Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

Zene

Zene

Képzőművészet: Nemzeti vágy-regiszter. Újabb homeopatikus írás (Kiállítás a Ludwig Múzeumban)

Buddha és Lao-ce egy nap - az őszi verőn - felslattyogtak a Várba, kószáltak egy darabig, majd tőlük szokatlanul merész lépésre szánva magukat, benyitottak a Ludwig Múzeumba. Néztek-nézelődtek, míg az első emeleten meg nem találták azt, amit nem is kerestek, a Vágy-kiállítást, a sok-sok vágy-képpel. Álmélkodtak nagyon, s rá is fagyott arcukra a rezignált félmosoly; mi minden jár emberek fejében, gondolták, mi minden kísérti őket meg nap mint nap. Már el is fáradtak a kápráztató látvány súlya alatt, már fordultak is volna vissza alant húzódó menedékük irányába, amikor szembetalálkoztak Katona Józseffel. Jött feléjük a magyar nemzet drámaírója, hóna alatt vaskos könyvvel, melynek címe A pszicho-analízis szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994) volt, s megállásra szólította a két vágytalant. Megmutatta nékik féltett könyvét, bele-belelapoztatott velük meg-megjelölt helyekre, s várta a hatást, mindhiába. Buddha és Lao-ce ábrázata mit sem változott, mire Katona József megmérgesedett. Szavalati helyzetbe illesztette magát, s belekezdett:
  • Hajdu István
  • 2003. november 20.

Zene

Film: Földalatti menny (Antal Nimród: Kontroll)

Ebben az országban kissé nehéz nem a BKV-ra asszociálni, ha egy film elején felbukkan Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója, azt bizonygatván, hogy a darab, amit látni fogunk, semmiféle kapcsolatban nem áll a nagyvállalattal. Persze, tudjuk mi jól, minden egyezés a valósággal a véletlen műve - ezek az ellenőrök nem azok az ellenőrök, ez a metró pedig természetesen nem az a metró.
  • Veralina
  • 2003. november 20.

Zene

Lemez: Rámenni (Dés László: Metszetek)

Dés László lemezén előbb azt olvashatjuk, hogy a Metszetek az Egy hét Pesten és Budán filmzenéje, míg a hátsó borítón az áll, a "filmzene alapján" készült. Egy ilyen apró bizonytalanságnak persze nincs súlya, tulajdonképpen említenem sem kéne, csak hát cseppben a tenger, ugyanez a "kettősség" hagyott nyomot a felvételeken.

Zene

Könyv: A jó étvágyú kannibál (Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás)

Régi és soha véget nem érő vita tárgya: hol végződik a már történészi eszközökkel feldolgozható múlt, s hol kezdődik a jövő, melynek elemzésekor a historikus is csak egy a tétova zsurnaliszták között - legfeljebb az ő történelmi példái kevésbé sántítanak. (A tény, hogy egyesek a jövőt is megpróbálják krónikákba foglalni, nem jelen recenziónk tárgya - bár azt megjegyeznénk, hogy még az efféle feladat sem reménytelen, feltéve, hogy a történeti forrásokat mi magunk már jó előre megírtuk.) A rendszerváltás nevű valami azonban emlékezetünk szerint vagy másfél évtizede esett meg velünk, ennek megfelelően vizsgálata nem teljesen lehetetlen, különösen, mivel bizonyos források - gondoljunk a moszkvai levéltárak legalábbis részleges megnyílására - azóta kutathatóvá váltak. Márpedig Romsics Ignác történész éppen erre vállalkozott: saját bevallása szerint előbb csupán esszéket szeretett volna írni Prohászka Imre 1988-90-es sajtófotóihoz, ám idővel ráébredt, hogy munkája inkább hasonlít egy történeti munkához - még inkább egy tankönyvi összefoglalóhoz.
  • Bogár Zsolt Mészáros Bálint M. László Ferenc
  • 2003. november 13.

