUCCINI TOSCA

  • - káté -
  • 2011. április 7.

Zene

című operájának a New York-i Metropolitan Operában 1978-ban készült felvételén Luciano Pavarotti a sztár, meg is tapsolják, amikor belép a színpadra. A címszerepet éneklő Shirley Verrettet is megtapsolják: ő is sztár, és jól néz ki.
címû operájának a New York-i Metropolitan Operában 1978-ban készült felvételén Luciano Pavarotti a sztár, meg is tapsolják, amikor belép a színpadra. A címszerepet éneklõ Shirley Verrettet is megtapsolják: õ is sztár, és jól néz ki. Ám hogy miért tapsolják meg a harmadik felvonás díszletét, az Angyalvár bástyáját, ami kifejezetten snasszul néz ki, arról fogalmam sincs, viszont levon az elõzõ két taps értékébõl.

Egyébként Pavarotti kitûnõ, fõleg az elsõ és a harmadik felvonásban, ahol kantilénákat énekelhet; a középsõben kevésbé, mert ott drámai-hõsies futamok is vannak, ezekhez kevés a hangja, és nem is nagyon akarja terhelni. Rögtön az elején csúcsra járatja a Képáriát, végtelen ideig kitartja a záróhangot: a zenekar leáll, eszébe sincs eljutni a lezárásig. Nem zavar, hogy Pavarotti a megszokottnál is kövérebb, mert intelligens és humoros tenorista; azonnal átfesti a festményen a Madonna szemét barnára, amikor Toscája kéri, a legvégén pedig lakonikus reflexióval jelzi, hogy Cavaradossi nem hisz a vaktöltényes kivégzésben. Verrett hangban és karakterben egyaránt kimagaslóan jó, a sikeres dívában megmutatja az elveszett naivát, aki intuitív színpadi gesztusnak fogja föl, hogy asztali kést márt Scarpia mellébe. Cornell Macneil az egész szerepben színpadias, hármuk közül õ a leginkább régimódi és a legkevésbé belülrõl vezérelt, s vokálisan is hanyatlóban van a lemezfelvételeihez képest. A szerep korábbi óriása, Tito Gobbi a rendezõ: az összes Tosca-közhelyet eminensen hozza - a legeredetibb, hogy a harmadik felvonásban a megmentõ Tosca érkezését jelzõ fokozás alatt Cavaradossi a levelét fejezi be, azt hiszi, egy idegen kopogtatja a vállát, majd hirtelen megfordulva öleli át a nõt - ezt alighanem Pavarotti találta ki.

Decca/Universal, 2010

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.