Tartalom

MaNcs, XV. évf. 46. szám, (2003.11.13.) (2003-11-13)

Snoblesse
Egotrip

Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár? (Könnyen, gyorsan)

Amikor az 1950-es évek végén egy iskolatársam, aki régi katonatiszti családból származott, először vitt haza egyest oroszból, nagyon büszke volt rá. Az otthoni légkörből azt vette le, hogy az ilyesmire büszkének illik lenni, ez egy bátor ellenálló cselekedet. De váratlanul akkora pofont kapott az apjától, hogy begurult az asztal alá. "Jegyezd meg, fiam, egy életre, hogy az ellenség nyelvét ismerni kell" - tette hozzá az apja. A srác meg is tanult rendesen oroszul, különórák nélkül, pusztán abból, amit az iskolában tanítottak neki, az akkori módszerekkel és az akkori közhangulatban.

Publicisztika

Publicisztika

Két ember ára

A Szegedi Városi Bíróság múlt héten hozott elsőfokú ítélete alapján az a két roma férfi, akit ártatlanul vádoltak meg a köztársaság nevében és tizenöt hónapig gyilkosként tartottak előzetesben, csak csökkentett összegű kártalanítást kaphat: a peresített kétmillió forint nem vagyoni kár helyett 1,2 milliót. Az ítélet indoklása szerint ennek oka az, hogy primitív személyiségnek találtattak, akik a maguk egyszerű társadalmi közegében és létállapotában kevesebbet szenvedtek a börtönben, mint egy normális ember. Összesen nyolcszázezer forinttal kevesebbet.

Publicisztika

A nagy zabálás

Virslire vásik a mágnáskerti bonviván foga! - itt az újság, megjelent az újság, rögtön jövünk a híradóval. Tessék mondani, mi a fenének kellett Söjtörre menni, hacsak nem azért, mert Orbán Viktor anno Vörsön tette tiszteletét? Annyira bejött Viktornak az a vörsi trip? Ja, hogy hagyománya van ennek a mi népünk történelmében. Tényleg, már a Batthyány-adminisztráció is Debrecenben tartott kihelyezett kormányülést. Hogyhogy nem érdekelt akkor senkit, hogy honnan hozatták maguknak a bécsi szeletet, az Arany Bikából, a Pilvaxból vagy Figlmüllertől? Egész biztos, hogy az úgy esett, hogy Szemere elrikkantotta magát: Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne enni (mandulával és kanáricsőrrel töltve, hercegprímás módra)... aztán uccu?

Olvasói levelek

Olvasói levelek

olvasói levelek

Érdeklődéssel olvastam Pogány Kristóf cikkét a jog és az erkölcs kapcsolatáról a Legfelsőbb Bíróság Tocsik-ügyben hozott polgári ítélete alapján.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

ÚCSÚJA She Who Dwells in the Secret Place of the Most High Shall Abide Under the Shadow of the Almighty címmel megjelent Sinead O`Connor új - és az ír énekesnő szándéka szerint utolsó - albuma. A címként használt bibliai idézet is arra utal, hogy a harmadik gyermekét váró Sinead O`Connor ezentúl a teológiára akar koncentrálni.

Külpol

cyber hírek

n Kvantum-abakusz A müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem és a Max Planck Kvantumoptikai Intézet kutatóinak sikerült feltörniük az abszolút zérus fok közelébe lehűtött Bose-Einstein kondenzátum anyaghullámát, és az egyes atomokat parányi fénycsapdába ejteni. Ebben a több mint 100 ezer atomot tartalmazó fényrácsban minden atom a neki kijelölt helyen tartózkodik, vagyis ideális kvantummechanikai számolórácsot képeznek.

Külpol

Amerika és Szaúd-Arábia: Hűtlen barátok

Robbantások és demokratikus reformkezdemények; belső ellentétektől szétfeszülő és külső nyomások alatt rogyadozó merev monarchia, amely a globális gazdaság stabilitásának egyik alappillére is: ez ma Szaúd-Arábia. Az öbölkirályság belpolitikai viharai és külpolitikai nehézségei legalább olyan fontosak a Közel-Kelet metamorfózisában, mint Amerika sikere vagy kudarca Irakban. A két ország évtizedekig sziklaszilárd szövetsége azonban áldozatul eshet az elmúlt két év eseményeinek.