Zene

Film: Csikágó halálának éjszakája (Balhé)

Tarantinót a Kill Bill kapcsán a magunk részéről eltemettük (na jó, mondjuk úgy: egy időre..., de akkor legalább vidéken), még sincs okunk panaszra, hiszen nem maradtunk tarantiánus filmek híján, most ez, a jövő hónapban Rodriguez testvér harmadik nekifutása az El Mariachi tárgykörnek, sok is a jóból. Tarantino követőinek többségét nem szenvedhettük, de ha muszáj volt vizsgálni műveiket, mindig az volt a perdöntő, hogy minémű a hozzáadott érték. Ráadásul paradox módon nem az eredetiség jelentette a legtöbb esetben a szükséges pluszt. Vagyis az ismert szcénához gyakran további nagyon, de máshonnan ismert impulzusok kívánkoztak, s nem valami hót originális fordulat. Ennél is bonyolultabb a helyzet a konkrét esetben, ezért feltétlenül szükséges már időben kijelenteni: a Balhé remek kis mozi, lendületes, eszement hülyeség, szűk másfél órányi elszánt marháskodás, korra és nemre való tekintet nélkül ajánljuk kedves nézőinknek. Arról szól, hogy hat, hazai pályán mérsékelten sikeres nehézfiú legutóbbi kudarcát feledtetendő külszolgálatra szegődik. Chicagóba mennek betörni, egyenest Párizsból. Kiszállásuk során nehézségekbe ütköznek, melyek éppen olyan nevetségesek, mint azok a módozatok, amelyeket a leküzdésükre hőseink kieszelnek. E vidám problémakezelés persze nincsen halálos áldozatok nélkül, de ki lehet bírni - hangozzék ez akár ellentmondásnak is, sőt megkockáztatom, ezen ellentmondás itt a só meg a bors.
  • - ts -
  • 2003. november 13.

Zene

A nép ópiuma: Nem vak: bátor (Roma Showder - RTL Klub)

Na, ezen találjatok fogást, pupákok! - sugallta már a műsorelőzetes is, s e nemes üzenet végiglengte az egész show-t. Mondhatjuk persze, hogy mindez csak belemagyarázás, ám vannak a történetnek erre utaló előzményei is.
  • - ts -
  • 2003. november 13.

Zene

Koncert: A bolygó hollandi Pesten (Az Orkest de Volharding a Trafóban)

Megkockáztatom, hogy Louis Andriessen nevét csak meglehetősen szűk szakmai körökben ismerik Magyarországon. Pedig a műsorfüzetben található "világhírű" jelző ez esetben korántsem üres reklámfogás. Az 1939-ben született hollandus számos egyetem tanára, még több zenei kitüntetés birtokosa, igen magas árfolyamon jegyzett név a szakmában. Zenekara, az Orkest de Volharding (Az állhatatosság zenekara) a hetvenes évek közepe óta járja a világot, s halmoz sikert sikerre. Titkuk (Andriessen titka) meglehetősen egyszerű. Ügyesen ötvözi a dzsesszt a még mindig igen népszerű és ezért jól eladható repetitív zenével. A zongorával és basszussal kiegészült fúvósegyüttes (három trombita, három harsona, három szaxofon, kürt, fuvola) igen sokszínű játékra képes. Hangzásuk meghatározó alapja a hangszercsoportokat együtt mozgató, egymással concertáló, egymás szólamait átvevő, továbbfejlesztő big-band stílus. Ebből a világból nőnek ki, és ha áttételesen is, de újra meg újra ehhez térnek vissza.
  • - tépé -
  • 2003. november 13.

Zene

Lemez: A gonosz kókuszok titka (Trio Elétrico: Echo Parcours)

ATrio Elétrico, neve ellenére, vagy pont azért, természetesen német társulat: a három faszi Nürnbergben él és alkot - alkalmanként más formációk keretében is. Peter Heider például a lassabb és elszállósabb dolgokban utazó Boozoo Bajou egyik fele, Ekki Elétrico, a társaság második számú tagja Wildstyle néven turnézik dj-kollégájával, Tommy Yamahával (The Strike Boys), szigorúan a lemeztányérra koncentrálva, a harmadik kollaborátor, Peter Hoppe viszont szerényen megelégszik azzal, hogy álló nap a stúdióban üljön, elvégre a boltban is kell lennie valakinek.
  • - minek -
  • 2003. november 13.