Belpol

Belpol

Vidéki lappiac: Gályarabok

Ha a magyar sajtó szabadságáról esik szó, meg arról, hogy meddig tart a nyilvánosság hatalma, ritkán gondolunk a vidéki napilapokra. Pedig nem árt, ha tudjuk: míg a négy országos "minőségi" napilapból mindösszesen úgy 320 ezer példány kel el naponta, addig a megyei napilapok összpéldányszáma közelíti az egymilliót. A magyar nép túlnyomó része - már amelyik egyáltalán újságot vesz a kezébe - belőlük tájékozódik tehát. Ennek fényében csöppet sem megnyugtató, hogy a megyei napilapok mindegyike lényegében az egyetlen a helyi piacon - mind nyomtatott információszolgáltatóként, mind a vidéki kollégák lehetséges munkaadójaként. A monopólium megöli a versenyt; a verseny halála pedig a minőséget nyírja ki. Csekély vigasz, hogy mindez "történelmi" okok miatt alakult így.

Belpol

Hétezren távoznak a közszférából:Jövés-menés

A minisztériumoknak október végéig kellett elkészíteniük a költségvetési takarékosság keretében elbocsátandó dolgozók listáját. (Lásd: Mire mennek, Magyar Narancs, 2003. október 16.) A kormány mintegy 7000 ember menesztésére bólintott rá, bár teljes homály fedi, hogy ezen belül hányan vannak olyanok, akiknek csak a munkaköre változik a jóval humánusabban hangzó átcsoportosítás során.

Színház

Színház

"Nincs jogom abbahagyni" (Hernádi Judit színész).

Majdnem hetven színházi szerep van a háta mögött; majdnem elsőként lett "igazi" sztár jó húsz éve a Sohase mondd című dallal. ` volt az első szabadúszó - úgy csinál, mintha a kezében lenne a sorsa. Hétről hétre okos a sokszor buta Heti hetesben - nem fogja otthagyni. Nagyszabású perre készül egy bulvárlap ellen, hogy visszaszerezze a magánélethez, a magántitokhoz, valamint az igazsághoz való jogát - nem csak magáért teszi. Miskolcon Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjának címszerepét játssza - az előadás november 23-án Budapesten is látható. És ide akarom írni ezt is: Hernádi Judit nagyon jó színész.

Könyv
Zene

Zene

Könyv: A jó étvágyú kannibál (Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás)

Régi és soha véget nem érő vita tárgya: hol végződik a már történészi eszközökkel feldolgozható múlt, s hol kezdődik a jövő, melynek elemzésekor a historikus is csak egy a tétova zsurnaliszták között - legfeljebb az ő történelmi példái kevésbé sántítanak. (A tény, hogy egyesek a jövőt is megpróbálják krónikákba foglalni, nem jelen recenziónk tárgya - bár azt megjegyeznénk, hogy még az efféle feladat sem reménytelen, feltéve, hogy a történeti forrásokat mi magunk már jó előre megírtuk.) A rendszerváltás nevű valami azonban emlékezetünk szerint vagy másfél évtizede esett meg velünk, ennek megfelelően vizsgálata nem teljesen lehetetlen, különösen, mivel bizonyos források - gondoljunk a moszkvai levéltárak legalábbis részleges megnyílására - azóta kutathatóvá váltak. Márpedig Romsics Ignác történész éppen erre vállalkozott: saját bevallása szerint előbb csupán esszéket szeretett volna írni Prohászka Imre 1988-90-es sajtófotóihoz, ám idővel ráébredt, hogy munkája inkább hasonlít egy történeti munkához - még inkább egy tankönyvi összefoglalóhoz.

Zene

Film: Csikágó halálának éjszakája (Balhé)

Tarantinót a Kill Bill kapcsán a magunk részéről eltemettük (na jó, mondjuk úgy: egy időre..., de akkor legalább vidéken), még sincs okunk panaszra, hiszen nem maradtunk tarantiánus filmek híján, most ez, a jövő hónapban Rodriguez testvér harmadik nekifutása az El Mariachi tárgykörnek, sok is a jóból. Tarantino követőinek többségét nem szenvedhettük, de ha muszáj volt vizsgálni műveiket, mindig az volt a perdöntő, hogy minémű a hozzáadott érték. Ráadásul paradox módon nem az eredetiség jelentette a legtöbb esetben a szükséges pluszt. Vagyis az ismert szcénához gyakran további nagyon, de máshonnan ismert impulzusok kívánkoztak, s nem valami hót originális fordulat. Ennél is bonyolultabb a helyzet a konkrét esetben, ezért feltétlenül szükséges már időben kijelenteni: a Balhé remek kis mozi, lendületes, eszement hülyeség, szűk másfél órányi elszánt marháskodás, korra és nemre való tekintet nélkül ajánljuk kedves nézőinknek. Arról szól, hogy hat, hazai pályán mérsékelten sikeres nehézfiú legutóbbi kudarcát feledtetendő külszolgálatra szegődik. Chicagóba mennek betörni, egyenest Párizsból. Kiszállásuk során nehézségekbe ütköznek, melyek éppen olyan nevetségesek, mint azok a módozatok, amelyeket a leküzdésükre hőseink kieszelnek. E vidám problémakezelés persze nincsen halálos áldozatok nélkül, de ki lehet bírni - hangozzék ez akár ellentmondásnak is, sőt megkockáztatom, ezen ellentmondás itt a só meg a bors.

Zene

Koncert: A bolygó hollandi Pesten (Az Orkest de Volharding a Trafóban)

Megkockáztatom, hogy Louis Andriessen nevét csak meglehetősen szűk szakmai körökben ismerik Magyarországon. Pedig a műsorfüzetben található "világhírű" jelző ez esetben korántsem üres reklámfogás. Az 1939-ben született hollandus számos egyetem tanára, még több zenei kitüntetés birtokosa, igen magas árfolyamon jegyzett név a szakmában. Zenekara, az Orkest de Volharding (Az állhatatosság zenekara) a hetvenes évek közepe óta járja a világot, s halmoz sikert sikerre. Titkuk (Andriessen titka) meglehetősen egyszerű. Ügyesen ötvözi a dzsesszt a még mindig igen népszerű és ezért jól eladható repetitív zenével. A zongorával és basszussal kiegészült fúvósegyüttes (három trombita, három harsona, három szaxofon, kürt, fuvola) igen sokszínű játékra képes. Hangzásuk meghatározó alapja a hangszercsoportokat együtt mozgató, egymással concertáló, egymás szólamait átvevő, továbbfejlesztő big-band stílus. Ebből a világból nőnek ki, és ha áttételesen is, de újra meg újra ehhez térnek vissza.

Zene

Lemez: A gonosz kókuszok titka (Trio Elétrico: Echo Parcours)

ATrio Elétrico, neve ellenére, vagy pont azért, természetesen német társulat: a három faszi Nürnbergben él és alkot - alkalmanként más formációk keretében is. Peter Heider például a lassabb és elszállósabb dolgokban utazó Boozoo Bajou egyik fele, Ekki Elétrico, a társaság második számú tagja Wildstyle néven turnézik dj-kollégájával, Tommy Yamahával (The Strike Boys), szigorúan a lemeztányérra koncentrálva, a harmadik kollaborátor, Peter Hoppe viszont szerényen megelégszik azzal, hogy álló nap a stúdióban üljön, elvégre a boltban is kell lennie valakinek.

Képzőművészet

Képzőművészet

Hadd ne kelljen...(WOMEX 2003)

A kilencvenes évek derekán, amikor a World Music Expo egyre látványosabban küzdötte fel magát a marginalitásból, magam is szívesen használtam a körülírására "a világzene MIDEM-je" szlogent. De most bajban vagyok ezzel. Most már olyan beláthatatlan léptékűvé fejlődött, hogy jobban szeretném, ha kissé "visszafogná" magát.

Lélek

Lélek

Kiállítás: Szex az árpaföldön

Nagyméretű, kerámiából és kőből készült műpéniszek a vitrinben. Obszcén porcelánfigurák előtt nevetgélő látogatók. Zavart összekacsintások. A kukkolásra Erotika a népi kultúrában címmel a szolnoki Damjanich Múzeum biztosított lehetőséget.

Sport

Sport

Hat Nemzet Tornája: Megyeri rianás

Magyarországon játszott, és történelmi verést kapott a tavalyi világbajnok szlovák hokiválogatott. Noha a magyar jégkorong egyre figyelemreméltóbb eredményeket szállít, a sportpolitika még mindig úgy kezeli, mintha az eszkimójégkrémmel hozták volna be Alaszkából.