Zene

Könyv: Egy sétaművész feljegyzései (Sebők Zoltán: Élősködő kultúra)

Anémiképp provokatív és programadó jellegű kötetcím arra késztetheti az olvasót, hogy a tartalomjegyzék átfutásakor ellenőrizze, van-e hozzá tartozó szöveg. Sebők könyvét ennek a stratégiának megfelelően hátulról, az utolsó esszé, a Parazita kultúra felől kezdtem olvasni.
  • Jánossy Lajos
  • 2003. november 6.

Zene

Színház: Műpofon (A Különös házasság a József Attila Színházban)

Milyen olcsó poén ez, aztán az ember csak nem bír ellenállni: különös házasság, az bizony, amelyet Závada Pál (és némely alkotótársa, például a zeneszerző Sáry László) kötött a József Attila Színházzal. Csakhogy a darabban a Buttler gróf csak kimenekül a végén egy huszárvágással a helyzetből, Závada Pál meg benne marad nyakig.
  • Csáki Judit
  • 2003. november 6.

Zene

Képzőművészet: K. und K. und K. (Alfred Kubin, Karel Hlavacek, Bela Kolarzová és Stanislav Kolibal kiállításai)

Néhány nap múlva zár Linz vadonatúj múzeumában, a Lentosban az Avantgárd és tradíció című kiállítás, mely a tavasszal átadott nagyszerű épület "sorsának" nyitányaként Közép-Európára koncentrálva, de azért a fölé kinyúlva tekintette át a huszadik század művészetét. Az anyag érdekes, a módszer - miszerint analógiákat és párhuzamokat kerestek motívumok és ideák formai, szellemi és földrajzi megfeleléseihez - hasznos és célravezető, mindazonáltal maga a kiállítás nem keltett ájulatot. Nem is tehette, mert a rendezők a saját gyűjteményt használták a demonstrációra: mások mellett Karel Appel, Tony Cragg, Oskar Kokoschka, Alfred Kubin, Maria Lassnig, Markus Lüpertz, Markus Prachensky, Egon Schiele, Sean Scully, Jan Voss és Andy Warhol műveit, márpedig egy ilyen ritkás lista még nemigen alkalmas ennyire nagyralátó vagy inkább parttalan téma vizsgálatára, de még csak illusztrációjára sem. Ami azonban vigasztaló, s kisszerű önzésünket - ha ki nem is elégíti, mindenesetre - időlegesen megnyugtathatja, hogy a linzi gyűjtemény Bak Imrétől Radák Eszterig példátlanul sok magyar művész munkáit őrzi, sőt mi több, ki is állítja.
  • Hajdu István
  • 2003. november 6.

Zene

Film: Falig érő szájjal (Good bye, Lenin!)

Halottak napjára virradó hajnal a temetőben. Lassan olvad a sötétség, a tegnap esti gyertyák csonkig égtek, a köd mögött furcsa zajok, az ott tán egy árnyalak, valahol madár sikolt, a falu felől összefolyó kutyaugatás, az autógumi alatt a sündisznó pont olyan hangot ad, mint egy pillepalack. Szubjektív kamera, hülye zene. 

  • - ts -
  • 2003. november 6.

Zene

Film: Mélyütés (Lilja 4-ever)

Egy lakótelep valamelyik ex-szovjet balti köztársaságban, ehhez képest a "Havanna" karib csoda, Békásmegyer Manhattan. Lilja, Vologya meg a többi itt élő nyomorult kamasz - New Kids On The East Block - a tizennegyedik születésnapjukra kapnak egy "végállomás" táblát, miközben Britney Spears énekel. Húsz év múlva Joszif Kobzon. Közben lehet álmodozni a szépségről és a gazdagságről. Britneyről. Mobiltelefonról.
  • - legát -
  • 2003. november 6.
További cikkek betöltése